Nép nélküli népképviselet

Még most sem érzékelik a helyzetüket: Lamperth Mónika vidoran mondja, hogy felmérések szerint az emberek megértik a megszorításokat. Ezt rajta kívül senki nem hiszi el. A Bajnai-kormány annyira semmibe veszi a választóit, hogy szürreális komédia tanúi vagyunk, amikor hatalom és média találkozik a Parlamentben

Rózsa-Flores Eduardo nekem senkim. Sőt, amit hallottam róla, nem tette szimpatikussá, de ez nem számít. Az igen, hogy a Magyar Köztársaság Külügyminisztériuma nem nagyon izgatja miatta magát (az új miniszter napok múltán reagált az ügyre). Az sem mindegy, hogy halála terrorcselekmény következménye volt, vagy a bolíviai kommandósok meggyilkolták. Semmi. Ugyanúgy nem érdekli a hivatalokat, mint anno az Irakban lelőtt fiú sorsa. Futószalagon készülnek amerikai filmek, amelyekben amerikai állampolgárok kiszabadításáért romantikus küzdelem folyik. Mi pedig…? Szinte még ki sem hűlt ott valahol, már feltúrtuk a kertjét, és a bulvárlapok szétkürtölték, mi mindent találtak R-F. Eduardo házában. Nálunk, ahol parlamenti szinten cigány polgártársaink méltósága okán állandó ostrom alatt tartják a társadalmat, ebben az esetben mintha elsikkadna a méltóság kérdése. Vagy ez egy fehér-zsidó-bolíviai származású halottnak nem jár? Az ügy tisztázására az írek vizsgálatot kértek, és diplomatát küldtek Bolíviába. Nekik még számít az egyes ember.
Valami ilyesmi járhat az egyszerű állampolgár fejében, miközben Bajnait nézi és hallgatja a tévében. A barátnőm szerint mintha összeterelték volna az egész országot egy vágóhídra, és miközben riadtan várjuk a kivégzést, kínunkban néha fel-felbődülünk. Ez a morbid vízió bizonyára nem igaz, de a rossz érzés ott munkál mindenkiben. Ország és vezetői, politikusok és választóik tökéletesen elszakadtak egymástól. Mintha egy nagy árok választana kétfelé minket, amely árok napról napra mélyül, és a kiáltás nem hallik egyik parttól a másikig. Nem akarom ezrediknek leírni, miért is alakult meg Bajnai Gordon úgynevezett szakértői kormánya. Ez a kormány amellett, hogy két párt tákolmánya, nem győzi hangoztatni, hogy egyik fontos célja a bizalom visszaszerzése. Ez érthető, hiszen egy egész ország ellenállása mellett nehéz véghezvinni azokat a letaglózó terveket, amelyeket Bajnai – mindennap gyarapítva listáját – előad.
Már a felütés, vagy ahogyan a zenében mondják, az auftakt is igen rosszul sült el. Megszégyeníteni, bűnösnek mondani, megalázni a népet azzal, hogy túlfogyasztott, több mint zavarba ejtő. Nem értem a túlfogyasztás tárgyiasulását. Mi volt az? A Trabant, a kiskertbe odavírmanolt buszkarosszéria, a kiskert, az olcsó gyerekcipő, a karaj, a szezon végi SZOT-beutaló, a háromévenkénti Jugóba utazás? Ez volt a túlfogyasztás? Nem Bős–Nagymaros vagy az apparátus fenntartása? A párttitkárok fizetésének alacsony voltával mutattak példát a kollektívának. Csakhogy sok minden más ingyen járt a kádereknek: a villa, a kocsi, a sofőr, a cseléd, a különleges boltok, a K-telefon, a lezárt vadászterületek, a Rákosi-óvoda, a Gorkij-iskola, lakáskiutalás, külföldi ösztöndíj a gyereknek, olcsó telek a Balatonnál, Budán és másutt. Az erőltetett nagyberuházások, a munkásigazgatók és az alkalmatlan káderek folyamatosan termelték a milliárdos károkat, akár a túlfoglalkoztatás. Utólag meg sem lehet becsülni, mennyi pénzt emésztett fel a besúgók, ügynökök, kémek el- és fenntartása, az egész szocialista nehézipar, és azt is jó tudni, hogy a legendás tsz-ek többsége veszteséget termelt, állami pénzekkel kellett őket a víz felett tartani, míg a tagokat a melléküzemágak tartották el.
Ki ismeri a szocializmus összes fekete lyukát, például a pénzkölcsönöket a baráti országoknak? Ezt akarják most a mi nyakunkba varrni? Azt mondják, hogy mindenki megkötötte a Kádár-korral a maga alkuját. Jól hangzik, de inkább azokra érvényes, akik most szakértőként vagy függetlenként adnak népnyúzó jó tanácsokat. Az emberek nem tehettek arról, hogy Kádáréknak semmi sem volt drága, hogy 1956 soha ne ismétlődjék meg. Még a rothadó kapitalizmus kölcsöne sem. A bérek nyomottak voltak, de mellé az állam úgynevezett szocialista vívmányokat adott: olcsó óvoda, bölcsőde, ingyenes oktatás, olcsó nyaralás, nyomott árú gáz és villany, utazás, gyes és gyed, ingyenlakás, olcsó lét. Mi tehetünk most arról, hogy ez a helyzet egy végig kiskorúként kezelt debil gyerek helyzete volt? Akiknek nem szabad tisztes munkáért tisztes bért fizetni, mert akkor hol marad a sok „szocialista vívmány”?
A nyolcvanas évek elején írtam egy cikket, hogy az ingyenes egészségügy hazugság, és a hálapénzt legalizálni kellene. A Népszabadság emelt hangon oktatott ki, hogy az ingyenes egészségügy a legnagyobb „szocialista vívmányok” egyike. Nem mi vettük fel a kölcsönöket, és ha akkor az MSZP elődje, az MSZMP nem gyerekként, hanem felnőttként bánik a nemzettel, akkor sok minden másképp alakul. De az a párt akkor hazudott a nemzetnek, és félt tőle, mostani utódpártja is hazudik, és ők is félnek. A hétéves baloldali kormányzás vége a vágóhídszindróma, a teljes kiüresedés, padló és nyomor. Nem érdemes belemenni semmiféle nemtelen számháborúba, blogokban nagyzolni, hogy hány autóval, hová lehet elrobogni a csodás utakon. Mindennél többet mond az a piciny hírecske, amely szerint az egyik megyében már több család kérte, hogy vegyék állami gondozásba a gyerekeiket, mert nem tudják eltartani őket.
Itt van Gyurcsány helyett Bajnai, akit a Hajdú-Bét ügye – hihetetlen – direkt predesztinált a miniszterelnöki posztra. Ha egy ember ilyen érzéketlen és szenvtelen arccal tud átlépni több száz család nyomorán és számos ember tragédiáján, az a legmegfelelőbb személy arra, hogy Magyarországot végső nyomorba döntse. A bizalom. Érdekli is őket a bizalom! Az új és a régi miniszterek szájából el nem hangzott, hogy bármiféle elgondolásuk az emberek javára, boldogulására, jobblétükre történik. „Szeretem a hazámat” – olvassa papírról a miniszterelnök. Ha szeretnéd a hazádat, volna füled a tüntetésekre, de a kordonok gondoskodnak arról, hogy a képviselők ingerküszöbe szűz maradjon. Nem sorolom újra azt a Bajnai-listát, amely minden magyar családot elér és földre terít. Igazából még most sem érzékelik a helyzetüket: Lamperth Mónika vidoran mondja, hogy felmérések szerint az emberek megértik és elfogadják a megszorításokat. Ezt rajta kívül senki nem hiszi el. A Bajnai-kormány annyira semmibe veszi a választóit, hogy szürreális komédia tanúi vagyunk, amikor hatalom és média találkozik a Parlamentben. Politikus jön, fülében a mobiltelefon, nem nyilatkozok, nem beszél, nem válaszol, esetleg foghegyről odavakkant valamit, majd elseper aktuális Audiján.
Ez a népképviseleti demokrácia? Ezek az urak és hölgyek következetesen tagadják meg a nép informálását. Döntsön a nép! – mondják Fricz Tamásék a civilek nevében. Tessék mondani, hogyan döntsön, amikor jobbára politológusok jóslataira vannak utalva, ami mégsem járná. Bizalmat kér a kormány, miközben egyebet sem tesz, mint megszorítások számaival dobálózik, amelyek mögött az emberek és családok millióit észre sem veszi. Fel sem fogják, hogy a helyzetet ők idézték elő a felelőtlen hitelfelvételekkel, a szavazatok megvásárlásával, a nyugdíjasok szájának betömésével. Most mindent egyszerre akarnak: megnevelni a népet, és visszavenni mindenfajta, a létet könnyítő engedményt. Ezeket a megszorításokat azonban nem lehet túlélni. Nincsenek számítások arra nézvést, hogy a gázszámlák, a villany-, víz- és csatornadíjak, a lakástörlesztések, a közös költségek, a létfenntartás, a munkaerő újratermelésének ára vagy az utazás, öltözködés, tanulás és egy vagy két gyerek nevelése mennyivel terheli meg a 120 ezer forintos nettó átlagfizetéseket (ha a családtagoknak van munkájuk). Amennyiben a havi kiadások meghaladják a bevételeket, akkor a legokosabb közgazdász is elmehet, oda.
Akkor ki lehet tenni a táblát: Magyarország végállomás, tessék kiszállni!