Koreai fordulat
Phenjan. Észak-Korea leállította atomlétesítményei működésképtelenné tételét, és fontolóra veszi azok újbóli üzembe helyezését – közölte tegnap az észak-koreai külügyminisztérium. A tárca azzal indokolta az intézkedést, hogy Washington mégsem vette le Észak-Koreát a terrorizmust támogató országok listájáról, holott ezt kellett volna tennie, cserébe az atomlétesítmények üzemen kívül helyezéséért. A külügyminisztérium közleménye szerint az atomlétesítmények működésképtelenné tételének felfüggesztése augusztus 14-én történt, és Phenjan értesítette róla az észak-koreai atomprogramról szóló tárgyalások résztvevőit. (MTI)
Emberrablás Afganisztánban
Dzsalálábád. Ismeretlen fegyveresek elraboltak tegnap egy japán segélymunkást a keletafganisztáni Nangarhar tartományban – közölték a helyi hatóságok. A 31 éves Ito Kazuját egy építkezésről hurcolták magukkal az emberrablók Dzsalálábád közelében. A Kyodo japán hírügynökség jelentése szerint tálibok állnak a támadás hátterében. (MTI)
Rice bírál
Jeruzsálem. Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter (képünkön) tegnapi izraeli látogatásán ismételten bírálta a zsidó állam telepesítési politikáját. „Nem hiszem, hogy a telepesítés segíti a békefolyamatot, és ezt izraeli tárgyalópartnereimmel is közöltem” – mondta Rice izraeli kollégájával, Cipi Livnivel tartott közös sajtótájékoztatóján Jeruzsálemben. Közben Izrael lezárta a Gázai övezet határátkelőit, miután palesztin milicisták két rakétát lőttek ki a zsidó állam területére. (MTI)
Osztrák terv
Bécs. Szükség esetén ellenzéki szavazatokkal kívánják elfogadtatni a törvényhozással a néppárttal közösen kormányzó osztrák szociáldemokraták azt az 1,3 milliárd eurós szociális csomagtervet, amelyet a párt elnöke, Werner Faymann alig több mint egy hónappal a szeptember 28-i parlamenti választás előtt ismertetett. A szociáldemokrata kancellárjelölt bejelentése a kormánymegállapodás nyílt megsértését jelenti, abban ugyanis rögzítették, hogy a nagykoalíciót alkotó két párt nem szavaz egymás ellen. (MTI)
Iraki merénylet
Bagdad. Öngyilkos merénylő robbantotta fel magát kedden egy észak-iraki rendőrségi toborzóközpont előtt. A merényletben egyes hírek szerint legalább egy tucat rendőrjelölt életét vesztette és negyvenen megsebesültek – közölték iraki katonai és rendőri források. Az eset Irak északi Dijála tartományában fekvő Dzsalaula városánál történt. (MTI)
Trump a földbe döngölte Von der Leyent
