Vegyes vágott

Nyári nyalóka (2.)
Nem fogjátok elhinni, honjaim, hol találtam rá Tiszay Andorra. Ahol rögtön keresni kellett volna, ha nem hiszem róla, hogy álnév. Hát a Péter László-féle Új magyar irodalmi lexikonban. Itt megtudhatjuk róla, hogy Ázsia, Ausztrália, Afrika útjait bejárva a „primitív népek művészetének hazai propagálója lett”. Hogy a „primitív népek” mit szóltak volna az elnevezéshez, azt csak sejthetjük. Miként A néger is ember – Amerikai költők antológiája sem túl szerencsés cím. De annyi baj legyen. Mi ezúttal A száz év a mosoly tükrében című gyűjteményéből szemezgetünk, lehetőleg árnyékban és egy tál cseresznye vagy meggy kíséretében. Ne feledjük, mindezt 1958-ban nyomtatták ki.
1850. EGY KIS TÉVEDÉS. A császár körutat tett a legyőzött magyarok közt. Egy vidéki városban megcsináltatták a szokásos diadalíveket, de a felség programváltozás miatt az ellenkező irányból érkezett a városba, mint ahogy ez tervezve volt. Így történt aztán, hogy azon a kapun, amelyen elhagyta a várost, a következő felirat volt olvasható: „A legszerencsésebb napunk!”
1851. BESZÉLJÜNK MAGYARUL. – Milyen rosszul beszél maga, Skoumal úr magyarul. Miért mondja azt, hogy egyöntetű, s miért nem így, hogy „ön egy tetű”.
1857. MEGSZÜLETIK AZ ARISZTID-VICCEK ŐSE. Szóba kerül egy társaságban, hogy a megfagyott embert hóval kell bedörzsölni, hogy magához térjen. Arisztid megszólal: – Jó, uhaim, de ha ez a malheur nyáhon töhténik, honnan lehet akkoh havat szehezni?
1860. – Olvasta, szomszéd, az Allgemeine Zeitungban, hogy nekünk, magyaroknak mindig a németek szolgáltatták a fenntartó elemet. Vajon mi lehet az? / – Alkalmasint a hózentráger – volt a válasz.
1863. BEIDÉZTÉK A BACH-KORSZAKBAN A LÓFŐ SZÉKELYT. Faggatja az idegen beamter: – Honnan faló? / – Instálom, én nemigen vagyok faló, válaszolja a góbé. / – Mondja, mit nevet? / – Uram, eszem ágában nincs nevetni ilyen keserves pillanatban. / – Oszt mi van falás? / – Nincs nekem bizony egy falásom sem! / – Donnerwetter – mondja a német, és beírja a jegyzőkönyvbe, hogy a beidézettnek sem lakása, sem neve, sem vallása nincsen.
1874. MEGSZÜLETIK A SZÓVICCEK ŐSE. – Nem gondolod, hogy annak az asszonynak ott a toilette-je merész? / – Szó sincs róla. / – Hát nem látod, hogy az egész merő selyem és tüll? / – Épp ezért nem túl merész, hanem tüll merész.
1879. EDISON FÖLTALÁLTA A VILLANYLÁMPÁT. – Volt már eddig zamatos szőlőnk – írta a Honderű –, csengő barackunk, ropogós cseresznyénk, mosolygó almánk, most majd lesz világító körténk is.
1898. BEMUTATJÁK AZ ELSŐ MOZGÓKÉPEKET. / – Hallotta? Ezentúl emberi alakok fognak mozogni a lepedőn a sötétben! / – Mi ebben az új?
1900. MÁR ÉVEK ÓTA ÉPÜL AZ ORSZÁGHÁZ. – Miért építi a kormány kör alakúra az új üléstermet? / – Hogy ne lehessen a minisztereket sarokba szorítani.
1904. BIZALMAS KÉRDÉS. – Nem is képzeli, asszonyom, mennyire kedvelem mások gyermekeit. / – Akkor miért nem nősül meg, kérem?
1905. A SZÁZADELŐN A NŐK FÖLDIG ÉRŐ SZOKNYÁBAN JÁRTAK. Kérdés: – Mondja, meddig illik egy nőnek a szoknyáját az esőben fölemelni? / – Harmincéves koráig.
1908. VENDÉGLŐBEN. – Kérek egy adag trappista sajtot. – (A pincér hozza a sajtot.) – Én nem nagy adagot rendeltem, hanem kicsit. Vigye vissza. / – Nem méltóztatott külön megjegyezni. / – Dehogynem, fiam. Ha nagy adagot kérek, akkor TrappIstvánt rendeltem volna.
1915. MEGSZÜLETNEK AZ ELSŐ HÁBORÚS VICCEK. – Miért teszel szemrehányást nekem, a legjobb barátodnak? / – Azt hallottam, hogy a hátam mögött hadiszállítónak neveztél. / – Ez igaz, de mindig hozzáteszem, hogy azért becsületes ember vagy.
1916. – Mit szólsz a Mihályhoz, mennyit nyert a papíron. / – Tőzsdézett? / – Dehogy, talpbőrt szállított a bakancsokhoz.
1918. MINTHA MA OLVASNÁNK. Hivatalfőnök: – Mi az, Kis úr, mi történt, hogy ma nem késett el? / Irodista: – Tetszik tudni, főnök úr, elakadtak a villamosok, és így gyalog jöttem.
1922. NAGYÚRI SARJ VIZSGÁZIK. – Mikor volt a mohácsi vész? / – 1222-ben. / – Brávó, kis fenség, igaza van. Hogy mekkorát tévedt a történelem!
1924. ÚJRA LEHET RÉSZLETRE, HITELBE VÁSÁROLNI. A Váci utcában két úr szembetalálkozik. Az egyik egy hatalmas pofont mér le a másiknak, aztán megjegyzi: / – Ez csak az első részlet volt!
1927. BEVEZETTÉK A KORONA HELYETT A PENGŐT. Rendőrbíró: – Nem tudja, mától kezdve tilos koronában számolni? Maga mégis így írta ki az árakat! / Kereskedő: – Bocsánatot kérek, de megtévedtem. / Rendőrbíró: – Hogy máskor ne tévedjen, elítélem húsz korona pénzbírságra!
1930. SKÓT VICC. – Képzeld, a fiam nem akarja megenni a csukamájolajat. / – Az enyém megissza. Igaz, minden kanálért egy pennyt kap. Amit aztán beteszünk a perselyébe. / – És mit csináltok azzal a sok pénzzel? / – Veszünk neki egy újabb üveg csukamájolajat.
1930. MEGSZERVEZIK AZ ELSŐ KÖNYVNAPOT. Ruhakereskedő: – Na, hogy tetszik magának a könyvnap? / Fűszerkereskedő: – Hát, mit mondjak. Könyvre, vagyis hitelbe vásárolnak nálam.
1935. STUX TALÁLKOZIK A BARÁTJÁVAL. – Szervusz, apafej, rég nem láttalak. / – Meghiszem azt. Vácott ültem. / – Mint fogoly? / – Naná, mint fácán.
1937. NÉVMAGYAROSÍTÁS. – Mit szól hozzá, hogy az Eppich megmagyarosította a nevét! / – Mire? / – Őnyegre.
1946. ÖRÖM. – Hurrá, Malvin, tíz százalékkal olcsóbb lesz a bor! / – Szóval megspórolunk tíz százalékot. / – Ördögöt. Annyival többet iszom.
1947. KÁVÉSSORS. – Mi az, Kucsera úr, a maga kávéháza is bezárt? Mit csinálnak majd a vendégei? / – Őket már előbb bezárták.
EBből
Az nem lehet, hogy legalább néhány sorban ne emlékezzek meg a foci-Eb-ről, amely az elmúlt két és fél hétben kitöltötte a férfi (és bizony női) emberek délutánjait, estéit. Nem unatkoztunk. S erről nemcsak a csapatok, a bírók is gondoskodtak, akik egyre nevetségesebb szerepet kapnak ebben a játékban. Komolyan el kéne gondolkozni a videó bevezetésén. A kezdés előtt borítékoltam a spanyol győzelmet. De közben elcsábultam, mert mindig a gyöngébbnek szurkolok. Így lettem a török csapat lelki támogatója, majd – amit sosem hittem volna magamról – az orosz csapat drukkere. A vége a papírformát hozta, de végre nem lett igaza Lineker próféciájának, és a németek férfias játékban kikaptak a döntőben.
Füred–Csopak–Dörögd
A balatonfüredi bor- és halünnep nagyon finom volt. A dedikálás, a műsorok, az ételek. A világ leghosszabb koncertje. Minden. Méltó a városhoz, lapunkhoz, a Hír Tv-hez és a Lánchíd Rádióhoz. Ludwig Emil barátom vitt le kocsival. Ő mondta, hogy a csopaki Dobó-fogadót nem lehet kihagyni. Hát ez bizony így van. Bűn lett volna kihagyni. Az ételek, az italok, a kiszolgálás… Nem kell a nagy reklám – egymást hozzák az emberek. A tulajdonosnak, Dobó Józsefnek mindenkihez van egy jó szava, bár már a fia vezeti a fogadót. Nekünk Emillel egy családi legenda is kijutott. Józsi elmesélte, hogy nagyapja bizony nagy tisztelője volt a szebbik nemnek, és hódolója a környékbeli boroknak. Egyszer a barátai megtréfálták: halat csúsztattak a zsebébe, már hazafelé indulóban. A nagyapja könnyíteni szeretett volna magán, és a sötétben a hal akadt a kezébe. Mindig tudtam, hogy nagy vagy, szép is vagy, de hogy ilyen bánatos szemed legyen…, mondta az öreg meghatódva. Emil házában példás rend, nagy természetszeretet és egy csodálatos asztalosműhely. Mutasd meg a portádat… Hát neki nincs mit szégyenkeznie. Lementünk a kocsmába, hogy megmérkőzzünk a helyi erőkkel: pontosabban egy jót beszélgetni. Így tudtam meg, hogy Boncz Géza barátom, földim, kenyeres pajtásom halála után a kedvenc humoristámnak, bohócomnak, tréfamesteremnek, ízlésformálómnak, egyedülállómnak, Fábry Sándornak a társaság egyik tagjáé mellett van háza. Az illető elmondta, hogy Satyánk többnyire a kertben sétál, és mobilon beszél. Drága Satyánk! Hagyd a vérbe a térerőt, kapcsold ki a mobilt, és a lelkierődet töltsd fel ott. Hisz azért van egy falu egy városi bebírónak (de randa szó). Visszafelé persze újra lementünk a füredi sétányra, és vettem egy könyvet a sajátomból Dobó Józsinak. A gyomrom gyönge volt (na miért, vajon?). De egy savanyú, gombócos, tót leves, szegények eledele rendbe hozta. Hazafelé nagy ívben elkerültük az M7-est (akár idefelé jövet), ezért bőven volt időnk a döntő meccsig. Ahol… Stb.
Meghalt Osztojkán Béla
Kevesen tudják, hogy az édesanyja neve volt a vezetékneve. Az apját nem állhatta. Amikor Pestre jött, a Mozgó Világnál lelt befogadásra. Veress Miklós főszerk. kiadta nekem, hogy vezessem be Bélát (egy évvel volt idősebb nálam) a kiadók, szerkesztőségek, irodalmi kocsmák világába. Hogyan, mikor, kivel, meddig. És főleg miért. Akkor még sokkal keményebb legény volt. Egyszer egy nagyfröcscsöt/korsó sört öntött költőtársa (aki később író is lett, akárcsak ő), szóval a Szervác Józsi fejére. Merthogy Átyin Jóskának nincs, aki megfizessen – ahogy a regénycíme mondta. (A legjobb írása volt.) A Fiatal Fűrészek Klubjában az ilyen cselekedetek és az ebből fakadó verekedések mindennaposak voltak. Még velem is megesett egyszer, mert általam kijelölt ellenségem a feleségemet sértegette. Amikor az ÖCO alelnöke lett, Béla megszelídült. Abban a házban csajoztam egy ideig, tudom.