Kármentesítették a repteret
Befejeződött a debreceni repülőtér környezeti kármentesítése. A munkálatokhoz szükséges 818 millió forintot a Környezetvédelmi és infrastruktúra operatív program pályázatán nyert el a városi önkormányzat. Az összeg 75 százaléka az EU-tól érkezett, míg a fennmaradó negyedet a költségvetés biztosította. Az egykori szovjet katonai repülőtér területén egy 1991-ben elvégzett környezeti állapotfelmérés szerint egymilliárd forintos volt a környezeti kár.
A legsúlyosabban a volt üzemanyagtöltő és -tároló helyeknél károsodott a talaj illetve a talajvíz. (greenfo.hu)
Szétvágtak egy Duna-szigetet
Kettészakított egy Duna-szigetet a Szigetközben, a védett, Natura 2000-es területen fekvő gönyűi szigetvilágban az E.ON, mert a német energetikai cég a folyó partjára építi új erőművét – hívta fel a figyelmet a Magyar Hírlap. A zöldszervezetek szerint a cég emellett többhektárnyi erdőt irtott ki, a zajos, pernyét kibocsátó létesítmény légszennyező működése pedig hatással lesz a Natura 2000-es természetvédelmi területekre. Ezenkívül a hűtővizet is ott emelik majd ki a Dunából, és engedik vissza nyolc fokkal melegebben, amivel megváltozik a környezet és az élővilág. Ezért a Duna Kör bíróságon támadta meg a környezetvédelmi felügyelőségek engedélyező határozatait. (MN)
Nem lehet szavazni az erőműről
A városi bíróság elsőfokú ítélete szerint nem írható ki népszavazás Tatabányán arról, hogy létesüljön-e a városban egy 50 megawattnál nagyobb erőmű, arról azonban igen, hogy épülhet-e a városban hulladékégető. A népszavazást a Bánhidai Baráti Kör civil szervezet kezdeményezte a korábban egyszer már bezárt bánhidai erőmű újraindítása és hulladékégető létesítése ellen. A hőerőmű esetében a bíróság formai kifogásra hivatkozva utasította el a népszavazási kezdeményezést, véleménye szerint ugyanis nem várható el egy átlagembertől, hogy tudja, mi az az ötven megawatt kapacitás. (greenfo.hu)
Nőtt a gólyák száma a Székelyföldön
Gólyaparadicsommá vált az idén a székelyföldi Csíki-medence, ahol az egyik településen közel kétszázra becsülik a gólyák számát. A medence falvai kedvező feltételeket nyújtanak a gólyáknak fészkelésre és táplálkozásra, emellett a vidékre jellemző hűvösebb éghajlat is vonzza a vándormadarakat. A települések közül a 2400 lélekszámú Csíkszentsimonban jegyezték a legtöbb gólyát: az alcsíki településen fészkelő 37 gólyapár (vagyis hetvennégy egyed) átlagban három fiókát költött ki, így 185-re becsülik a nyár végén a csíkszentsimoni gólyapopuláció számát. (greenfo.hu)
Chilében kerültek elő Keanu Reeves ellopott luxusórái
