Sansz

2008. 09. 07. 12:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Olvasom, hogy megszűnik az egykori KISZ-vagyon jelentős részét kezelő Nemzeti Gyermek- és Ifjúsági Közalapítvány. Az ábrándos elnevezésű szervezet mára mindössze egyetlen fogyatékosiskolával bír, holott a közalapítványra annak idején mintegy hetven ingatlant bíztak, amelyet kuratóriumi elnökként Varju László is igazgatott – ő jelenleg az MSZP frakcióigazgatója (nem lenne haszontalan átvilágítani, talán a biztosítékot is kiverné).
Eközben egykori demiszes (Demokratikus Ifjúsági Szövetség) csókos haveroknak is jutott több millió forint a Miniszterelnöki Hivatal támogatási keretéből. Kétmillióval támogatták ugyanis fejezeti kezelésű előirányzatainak (ez nem tudom, mit jelent) terhére a Sansz Alapítványt azért, hogy létrehozzon és üzemeltessen egy online vitafórumot. Az alapítvány honlapját tavaly óta nem is frissítették, valószínűleg nem volt sanszuk. Itt Takács István nevét kell említeni, a mozgalmi ember a Demisz heroikus irodavezetője volt. Lánglelkű István akkor került a média (és a bűnüldözés) kereszttüzébe, amikor kiderült, a Sansz Alapítványhoz utalta át az 1848–49-es szabadságharc emlékművére – az állampolgároktól – még a rendszerváltás előtt összegyűjtött több mint négymillió forintot. Ez elég volt az aktuális hétvégére, most újra elkél a vörös segély. Az emlékműből természetesen nem lett semmi sem, Takács István a mai napig nem tud elszámolni az állampolgároktól összegyűjtött milliókkal. A jelek szerint emiatt nem háborog a lelkiismerete, a veterán ifjúkommunista ma is aktív, virgonckodik, honlapra gyűjt. És még mindig kap újabb sanszot a regnáló hatalomtól. Meddig még?

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.