Megkezdődött az E.ON Földgáz Storage Zrt. 32 milliárd forint értékű földgáztároló-bővítő beruházása, amelynek alapkövét Szabó Pál közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter és Klaus G. Hammer, a beruházó igazgatóságának elnöke rakta le a zsanai tárolónál – számolt be a távirati iroda. A bővítési munkálatok a tervek alapján 2009 augusztusára fejeződhetnek be, amelynek eredményeképpen hazánk tárolókapacitása 600 millió köbméterrel, 3,8 milliárd köbméterről 4,4 milliárdra növekszik, ami a legjelentősebb mennyiség a régióban. Szabó Pál emellett bejelentette: az E.ON a következő években ötmilliárd köbméterre növeli magyarországi tárolókapacitását. A miniszter szerint az ország energiabiztonsága szempontjából fontos, hogy megfelelő kapacitású tárolók épüljenek, mert az import részaránya eléri a felhasznált földgáz mennyiségének öthatod részét. Stratégiai kérdésnek nevezte a megfelelő nagyságú földgáztartalékot, mert mint fogalmazott: „csak így lehet a szállítási kockázatokat kiküszöbölni”. Klaus G. Hammer mindehhez hozzátette, hogy a német energetikai óriás csaknem kétmilliárd eurót fektetett eddig, illetve fektet be Magyarországon. Beszámolt arról is, hogy további kapacitásnövelő beruházásokat hajtanak végre, mivel hazánk földgázfelhasználása folyamatosan növekszik.
Trump a földbe döngölte Von der Leyent
