Sírnak és nevetnek is

Munkatársunktól
2008. 09. 05. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tegnap reggel háromnegyedórás késéssel, nem sokkal reggel negyed hét után szállt le a Ferihegyi repülőtéren a Hainan légitársaság Peking–Budapest járata, amellyel a magyar küldöttség utolsó csoportja is hazaérkezett az olimpiáról. A versenyzőket, edzőket és sportvezetőket buszokon, rendőri felvezetéssel szállították a SYMA rendezvényközpontba, ahol mintegy ezerötszáz rajongó, rokon és barát várta a sportolókat, köztük az olimpiai bajnokokat: a férfi vízilabdacsapatot, a kenus Vajda Attilát, valamint a Janics Natasa, Kovács Katalin kajak kettőst.
– Olyan olimpián vagyunk túl, amely után az egyik szemünk sír, a másik nevet. Nyolc olyan tus, találat, gól vagy akció volt Pekingben, ahol elbuktunk egy-egy érmet. Ugyanakkor tizenhat aranyérmes sportolót tudunk példaképül állítani a fiatalok elé. Büszke vagyok mind a százhetven magyar olimpikonra, akiknek valamennyien világszínvonalú teljesítményt kellett nyújtaniuk, hogy eljussanak Pekingbe. Összefogást sürgetek a sportban, hogy ami nem sikerült most Pekingben, az valóra váljon Londonban – fogalmazott az ünnepségen Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke.
Nem sokkal később Gyenesei István sportot felügyelő önkormányzati miniszter a Magyar Televízió Nap-Kelte című műsorában bejelentette, hogy a holnapi kormányülésen azt javasolja, a pólósoknak eredetileg járó fejenkénti 12 milliós állami jutalmat egészítsék ki az egyéni győzteseket megillető húszmillió forintra. Elmondása szerint erre azért is van lehetőség, mert versenyzőink az előzetesen vártnál szerényebben szerepeltek, így a díjazásra elkülönített keret nem merült ki.
Ugyanakkor az erős propagandacélzat is kisejlik a miniszteri előterjesztésből. Amennyiben a kormány ezt elfogadja, az 1–8. helyeken végzett olimpikonok együttesen 900 millió forint jutalomban részesülnek az 1924 utáni leggyengébb szereplésért.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.