Roadshow lesz, politikai terv nincs

Török László
2008. 09. 01. 19:34
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Túl sok haszna nem volt az MSZP hét eleji elnökségi ülésének, konkrét politikai kérdésekben nem született döntés annak ellenére, hogy az őszi ülésszak komoly kihívások elé állíthatja a kormánypártot. Veres János pénzügyminiszter nem is vett részt a megbeszélésen, így sem az adótörvényekről, sem a költségvetésről és ezek parlamenti elfogadásának biztosításáról nem esett szó. Az MSZP-frakció augusztus 26-i ülésén tárgyalnak majd a költségvetéssel összefüggő kérdésekről és az adóról, ezen a tervek szerint maga Gyurcsány Ferenc is megjelenik majd. A politikus több kormánytaggal vidéki roadshow-ba kezd. Az MSZP vezetése emellett „érintőlegesen” tárgyalt a következő két év politikai menetrendjét meghatározó „kormányzati stratégiai koncepció” részleteiről. Az elnökség másfél órás tanácskozásán nem hozott döntést arról sem, hogy ki és milyen szinten kezdje meg a tárgyalásokat az SZDSZ-szel.
A Fodor Gábor vezette párt már augusztus elejére várta az MSZP cselekvési programját. A kormányszóvivő később szeptember elejére ígérte a tervezetet. Az SZDSZ a javaslatok ismeretében dönti majd el, hogy van-e értelme támogatniuk a kisebbségi kormányt, vagy sem.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.