Úgy tűnik, Grúziában Oroszország szája íze szerint fognak alakulni a dolgok, a Nyugat ugyanis tehetetlen, a gazdasági szankciók visszafelé sülhetnek el – állapította meg a Newsweek. „Katonai eszközöket a nyugati országoknak a Kaukázusban nem áll szándékukban bevetni, a harcias retorika részükről így csak hetvenkedés, blöff volt” – írta Clifford Gaddy Hogyan ne büntessük meg Oroszországot? című cikkében.
Moszkva megfenyítésére a gazdasági büntetés marad, amely viszont a világgazdasági rendszerre nézve is veszélyekkel járhat. Sok nyugati politikus szerint meg kellene gátolni Oroszország csatlakozását a Kereskedelmi Világszervezethez, ki kellene zárni a fejlett ipari országok G8-as klubjából, és korlátozni kellene a Nyugattal való kereskedelmi forgalmát, beruházásait. Ez a Newsweek szerint téves megközelítés, amely eredménytelen volna, sőt ellenkező hatása lenne, több kára származna belőle a Nyugatnak, mint Oroszországnak. A nyugati érdekek sérülnének, ha Moszkva leállítaná az együttműködést az űrkutatási és atomenergia-programokban. A gazdasági kapcsolatok elvágása a lehetőségek megszüntetését is jelentené.
A szerző szerint a globális gazdaság addig jól működik, ameddig szereplői betartják a szabályokat. Annak azonban nem lehet jó eredménye, ha egy fontos szereplő félig betartja a szabályokat, félig nem. Oroszország energiaforrásai és pénztartalékai alapján pedig kulcsszereplő. A sztálinista múlt máig áthatja az ország belső ügyeit és külpolitikáját, gazdasági életét. Moszkva a biztonsági kockázatok miatt talán nem reagálna azonnal és kiszámíthatóan a Nyugat által világosnak tekintett pozitív vagy negatív gazdasági ösztönzőkre. Oroszország olaj- és gázkészletének köszönhetően úgy tudta gazdaságát feléleszteni, hogy nem vált nyugativá. „Talán tévedtünk, amikor megelőlegeztük azt a feltételezést, hogy Oroszország biztosan a normalizálódás útjára lépett” – összegezte véleményét a szerző, aki szerint ezek után viszont már nem engedhető meg még egy tévedés: nem lehet a világ legnagyobb energiaexportőrét, az amerikai deficit egyik legnagyobb finanszírozóját kitaszítottságba lökni.
A pénz és a mentelmi jog kell, a munka nem: Magyar Péter a második legtöbbet hiányzó képviselő az Európai Parlamentben
