Előzetesben a fotómodell gyilkosai

Berta Hajnal
2008. 09. 04. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Letartóztatta tegnap a bíróság az Sz. Dézi fotómodell megölésével gyanúsított T. Adriennt és B. Lászlót. Mindketten beismerő vallomást tettek, de az ügy egyes részletei még mindig tisztázatlanok. Továbbra sem ismert például tettük indítéka, és beszámolóik is több ponton eltérnek egymástól – mondta lapunknak Szigeti József, a BRFK alezredese, a nyomozás vezetője. A rendőrség még egyikük verzióját sem kívánja nyilvánosságra hozni, mert az befolyásolná az eljárást. Eddig az tudható, hogy a 21 éves lányt abban a kocsiban (B. László édesapjának autójában) ölték meg és vitték az M5-öshöz közeli erdőbe augusztus 12-én, amelyet a rendőrök már a nyomozás elején lefoglaltak. Az áldozaton testszerte és a nyakán is szúrt, vágott sérülések voltak, többet védekezés közben szerezhetett – közölte Szigeti József, és hozzátette: a halál pontos okát, illetve azt, hogy megölése különös kegyetlenségnek minősül-e, orvosszakértő fogja eldönteni. Még emberölés alapesetében nyomoznak. A fiatalokat először csak tanúként hallgatták volna meg a rendőrök, eltűnésük és más bizonyítékok azonban hamar rájuk terelték a gyanút. Végig szorosan a nyomukban voltak, Debrecenen és Nyíregyházán kívül – ahol végül szombaton megtalálták őket – Békéscsabán is megfordultak. Az előzetes letartóztatásukról szóló végzés még nem jogerős, mert az ellen mindketten fellebbeztek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.