A Selmec-patak mentén felfelé

Berencsfalu, Szentantal – kevesek számára ismert falunevek, de Hontnémetit is többnyire szlovák nevén (Hontianske Nemce) jegyezzük meg, mikor a Besztercebánya felé vezető E77-es útról letérünk Selmecbánya felé. Az 1996-ban világörökséggé nyilvánított várost látogatjuk meg újra – ki tudja, hányadszor? –, a váratlan bonyodalmak azonban ezúttal alaposan késleltetik az érkezést.

A váratlan bonyodalmak oka nem más, mint a ragyogó napfény, amely pár perccel azután, hogy Hontnémetit elhagytuk, egyszer csak fölszikrázik a havas táj fölött, s a selmeci hegyek valószerűtlen élességgel jelennek meg a kék ég alatt. A szmogriadós Budapestről jöttünk, így hát a szokásosnál is jobban élvezzük ezt a tisztaságot, ragyogást, még akkor is, ha esőben, ködben is szép ez a táj. Azután, alig egy-két kilométerrel Berencsfalu (Prencov) előtt valahogy úgy kanyarodik az út, hogy egy irányba esik a falu templomtornya s a falu fölött magasodó Szitnya, a selmeci hegyek legmagasabbikának (1009 méter) a csúcsa. Festői kép. Lelassítunk, megállunk, fényképezünk, a havas úton a faluba érve pedig a szó szoros értelmében lépésben haladunk. Először csak az egységes házsor tűnik föl, a kő ablakkeretek, festett oromzatok, azután az egyik ház előtt felfedezzük a csodát, az út szélén álló szobrot, amely eddig mindig elkerülte a figyelmünket. Szent István király térdepel a talapzat tetején, kezében, magasra emelve a Szent Korona, amelyet Szűz Máriának kínál, oltalmába ajánlva Magyarországot. 1821-ben emelték a szobrot, amelyet a talapzatba vésett latin felirat mellett egy néhány évvel ezelőtt készült, szlovák nyelvű táblácska is megerősít, ahogyan egy mondatban összefoglalja azt is, amit a szobor ábrázol.
Az alkotóról persze sem ez, sem az a felirat nem beszél, ahogyan arról sem, hogy honnan is meríthetett ihletet, példát az egykori, meglehetősen iskolázatlan, de annál lelkesebb, áhítatosabb mester. A talány megfejtéséhez dokumentumok kellenének, de egyszer talán azok is előkerülnek. Selmecbánya környékén nincs lehetetlen, hiszen a szomszédos Szentantal templomában bukkantak a magyarországi művészet egyik legnagyszerűbb alkotása, M. S. mester oltárképe darabjaira is. Igen, épp Szentantal (Sväty Anton) követezik, a Selmec- patak mellett felfelé haladva. De még Berencsfalu kínálja az újabb meglepetést, egy Nepomuki Szent Jánost és Szent Flóriánt párba állító újabb útszéli szobor formájában, majd a falun túl egy kápolnával, amelyet egy forrás fölé építettek a XIX. század közepe táján, a forrás fölötti faliképen a Jákob kútjánál a szamáriai asszonytól vizet kérő Krisztus alakjával. Nem marad el a folytatás sem, hiszen Szentantal házai közül jó néhány ugyanúgy eredeti szépségében őrzi a népi építészet értékeit, mint Prencovon, s több útszéli szobor is emlékeztet az egykor itt élt, istenfélő emberek jámborságára. Az egyik parasztház falában kis fülkében áll Mária szobra. Arrébb, a talapzat tetején a nyáját legeltető Szent Rókust látjuk, a talapzaton újra csak Szent Flórián domborműves alakja jelenik meg. Távolabb, a patak bal oldalán még látványosabb szoboregyüttes, amely a Szentháromságot ábrázolja, nagyszabású kompozíció részeként, Mária, Nepomuki Szent János, Páduai Szent Antal és angyalok társaságában. Az oszlopon latin felirat tudatja, hogy a parókia hívei restauráltatták a barokk emlékművet, a szövegben egyetlen magyar szó a falu neve.
Indulnánk már tovább, de a falu templomát akkor sem hagyhatjuk ki, ha régen elvitték innen M. S. mester oltárképeit. A templomtól azután a hegyoldalon szinte vízszintesen visz az út a falu egykori földesurai, a Koháry család kastélyához, amely ma múzeum, s aszerint a szisztéma szerint működik, mint sok más szlovákiai objektum: éppen akkoriban nincs nyitva, amikor nagyobb számban várhatna látogatókat, tehát szombaton és vasárnap. Mindenesetre innen fentről újra szép kilátás nyílik a Szitnyóra, no meg a selmeci kálváriára is, ami mindjárt eszünkbe is juttatja, hogy az ottani stációk barokk szobrainak, festményeinek is lehetett némi köze a környéken még ma is szép számban fennmaradt útszéli szobrokhoz, a népi vallásosság e szép emlékeihez. Azután rájövünk, hogy nem is kell olyan messzire menni Szentantalról. Elég leereszkedni a kastélytól a Selmec folyását követő főutcáig. A földesúr ott is emeltetett egy kápolnát, Szent János tiszteletére, homlokzatán a felirattal: Tolle Koháryanum vota coelo Joannes. Amilyen szépek azonban az épület arányai, a homlokzat, az ajtó fölötti rács részletei, olyan romos az épület belseje. Igaz, be nem lehet menni, csak belesni a réseken.
Vajon mit is ábrázolhatna a sejthetően jeles mester által formált szoborcsoport? Szent István király magasba emeli a karját: a koronát s vele az országot Szűz Mária oltalmába ajánlva.