Magas állami kitüntetéseket osztottak szét augusztus huszadika alkalmából, legtöbbjüket Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, illetőleg a különféle tárcavezetők javaslatára. Tegnap szépen fel is soroltuk az újságban, ki mindenki vehetett át különféle tiszti, illetve lovagkeresztet, amiért kiemelkedőt alakított a maga területén.
Én ilyen patetikus alkalmakkor általában el szoktam szégyellni magam, amiért a kitüntetettek kilencven százalékáról megelőzően fogalmam sem volt, hogy a világon vannak. Akikről viszont már hallottam korábban, azokról meg gyakran azt nem tudom, ugyan mi épületeset alkottak mostanában, amiért hirtelen újra felvetődött a nevük. Az egyik ilyen mostani kitüntetettet Csehák Juditnak hívják, őt régóta ismerjük, már a Kádár-korban is magas polcon volt, majd kétszer is kinevezték egészségügyi miniszternek, de egyik ciklust sem sikerült kitöltenie. Rejtély, hogy most miért került elő a neve. Szintén MSZP-frakciótag volt Bakonyi Tibor, aki jelenleg a Fővárosi Gázművek Zrt. vezérigazgatója. Hervadhatatlan érdemeit a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével tette emlékezetessé a szocialista országvezetés. (A lakosság inkább a sűrű áremelései révén ismeri.)
Szakmánk sem maradt ki az elismertek sorából. Maga Vicsek Ferenc, a Klubrádió főszerkesztő-helyettese is kitüntetésben részesült. Ő valószínűleg azért a nemes gesztusáért, hogy rovatot nyitott a Magyar Rádiótól elzavart, bülbül szavú drága Bolgár úrnak. Vicsek a „független” ATV-nek is dolgozik. Valaki azért szólhatna Gyurcsányéknak, hogy augusztus 20. nem a lakájok ünnepe.
Hatalmas meglepetés a Tour de France szombati szakaszán
