Egyébként is számos ok kínálkozik az Eb értékelésére, és egy sem a lebecsülésére. Földrészünk – legalábbis a férfiaknál – a sportág egyeduralkodója, az Eb-örökrangsorban Magyarország tizenkét arany-, öt ezüst- és három bronzéremmel toronymagasan vezet, Kemény Dénes kapitányi korszakának első diadalát is az Európa-bajnokságon, méghozzá ugyancsak Andalúziában, 1997-ben Sevillában aratta. Az 1999-es firenzei torna azért páratlan emlék, mert az hozta a Kemény-éra legkimagaslóbb teljesítményét, aztán viszont két bronz és egy ezüst következett; no meg három szerb arany. A 2001-es azért fájt, mert Budapesten született meg, a 2006-os azért, mert Belgrádban. Utóbbi ráadásul már a különvált Montenegró nélkül, de az az ember érzése, ha Szerbia területét a Tasmajdan uszodára csonkítanák, azon az egy négyzetkilométeren is kialakulna egy klasszis csapat.
A mieinknek persze most még nem a szerbekre kell összpontosítaniuk, hanem a csoportellenfelekre: a tavalyi vb-döntőben az éppen ellenük győztes horvátokra (a mai rajt mindjárt a melbourne-i finálé visszavágója), a generációváltást levezényelt, házigazda spanyolokra, az önálló létüket elnyert és a pólót a nemzeti sport rangjára emelt montenegróiakra, a Sandro Campagna kapitánykodása óta egy meccsen bármire képes görögökre és legkevésbé a szlovákokra. A csoportgyőztes jutalma, hogy közvetlenül bejut a legjobb négy közé, míg a másodikok a harmadikokkal vívnak kvázi-negyeddöntőt. A másik, valamivel „satnyább” ágról a szerbek és az olaszok ígérkeznek a legerősebbnek, őket nem ártana egészen a végjátékig elkerülni.
Majd ott megverni, mert a magyar válogatottnak 2004, Athén óta nem termett babér. És elérkezett a Peking előtti utolsó alkalom, most kell demonstrálni az ellenfeleknek, a játékvezetőknek, a nemzetközi vezérkarnak – és talán saját magunknak –, hogy a magyar csapat képes még nyerni. A görögök, a montenegróiak és a spanyolok „meggyőzése” azért is fontos, mert ők Pekingben is csoporttársak lesznek. A játékosok számára további tét a kerettagság megőrzése, hiszen Kemény Dénes nem kis tépelődés után szűkítette tizenhármasra tizennyolcas keretét, és azt sem véletlenül hangsúlyozta, hogy ez még nem olimpiai, hanem Eb-névsor.
A kapitány e mondatot szerintünk nem vigasztalásnak, inkább figyelmeztetésnek szánta, mert eléggé egyértelmű: készüljön valaki akármilyen becsületesen is itthon, ebbe a társaságba kívülről már nemigen lehet bekerülni, csak fordítva, belülről ki. És a románok elleni kettős meccset, valamint a németekkel, montenegróiakkal és görögökkel játszott ING Kupát elnézve, Kemény nem minden poszton küzd a bőség zavarával.
A nőknél több okból is egyszerűbb a helyzet: a hazai kínálat és a külföldi konkurencia egyaránt szűkösebb, a keret kialakult, s az is kockázatmentesen megtippelhető, hogy már az olaszok elleni, szombati nyitányon eldől a csoportelsőség sorsa. Az érmekért is velük, valamint a hollandokkal, az oroszokkal és a szokottnál erősebb spanyolokkal kell megmérkőzni. A magyar női együttes eddig kétszer, 1991-ben Athénban és 2001-ben Budapesten nyert Európa-bajnokságot, 2011-ig egyebek között azért sem kellene várni, mert abban az évben nem is rendeznek Eb-t.
Ami egy hónappal az olimpia előtt is komoly verseny. De ezt bizonygatni sem kell, hiszen egy-egy hazai bajnoki tucatelődöntőn minden további nélkül képes edző, vezető, játékos és szurkoló is az eszét veszíteni; akkor miért éppen az Európa-bajnokságot sajnálnánk le?
Ellenfelek és program. Férfiak, péntek, 19:30: Horvátország; szombat, 11 ó: Szlovákia; vasárnap, 12:30: Görögország; hétfő, 19:30: Montenegró; kedd, 21 ó: Spanyolország; szerda: A2-B3, A3-B2 keresztbejátszás; csütörtök: szünnap; péntek: elődöntők; szombat: helyosztók az 5., a 7., a 9. és a 11 helyért; vasárnap: mérkőzés a 3. helyért, döntő. Nők, szombat, 12 ó: Olaszország; vasárnap, 16:30: Franciaország; hétfő, 16:30: Görögország; kedd: A2-B3, A3-B2 keresztbejátszás; szerda: szünnap; csütörtök: elődöntők, mérkőzés az 5. helyért; péntek: szünnap; szombat: mérkőzés a 3. helyért, döntő.
Szentkirályi Alexandra
Nagy bejelentéseket ígér Szentkirályi Alexandra
