Keserédes vígjáték Libanonból

Több hete fut a művészmozikban Nadine Labaki libanoni rendezőnő filmje, a Karamell. A romantikus, kesernyés vígjáték a francia filmnapok egyik nagy meglepetése volt. A film alkotói Nadine Labaki rendező és Haled Mouzanar zeneszerző.

Nemcsak édesség, hanem kozmetikai szerként (szőrtelenítőként) fájdalmat is tud okozni. A cukrot, a vizet és a citromsavat melasszá főzik fel, s a karamell íze végül kicsit olyanná válik, mint az élet: egyszerre édes és keserű. A francia–libanoni vígjáték, a Karamell nem csak a címével metaforikus: helyszíne egy bejrúti szépségszalon, amely egy olyan fiktív belvárosi negyedben található, ahol a sokféleség, a gazdag és szegény, a keresztény és a muszlim, a Kelet és a Nyugat, a hagyomány és a modernitás mind békében megfér egymás mellett. S bár ebbe a szépségszalonba csak nők járnak, hétköznapi sorsaik, szerelmi életük különbözővé teszi őket. A gyönyörű fodrászlány egy házasember szeretője, aki képes otthagyni a vendégeit vizes hajjal, ha a férfi alkalmi légyottra hívja. A másik az esküvőjére készül, és legfőbb gondja, hogyan tudná konzervatív vőlegénye előtt eltitkolni, hogy életében nem ő az első férfi. A szomszéd szabóságban dolgozó néni egész életét bolond nővére ápolásának szentelte, és most életében talán először rátalál a szerelem.
Nadine Labaki rendező a bejrúti Szent József Egyetemen tanult filmezést. Pályája kezdetén reklámfilmeket, zenés videoklipeket készített. A Karamell az első játékfilmje, amely Európa több országában is jó kritikákat kapott. A film főszerepében maga a rendező látható, aki mellett több főszerepet amatőr színészek játszanak.
A nők egyenjogúságának kérdése – amely a vígjátékban megfogalmazódik – kényes téma lehet a Közel-Keleten, Európából nézve legalábbis merész vállalkozásnak tűnik, ha egy libanoni rendezőnő éppen ezt veti fel első filmjében. – Talán azért vettem magamnak a bátorságot, mert így tudtam elmondani magamról és a körülöttem élő nőkről mindazt, amit szerettem volna – mesélte Nadine Labaki. – Talán a téma kicsit provokatív, ám bemutatásának módja semmiképp sem az. Nem vagyok híve a közízlés durva sokkolásának, inkább gyengéden bánok a kényes kérdésekkel. Ugyanis semmi értelme annak, hogy falat építsünk egymás közé, vagy megsértsünk másokat. A szokásokat tiszteletben kell tartani. Libanonban mindenesetre a Karamell kedvező fogadtatásra talált.
A Karamellben a libanoni valóság kevésbé terhelt konfliktusokkal, mint azt a híradások alapján gondolnánk. A konfliktusok inkább magánéleti jellegűek, ám azok sem végzetesek. – A hagyományok megőrzése és a haladás tekintetében még mindig keressük az egyensúlyt – mondta a rendezőnő. – Egyrészt konfrontálódunk a nyugati példával, másrészt szeretnénk sok mindent adaptálni, sok mindenben hasonlítani Európára. Libanon a sokféleség országa, kicsit nyugati, kicsit keleti, kicsit mediterrán. És ahogy a filmben, úgy az életben is valóban egy nagy közös együttélésben él keresztény és muszlim Libanonban.
– A politika szintjén természetesen nem így vannak a dolgok – tette hozzá sommásan a film zeneszerzője, Haled Mouzanar, aki nemcsak Nadine Labaki alkotótársa, hanem a férje is. A Karamell forgatókönyvének írásakor ismerték meg egymást, ám látván a filmet, felvetődik, a művész házaspár a hétköznapokban is ugyanolyan jól együtt tud működni, mint a közös alkotás idején. – Előbb találkoztunk, később készült el a film. S bár az élet nem olyan, hogy kivághatjuk belőle a rossz jeleneteket, mégis sokkal érdekesebb – ütötte el a kérdés élét Haled Mouzanar.
A Karamell zenei világában dominál a tangó és az új sanzon; a film muzsikája albumon is megjelent. – Amikor találkoztunk, nyilvánvaló volt, hogy ismerjem a rendező zenei ízlését. Nadine nagyon szereti a zenét, otthon mindig fülhallgató van a fülében, és rajong a régi egyiptomi filmekért, amelyekben sok sanzon hallható. Később megkaptam a forgatókönyvet, amely beindította a fantáziám. Nagyon szeretek szöveggel dolgozni. Mint zeneszerző elsősorban szerettem volna megmutatni a mediterrán és a keleti zene összhangját, továbbá a dél-amerikai, görög, nápolyi és szláv zenei világot. Ez a színesség ugyanis jellemző a hazánkra, Libanon színes, kevert ország. Az élet kegyetlen játéka, hogy a békés világot bemutató Karamell forgatásának befejezésekor rakétatámadás érte Bejrútot. Ennek nyomait örökítette meg a World Press Photo múlt évi fődíjasa, Spencer Platt. – Harminc éve is háború volt, mi már háborúban születtünk, s alkalmazkodtunk – mondta Haled Mouzanar. – Egymillió ember otthagyta Libanont, de bármerre is nézünk a térképen, nekünk nincs hova mennünk. De nem is mennénk sehová. Nadine-nal együtt ugyanis azt valljuk, hogy ott kell maradnunk. Mert többet tudunk mondani az ottani dolgokról, ha ott élünk.