(mit szolgál a hal és a bor ünnepe )

Én nem tudom, joggal mondhatjuk-e, hogy immár a nyári szezon kezdetét jelenti Balatonfüreden a Balatoni hal- és borünnep. Ez a kulináris és kulturális esemény 2003-ban Csopakon „látta meg a napvilágot”, mondhatni kissé túlzottan is; a megnyitón ragyogó napfényben, bódító hőségben több mint tízezer ember hallgatta Mádl Ferenc köztársasági elnök megnyitóbeszédét és Korzenszky Richárd tihanyi perjel asztali áldását. A rendezők magukban rimánkodtak, hogy ne jöjjön még több érdeklődő, mert akkor a kistelepülés vendéglátó-kapacitása csődöt mond, és összeomlik. Ez az első alkalom egyrészt nagy siker volt, másrészt – éppen a hely bensőséges jellege és kicsisége miatt – kudarc, mivel számos éhes vendég úgy érezhette, hogy a várakozásból és a nap hevéből az optimálisnak több jutott neki.
Tény az, hogy az „ősfalu” belterületén ilyen nagy arányú rendezvény sohasem volt, a csopakiakat mintegy háttérbe szorította az ország legkülönbözőbb tájairól érkezett közönség, a helyi éttermek és kisvendéglők csak nagy erőfeszítéssel (vagy úgy sem) tudták kiszolgálni a hatalmas vendégsereget. Köztudomású, hogy aki enni-inni szeretne, az felettébb türelmetlenné válik, ha késik a pincér. A második év után bizonyossá vált, hogy Csopak és Paloznak képtelen zavar és zökkenő nélkül vendégül látni, etetni-itatni több ezer embert.
Mindennek van persze pozitív oldala is. A hal- és borfesztivál nagymértékben hozzájárult például ahhoz, hogy a csodálatos fekvésű Szent Donát-pince országosan ismertté váljon, s immár „önerejéből” is Csopakra vonzzon jó néhány vendéget. Aki ezen a gyönyörű helyen egyszer megfordult, az visszavágyik, és később bizonyosan visszatér. A Dobó vendéglő azonban, amelynek akkori tulajdonosa Dobó József szinte a legtöbbet tette a hal- és bor ünnepének létrejöttéért, a rendezvényből hosszú távon nem sokat profitált. A hagyományos Magyar Nemzet-esteken megtelik ugyan a kerthelyiség, de már néhány éve úgy érezni, hogy a politikai, közéleti és gasztronómiai érdeklődés nem ikertestvérek. A magam részéről nagyon sajnálom, hogy ez a remek kisvendéglő a falu közepén, a nevezetes Csonka-torony közelében évek óta a létezéséért küzd. Milyen fura: Csopakon a „falu közepe”, ahol a templom, a posta, az iskola, a polgármesteri hivatal (és a Dobó vendéglő) is áll, van a legeldugottabb helyen. Csopak „nyári lelke” ugyanis a strand, ahol kánikula idején több ezren fürdőznek. Ide összpontosul a vendéglátói és „vállalkozói kedv” is, bár itt – tisztelet a kivételnek – a „csúcskonyha” a lángos és a palacsinta, a kürtőskalács és a sült kolbász. A helyiek viszont itt a strand közelében bonyolítják le hagyományos, jól sikerült rendezvényeiket, amelyeken szintén nagy szerepet játszik a hal és a bor.
Ám az ünnep, amit fentebb évadnyitónak neveztem, Balatonfüredre nyíltabb és tágabb környezetbe került, s immár (megőrizve Csopak és Paloznak részvételét is) a professzionalizmus jeleit mutatja. A rendezvényen továbbra sem a politikai jelleg dominál, de kétségkívül a magyar konzervatív értelmiség és a sajtó nagy súllyal van itt jelen. Itt találkozik Mádl Ferenc Eperjes Károllyal, Navracsics Tibor Melocco Miklóssal, itt dedikál Temesi Ferenc; az ünnep érlelődő hagyományában benne foglaltatik Balatonfüred reformkorszakának, polgári múltjának sok-sok eleme.
Makacsul azt remélem, hogy a Balatoni hal- és borünnep előbb-utóbb a magyar nemzeti oldal, a magyar konzervativizmus egyik legfontosabb találkozóhelye lesz, amely nélkülözi ugyan a bombasztikus fesztiválok látványszenzációit, a harsányságot és a hangerőt, s éppen nyugalmával, méltóságával, csendes derűjével vonzza ide azokat, akik a polgári hagyományok, a polgári modus vivendi újjászületésében bizakodnak.
Hogy nem erősítené-e ezt a bizakodást, ha a magyar jobboldal legnagyobb tömegvonzású személyiségei is megjelennének jövőre a Balatoni hal- és borünnepen, én nem tudom…