Merényletet terveztek

MTI
2008. 09. 05. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Barack Obama, az amerikai Demokrata Párt várható elnökjelöltje meggyilkolására merényletet terveztek a denveri CBS4 televízió hétfő esti beszámolója szerint. A híradás szerint legalább négy embert őrizetbe vettek a merényletkísérlettel kapcsolatban, amelyet állítólag csütörtök este hajtottak volna végre, amikor Obama beszédet tart az elnökjelöltség elfogadásakor. Az egyik gyanúsított azt mondta a hatóságoknak, hogy egy magaslati pontról, 685 méteres távolságból akarták lelőni a szenátort. A CBS4 szerint az egyik állítólagos merénylő, amikor a rendőrségen rákérdeztek, azért érkeztek-e Denverbe, hogy megöljék Obamát, igennel felelt.
Az ügy vasárnap reggel kezdődött, amikor a rendőrség letartóztatott egy 28 éves férfit, Tharin Gartrellt, aki imbolyogva haladt egy bérelt kis teherautóval az úton. A rendőrség két nagy tűzerejű, távcsöves puskát talált a járműben, továbbá egyebek mellett álcaruhát, hordozható adó-vevőket, egy golyóálló mellényt, egy távcsövet és metamfetamint. Az egyik fegyvert – mint kiderült – Kansasból lopták el. A rendőrök fel akarták keresni Gartrell egy több ügy miatt is körözött társát, aki kiugrott egy hotel hatodik emeletéről. Bokáját törte, de a rendőrök elfogták. Állítólag horogkereszt mintás gyűrűt viselt, feltételezhetően kapcsolatban állt a fehér faj felsőbbrendűségét hirdető szervezetekkel. Gartrell egy harmadik ismerősét is őrizetbe vették, aki azt mondta, hogy a másik kettő a jelölési beszéd elmondásakor akarta meggyilkolni Obamát. Egy nőt is letartóztattak. A CBS4 beszámolója szerint a titkosszolgálat, a Szövetségi Nyomozó Iroda, egy másik szövetségi nyomozó szerv, az ATF, valamint a hatóságok közötti terrorizmus elleni akciócsoport is vizsgálja az ügyet.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.