Ülő helyzet

Az 1907-ben Magyarországon alapított Debreceni Gőzfűrész- és Faárugyár Rt., illetve utódcégei váltak a tonett-technológiájú bútorkészítés fellegvárává. A sors fintora, hogy a Monarchia felbomlásával és a trianoni béke folytán külföldre került Thonet-üzemek kapacitásának elveszítésével az 1920-as években a fellendülés korszaka köszöntött be a debreceni vállalkozás életében. 1931-től Hajlítottbútor-gyártó és -kereskedő Rt. néven működött tovább ugyanazon a héthektáros Salétrom utcai gyártelepen, ahol jelenleg is található. 1949-ben államosították, 1963-ban a fővárosi Szék- és Kárpitosipari Vállalat gyáregységévé degradálták. Termelése csak egyszer és addig szünetelt az elmúlt százkét esztendő alatt, amíg az 1944-es angol–amerikai bombázás okozta károkat felszámolták. A rendszerváltozás utáni privatizációval szintén folyamatos maradt a működése, a gyár hazai kézben maradt. Most az itthoni gazdasági helyzet és a piaci világválság együttes hatása kongatta meg a vészharangot a debreceni vállalkozás fölött.
Az 1988 után Hajdúthonet néven részvénytársasággá visszaalakult, majd – a bécsi Thonet anyacéggel való névhasználati vita után – Sellatonra átkeresztelt zrt. tulajdonosa és a cég vezérigazgatója, Görömbei Csaba így foglalta össze lapunk számára, mi vezetett a mostani helyzethez:
– Az évek óta romló piaci körülmények ellenére csökkenő létszámmal, de még mindig 800–900 milliós nagyságrendű évi bevételt tudtunk elérni, szerény profit mellett. 2003 és 2006 között az „erős” forint rontotta a Nyugat-Európába és a tengerentúlra irányuló kivitelünk mérlegét, azóta a magyar fizetőeszköz gyengülése drágítja az importot. A bútorgyártáshoz szükséges, forró vízgőzzel hajlított, majd fűtött kamrákban szárított bükkfa nagy részét Csehországból vesszük, a technológia energiaigényes, a tüzelőanyagok drágulása önmagában felér egy csőddel. Ehhez jönnek a hazai vállalkozásokat sújtó, évek óta növekvő közterhek, a magas adó és a vásárlóerő gyengülése. Csökken az eladás, a magyar piacon mi drágának számítunk, a bútoraink a külföldi tömegárukéval öszszehasonlítva jóval több kézi munkával készülnek. A fogyasztó viszont a szék árát nézi, nem azt, hogy mennyi munka van benne, illetve meddig fog tartani. Az ülőbútoraink egy részét Angliába, Hollandiába, Németországba és az Egyesült Államokba exportáltuk az elmúlt években. Az amerikai piacra ötven évig egy ötvenhatos hazánkfia vitte ki a debreceni tonettszékeket; egészen az elmúlt évekig hatezer darabos tételekben szállítottunk, ezekkel rendezték be például a Disney hotelláncot. A 2007 végével megkezdődött piacválság miatt azonban kereskedőnk cége csődbe ment, fizetésképtelenné vált, így az utolsó évi szállítmányunk teljes ára ott ragadt.
A Sopronban faipari mérnök szakon végzett vezérigazgató további részletekkel is szolgál, amelyek mind csak nehezítik a vállalkozás fennmaradását. A gyártás során keletkező fahulladékot logikusan saját üzemük fűtésére használják, ám a hatósági mérések szerint az emisszió több levegőszennyező anyagot tartalmaz, mint például a gáz. Ez a körülmény kizáró oka az akár uniós, akár hazai, akár munkaerő-megtartó támogatás vagy fejlesztés megpályázásának, holott köztudott, hogy a bükk a legtisztább tűzifafajta, abból készítik a grillezéshez való faszenet, a hazai erőművekben ezertonna-számra elégetett nyers bükkfarönkök támogatott és engedélyezett „levegőszennyezéséről” nem beszélve. Új gázkazán megépítése a jelen helyzetben önerőből lehetetlen, az importenergia ára csak emelkedhet, a gyári fahulladékot meg így is, úgy is el kellene szállítani teherjárművel egy másik helyre, ahol majd elégetik…
Végigsétálunk a csendes, kívülről elhagyatott gyártelepen, az összképet nem nevezném idillinek, mintha a ravatalánál járnánk a 102 éves múltú, nagy hírű gyárnak. A műhelycsarnokba belépve azonban minden életre kel. Nemcsak a jelen, de mintha a múlt is megelevenedne a szemünk láttára! Mindenütt szép fehér, csomómentes fűrészáru, kötegelt, máglyákba rakott hosszabb-rövidebb lécek, deszkák, hasábok várnak a sorsukra. A technológia több mint más másfél évszázada változatlan: a fekvő fémüstökben forró vízgőzben „főzik” puhára a bükkfát, majd a vasformákba hajlított, kalodákba szorított léceket, rudakat a fűtött kamrákba helyezve lassan megszárítják. Csak a következő termekben más a hangulat, mint egy száz évvel ezelőtti Thonet-üzemben: a famegmunkáló gépek, a forgácsoló és csiszoló szerszámok már a XX. század végének produktumai, és nemcsak ezek, de a műhelyszekrényeket díszítő fotók pucér hölgyeinek idomai láttán is bízvást elbámulnának a régi mesterek. Ami nem látszik a gépeken – köztük egy csúcstechnológiát képviselő, programvezérlésű marógépen –, az az, hogy banki jelzálog van rajtuk, a cég folyószámlahitelének fedezeteként.
– A dolgozóink eddig mindig megkapták a munkabérüket – feleli önérzetesen Görömbei úr a kérdésemre. Kilencvenkilencen maradtak meg a nemrég még több száz fős létszámból, ottjártunkkor mintegy a fele sürgölődött a délelőtti műszakban, hogy különféle ülőbútorokká álljanak össze a hajlított alkatrészek. A gyár fénykorában ezerkétszázan voltak, még az elmúlt években is pár száz embernek adott munkát a vállalkozás. A vezérigazgató nemcsak a száraz pénzügyi helyzetről, a piaci viszonyokról, a munkaerő, az adózás és a hitelezés nehézségeiről beszél, hanem az iparszerű munka kultúrájáról, a hagyományos tonett-technológia, a formák és a stílus megőrzéséről, a termékek megbízható minőségéről és hasonló fogalmakról. Bármilyen feltételek mellett, akár csökkentett kapacitással és létszámmal, de folytatni akarja. Minden jel, a látottak-hallottak is arról árulkodnak, hogy a Sellaton faipari munkásai és a tulajdonos ugyanazért a célért dolgoznak, küszködnek és ugyanabban reménykednek.
Elköszönünk Görömbei úrtól, sikert és szerencsét kívánva a közeli és távolabbi jövőre. A kazánház magas téglakéményéből vékony, halvány füstcsík emelkedik az ég felé, majd pillanatok alatt összekeveredik a nagyállomás melletti, jellegzetes rozsdaövezet levegőjével. Benézünk a cég Piac utcai márkaüzletébe. Az elegáns boltban 30-40-féle, iparművészeti színvonalú termék reprezentálja a debreceni hajlítottbútor-gyártás múltját. És jelenét.