Déva szanatórium a léleknek

Ha szeretet nincs bennem, csak zengő érc vagyok, vagy pengő cimbalom – a dévai Szent Ferenc Alapítvány egyik könyvében olvasható ez a bibliai idézet. A dévai kolostor lakói igazi szeretetközösséget alkotnak. Mellettük a megfásult, rohanó életét élő ember megpihenhet, és sokat tanulhat arról, milyen is igaz embernek lenni. Benedek Gyula debreceni színművész az itt élő gyerekekkel dolgozott együtt.

Van egy város Erdélyben, ahol több mint tíz évvel ezelőtt egy romos állapotban lévő, lelakatolt kolostorba egy fiatal ferences szerzetes önkényesen beköltözött, hogy az utcán éhesen, magányosan kóborló árva gyerekeknek otthont és biztonságot adjon. Azóta Déván a Szent Ferenc Alapítvány gyermekotthona igazi földi paradicsom lett, és Böjte Csaba (Csaba testvér) neve már fogalommá vált. A dévai otthon védőszárnyai alatt nevelkedő gyermekek a megérdemelt, jobb és tisztességes életre kapnak itt lehetőséget. Ezek az árvák szörnyű sebekkel kerülnek az intézetbe, de Csaba testvérnek és a hihetetlen lelki erőről tanúskodó nevelők – sok esetben szintén nehéz sorsú emberek – munkájának és törődésének köszönhetően elképzelhetetlen változáson mennek keresztül.
– Déva szanatórium a léleknek, egy olyan világ, ahol a gyerekek történeteikkel a szeretetre tanítanak mindenkit – így emlékszik vissza Benedek Gyula színművész az ott töltött időre.
Ezen a nyáron Benedek Gyula több színházi kollégájával közösen tíznapos színjátszótábort szervezett Erdélyben, többek között a dévai kolostorban nevelkedő gyermekeknek. Tavaly Árkosi Árpád rendezővel közösen Szalkszentmártonban rendezték meg az első ilyen tábort, ahová akkor egy csoport dévai gyermeket is meghívtak. Az idén a szalkszentmártoni gyermekek utaztak Erdélybe, de Szászvárosból és Petrozsényből is – az intézet ottani házaiból – jöttek néhányan. A tábor létrejöttében nagy segítséget jelentett a szalkszentmártoni önkormányzat anyagi támogatása, de szinte az egész település kivette a részét a szervezésből. Mindenki hozzájárult a maga módján ahhoz, hogy a gyermekek igazán jól érezzék magukat; a szülők élelmiszert, édességet, játékokat ajánlottak fel a szervezőknek. Benedek Gyula rendszeresen tartott már régebben is színházi foglalkozásokat gyermekeknek, többek között az Albertfalvai Közösségi Házban, ahol értelmi fogyatékos és egészséges gyerekekkel készített előadásokat, egy fővárosi iskolában pedig hátrányos helyzetű, viselkedési zavarokkal küzdő kisiskolásoknak tanított drámajátékot. A mostani tábor ideje alatt Zanotta Veronikával, a Térszínház művészével közösen a Mátyás király álruhában című mesejátékot állította színpadra, Árkosi Árpád pedig a Kőműves Kelemen-történetet dolgozta fel a gyerekekkel, M. Kecskés András pantomimművész Sztravinszkij Tűzmadár című művére készített mozgáselőadást. Ezek a foglalkozások minden esetben komplex színházi munkát jelentettek; az egész előadást a dramatizálástól kezdve a díszlet és a jelmez megalkotásáig a gyerekek bevonásával hozták létre, amit a fiúk-lányok nagyon élveztek. Pihenésre alig volt idejük, hiszen a próbák mellett kirándulások, kézműves- foglalkozások és esténként – Földi Lehel vezetésével – táncház színesítette a gyermekek napjait. Annyira jól sikerültek az előadások, hogy novemberben, Szent Márton napja alkalmából a szalkszentmároni búcsún, illetve a budapesti Millenáris Parkban mindegyik előadást bemutatják majd.
Benedek Gyula így emlékezett vissza erre a néhány napra: – Lélekemelő érzés volt együtt lenni ezekkel a gyerekekkel. Nagy szükségük volt erre a táborra; ez a fajta munka segített nekik nyitni a külvilág felé, és már talán könnyebben megbíznak a számukra ismeretlenekben is. A bennük létező természetesség, a mély érzelmek és az együttlét öröme megtanítottak arra, hogy akarjunk szeretni és jók lenni. Ezt hirdeti az ebédlőjük falán található felirat is: „Az ételt nem szeretni, megenni kell; egymást kell szeretni.”