Mi történt a hét végén Monoszlón?

Tisztelt szerkesztőség! Vasárnap délután csörgött a mobilom, lapjuktól kerestek, és a „Fenntartható fejlődés mint az új politika koncepciója” című, Szili Katalin házelnök nevével fémjelzett monoszlói tanácskozás lefolyásáról érdeklődtek. Hogy azon felkért előadó voltam, az a Hírszerző június 28-án közzétett híradásából tudható volt. E híradás már címében is meglehetős sandasággal MSZP-n belüli összesküvést vizionált (aligha függetlenül Gyurcsány Ferenc pártelnök-miniszterelnök és környezetének érdekeitől), és Stumpf István, az Orbán-kormány volt kancelláriaminiszterének meghívását éppen csak nem nevezte az MSZP-t megrengető botránynak. Mindezek ismeretében nem tartottam volna helyénvalónak, ha nem válaszolok kérdéseikre, mert azzal csak paranoiás találgatásoknak adok tápot.
Az ennek alapján készült tudósításuk (június 30., 3. o.) azonban meglepett. Ami a cikkben szerepel, azt végül is mind mondtam, de a tőlem hallottakat lapjuk politikai irányultságától nem függetlenül foglalták írásba. Az nem vigasztal, hogy a Népszabadság is ugyanezt tette. Ezért szükségesnek tartom a történteket röviden elmondani.
A tanácskozásra azért kaptam meghívást, mert a szervezők az általuk jól ismerttől eltérő látásmódra voltak kíváncsiak egy olyan közgazdásztól, akinek sok baloldali barátja (is) van, baloldali lapokban, folyóiratokban is publikál, nem a globalizáció-antiglobalizáció tengelyen határozza meg magát, de kritikus a közgazdaságtan főáramával („mainstream”) szemben, és szűkebb szakterületén konkrét reformjavaslatai vannak forgalomban. Viszont nem vagyok szocialista „holdudvar”. Párban szerepeltem Vértes Andrással, a GKI Gazdaságkutató Zrt. elnökével, aki a „hivatalos” gazdaságpolitika egyik legfajsúlyosabb, megkerülhetetlen szereplője, a közgazdaságtan főáramának híve, de nem doktriner, hanem gyakorlatias. A tanácskozás szervezői azt szerették volna látni, hogy a két, nagyon ellentétes nézőpont mint ütközik egymással. Magam mindenekelőtt való gazdaságpolitikai feladatnak a hiány, illetve az államadósság leszorítását neveztem, és mielőbb megvalósítandónak az úgynevezett szuperbruttósítást. Vértes András ehhez hozzátette, hogy a cél az EU Magyarországgal szembeni túlzott hiányeljárását egy évvel korábban okafogyottá tenni. Erre, és nem adócsökkentésre kell koncentrálni. Ez idő alatt a reformokat alaposan elő kell készíteni, nem úgy, mint 2006–2007-ben az egészségügyben történt. Mindezt lapjukban úgy interpretálták, hogy „az a legjobb, ha a kormány az elkövetkező két évben nem csinál lényegében semmit”. Ez az önök olvasata, nem az enyém.
Előadásomban erősen hangsúlyoztam a cigányság súlyos helyzetét, és ezt nemcsak az egyik legfontosabb társadalompolitikai, hanem gazdaságpolitikai kérdésnek is minősítettem. Felvetettem, hogy a kormánynak – a költségeket nem sajnálva – mielőbb legalább 50 ezer teljes állást kell teremtenie a piaci szektoron kívül, elsősorban a legelmaradottabb, magas cigány-népességarányú kistérségekben. Vértes András ezt támogatta.
A nagykoalíció Zdeborsky György, a CIB Bank volt elnök-vezérigazgatójának felszólalásával került szóba – inkább a múltra, mint a jelenre vonatkozóan –, mondván, hogy a gazdasági szereplők politikai állóháború helyett békés, de tempós építkezést kívánnak. Ennek senki nem adott esélyt. Mivel ezt magam is így látom, felvetettem, hogy hatalmas előrelépés lenne, ha a politika legalább néhány területről – például a nyugdíjrendszer, az egészségügyi rendszer és a romakérdés – kivonulna, nemcsak szóban, hanem intézményesítetten. A jobb- és baloldali szakértők között az egészségügy kérdésében lényegében nincs különbség, a nyugdíjrendszer ügyében pedig az áthidalható. A romakérdésben pedig egyszerűen muszáj közös nevezőre jutni.
Állandó szerzőjük: Németh György