Boldogítók

A ceremóniamester felelőssége, hogy feledhetetlen legyen a nagy nap. A földesi vőfélytalálkozón jártunk.

A szoba pillanatok alatt megtelik, árad a szó mindenkiből, úgyhogy a rendezvény sajtófőnöke, Gönczi Mária biztat, bátran vágjak közbe, különben reggelig mesélik a történeteket. A Kolozsvárhoz közeli Györgyfalváról érkezett Jankó „Király” István dolgozott már kőművesként, ácsként, borbélyként és költőként. Most vőfély, nyugdíjasként is aktívan tevékenykedik, megesik, hogy fizetsége nem több egy palack jó bornál. Rajong a táncokért, mindig is szerette a népviseletet, a hagyományos dolgokat, a diszkót viszont utálja. Furcsa módon otthon kevesebb meghívást kap, mint Magyarországon, az ő környékén valamiért mindenki a „farmeros stílust” szereti. Azért persze sokkal jobb a helyzet, mint annak idején, amikor már azért is egy securitatés őrnagy vallatószobáján kötött ki, mert magyarországiakkal mulatott Kolozsvárott. Szerencséjére a tiszt sem vetette meg a jókedvet meg persze az italt, úgyhogy Pista bácsinak büntetésként később többször is el kellett mennie a szekussal különféle bálokba, hogy jókedvre derítse az egybegyűlteket, de így legalább megúszta a verést és a zárkát.

Bai Károly Földes közeléből, a Berettyóújfalu és Püspökladány között fekvő Nagyrábéról jött, s mint meséli, a véletlennek köszönheti, hogy rátalált erre a csodálatos mesterségre. Bő húsz éve egykori katonai parancsnoka kérte meg, hogy vezényeljen le egy esküvőt, elvégre a szavalóversenyeken szépen szerepelt, nem okozhat nehézséget ez sem. A bemutatkozás olyan jól sikerült, hogy a lakodalom után többen gratuláltak neki, mondván: látszik, hogy nem először csinálja. Mára olyannyira népszerű, hogy majdnem minden hétvégén szolgálatba kell állnia az ország különböző részein. Szerinte ebben a munkában ugyanúgy a sikerélmény a legfontosabb fizetség, mint az élet annyi más területén, s számára az a legcsodálatosabb élmény, ha láthatja: vidámságot tud csalogatni a sokaság arcára.

Oláh Ignác a Székelyföld leghidegebb részéről, Gyergyószárhegyről érkezett. A böjtidőn kívül neki sincs szabad ideje, amit „bé sikerül fürkészni”, elvégre feléjük még mindig fontosak a hagyományok. A pénzt kemencekészítéssel keresi, de hívják bálokba is hangulatot fokozni. Marosfőn egyszer egy hétszáz fős lagzit vezényelt le. Nagy emberismeret kell ahhoz – fejtegeti –, hogy ekkora vendégsereget kordában lehessen tartani. Csak a vőlegény udvarán háromszáz főt kellett csatarendbe állítania, majd szépen sorban átvezetnie a lányos házhoz. A 34 éves Ignác szerint nagyon meglátszik, van-e gazdája egy rendezvénynek, hiszen a vőfély nemcsak a hangulatért felel, hanem folyamatosan szervez, s tartja a kapcsolatot a zenészekkel, szakácsokkal. A hétszáz fős lakodalomra például ezerhatszáz kiló hússal készültek, a disznókat és borjakat ott vágták le helyben. De arra is volt példa, hogy tizennyolc hintóval mentek kikérni a lányt, ő maga meg lóhátról irányította az eseményeket.

Csendes Gergely a debreceniek táborát erősíti, ő az egyik legfiatalabb vőfély az országban. Pályája úgy kezdődött, mint a legtöbb kollégáé: egy ismerőse kérte fel, segítsen már be esküvőjük lebonyolításába. A megfelelő emberhez, történetesen éppen Gyönyörű Zsigmondhoz fordult tanácsért, aki úgy kitanította, hogy azóta sorra kapja a meghívásokat. Előfordul, meséli, hogy az utcán összefut párokkal, akiknek az esküvőjén szerepelt, s ilyenkor csodálatos érzés azt hallani tőlük: örökké hálásak lesznek neki életük legszebb napjáért.

Bár a vőfélységet többnyire férfias feladatnak tartják, az Elekről érkezett Lévai Orsolya az élő bizonyíték arra, hogy nőfélyek is bátran próbálkozhatnak. Régen persze az asszonyok nem is mulathattak együtt a férfinéppel, ma már azonban minden másként van. Orsolya szakmáját tekintve óvónő, azt mondja, mindig szeretett beszélni, táncolni, sosem volt lámpaláza, ha például előadást kellett tartania. Bár még nincs akkora tapasztalata, mint a találkozó nagy öregjeinek, a nőfély is megerősíti, hogy egyre több a meghívás, a párok mindinkább szeretik „szakemberre” bízni a szervezést.

S mi az igazán jó lakodalom titka? Csendes Gergely szerint a családok gyakran teljesen át akarják alakítani az esküvői rendet, félnek, hogy túl hosszú vagy túl unalmas lesz a ceremónia. Minden esetben meg kell azonban győzni őket, akkor lesz kerek egész az ünnep, ha hagyják, hogy minden elem a helyén legyen. Így például korántsem elhanyagolható része az esküvőnek a szépen megkomponált lánykérés. A Székelyföldön enélkül elképzelhetetlen az esküvő – teszi hozzá Oláh Ignác, aki szerint legalább egy héttel a boldogító igen kimondása előtt meg kell kezdődnie az alapos előkészítő, tereprendező munkának, s fontos az is, hogy az étkek közül minél több legyen házi készítésű. Feléjük a lakodalmakba átlagosan három-négy száz embert hívnak, s aki bírja, azt haza sem engedik egyhamar, másnap estére még malacsütésre is visszahívják a násznépet.

Bai Károly szerint fontos, hogy „íze legyen a dolognak”, ehhez azonban valóban meg kell ismerni az örömcsaládokat, személyesen átélni érzelmeiket. A legfontosabb talán mégis az indítás – tudni kell megszólítani a vendégeket, megtalálni velük a közös hangot, ez pedig improvizációs készség nélkül nem működik. Erre születni kell, az embernek tudnia kell, mikor mit mondjon, s mikor jön el az ideje annak, hogy csendben maradjon – vallják mindannyian.

Az esküvő persze nem olcsó mulatság, nagyvárosban ritkák is a több száz fős lakodalmak, de a vőfélyek azt mondják, mégsem elsősorban a családok anyagi helyzete, inkább a környékbeli szokásrend határozza meg, mennyire fényűző a sokadalom. De spórolni mindenképpen kár, hiszen ismétlésre biztosan nem lesz lehetőség.