Többek közt olyan tehetséges művészekhez kívánja közelebb hozni a magyarországi közönséget a hét végén kezdődő Art-Mozaik – Külhoni Művészeti Fesztivál, akik már ismertek és kedveltek is idehaza, de a háromnapos programban természetesen olyanok is helyet kapnak, akiknek a Millenárison való bemutatkozás kiugrási lehetőséget jelent – tudtuk meg a rendezvény beharangozóján. Az Égtájak Iroda által szervezett, augusztus 29–31-ig tartó esemény a tavaly első alkalommal megrendezett biennále – A külhoni magyarok kulturális fesztiváljának folytatásaként kap helyet az idei programnaptárban. A fesztivál nem titkolt célja többek között az, hogy bővítse az országhatár túloldalán élő magyar alkotók bemutatkozási lehetőségeit, különös tekintettel a fiatal művészekre.
A Millenáris három helyszínén az elsősorban a gyerekek számára izgalmas kézműves-foglalkozások mellett színi- és táncelőadások, fotókiállítás kap helyet, egész nap koncertek várják a látogatókat, itt lesz meseládájával Agócs Gergely, de újra hallhatjuk a versmegzenésítés felvidéki mestereit, a Kor-Zár együttes tagjait is. A fesztivál három napja alatt gyerek- és diákszínjátszók, bábosok és fafaragók avatják be az ifjú közönséget mesterségük titkaiba, esténként pedig többek közt a Vajdasági Tanyaszínház és a Beregszászi Színház komplett színi lőadásai, a Zuboly, a Harcsa Veronika Quartet, vagy Ferenczi és a Rackajam koncertje várja az érdeklődőket.
Chilében kerültek elő Keanu Reeves ellopott luxusórái
