Csökkenő születésszám, befagyasztott jövő

Chiara Lubich, a Fokoláré Mozgalom alapítója már 1993-ban megjelent könyvében kétségbeejtő képet fest a mai családok társadalmi helyzetéről. „Az eltorzult elméletek befolyása, a hagyományos erkölcsi értékek elhomályosodása, az elméleti és gyakorlati materializmus, a fogyasztói társadalom élvhajhász beállítottsága miatt frontális támadás indult és indul egyre többször a család ellen” – állapítja meg, majd így folytatja: „Nagyon fájdalmasan érint minket sok ország törvényhozása.” Ezek a többször olvasott gondolatok jutottak eszembe, amikor országgyűlési képviselőink jelentős része – éppen elegen a törvény elfogadásához – az eddig érvényes családtámogatási rendszer változásait megszavazta. Így a 2010. április 30. után születettek édesanyja rövidebb ideig maradhat otthon gyermekével, illetve a családok az idén és a következő évben – a továbbiakat ki tudja – nem számíthatnak a családi pótlék összegének még inflációkövető emelésére sem.
Az új szabályok okozta gondokat a témában többszörösen is érintettként látom: négy felnőtt gyermekem, egy kis unokám van, illetve doktori dolgozatom (Munkanélküliség – foglalkoztatáspolitika – főállású anyaság címmel) is ezzel a kérdéskörrel foglalkozott. Vegyük sorra ezeket a gondokat!
A statisztikai kimutatásokból jól tudjuk, hogy hazánkban a munkanélküliség az utóbbi hónapokban ismét jelentősen növekedett, 9,9 százalékos (ennyire magas utoljára 1996 második/harmadik negyedévében volt). A munkanélküliek 46,6 százaléka egy éve, illetve annál régebben veszítette el állását. Ilyen körülmények között – feltételezve, hogy a születési ráta a jelenlegi szinten marad a következő időkben is – negyedévente 20-25 ezer édesanya teszi fel a következő kérdést: hol kapok munkát? De tételezzük fel, hogy a gyes idejének rövidülése miatt visszatérő kismamák mégis kapnak munkát, illetve tömegesen olyan kreatívak, hogy saját vállalkozást alapítanak (és erre piaci igény is van), esetleg olyan szerencsések, hogy valamelyik rokonuk vállalkozásában tudnak dolgozni. Hová teszik gyermeküket a nyolcórás munkaidő, a munkába járással kapcsolatos közlekedési idő alatt? A bölcsődei férőhelyek száma jelenleg nem elegendő, a háromévesnél fiatalabbaknak mindössze nyolc százalékát tudják fogadni. (Az 1990-es évek végétől kezdődően szinte minden édesanya kihasználta a három évet, otthon maradt gyermekével, így sok bölcsődét bezártak, átszerveztek.) Igaz, hogy a kormány a férőhelyek számának növelését tervezi, de a bölcsődevezetők szerint szükséges 25 ezer hellyel szemben 2013-ig csak ötezerrel. Elképzeléseket olvashatunk arról is, hogy a családi napközik számának növelése is pénzügyi támogatást kapna. Ez azonban a szigorú jogszabályi követelmények enyhítése nélkül csak igen magas térítési díjak mellett lenne a vállalkozók számára kifizetődő, ami az átlagkeresettel vagy annál is kisebb jövedelemmel rendelkezők számára nem jelentene megoldást.
És mit jelent a családok számára a családi pótlék befagyasztása? Röviden válaszolhatunk: életszínvonaluk csökkenését. Az előző években ennek a juttatásnak emelkedése 6-8 százalék körül mozgott. Ha ez 2009-ben is így alakulna, akkor egy kétgyermekes család a jelenlegi 13 300 Ft/fő/hó helyett körülbelül 900–1000 forinttal kapna többet. Ettől most elesnek, azaz havonta hét kilóval kevesebb kenyeret vásárolhatnak, vagy legalább hatszor kell azt mondaniuk nyári nyalánkságra vágyó gyermekeiknek, hogy most nem kapsz fagylaltot. (Ehhez jön az áfaemelés, a vagyonadó és az ingatlanadó.)
Tekintsünk most távolabb, a jelen pillanatban felmerülő problémákon túlra! A KSH gyorsjelentése szerint 2009 első negyedévében hazánkban mindössze 23 648 gyermek született, 1,6 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál, ennek és a halálozások számának emelkedése következtében a magyar lakosság létszáma 11 792 fővel csökkent az említett időszak végére; és ez a csökkenés (ez köztudott) évek óta tart. „A tervezett módosításoknak – nyilatkozott még a végszavazás előtt Morvayné Bajai Zsuzsanna, a NOE elnökhelyettese – súlyos demográfiai következményei lehetnek… A családokat sújtó többszörös megszorítások miatt sokan elhalasztják a gyermekszülést.” Sokan pedig véglegesen elhagyják – teszem hozzá korábbi kutatásaimra alapozva.
Ha értő szemmel vetünk pillantást a magyar korfára, jól láthatjuk, hogy pillanatnyi érdekeinktől vezérelve mekkora terheket rakunk a most születő korosztályok tagjaira. Hányszor több embert (önmagukat, reménybeli gyermekeiket és az öregeket) kell majd eltartaniuk, mint nekünk? Az egészséges társadalmak korfája egy fenyőfára hasonlít. A legnagyobb téglalapok alul a legfiatalabbak létszámát ábrázolják, a legkisebb téglalapok pedig felül a legidősebbekét. A 2005. évi adatok alapján összeállított magyar korfa azonban egészségtelen helyzetet tükröz. A négyévesnél fiatalabbaknál csak a hatvan év feletti korosztályok létszáma kevesebb. Vagyis, amikor a most négyévesek – húsz év múlva – munkába állnak, figyelembe véve a hatvanöt éves nyugdíjkorhatárt és a várható élettartamokat, a még életben lévő nyugdíjasok száma többszöröse lesz a mostanában születetteknek!
„Gyermeket nem gyedért, gyesért és egyéb szociális juttatásokért szül általában a legtöbb anya. Azért már ne várjunk mindent az állam bácsitól” – jelent meg a Kisalföld című napilap Hozzászólások rovatában nem is egy hasonló vélemény, de olvashattunk azonos megnyilatkozásokat máshol is. Részben teljesen egyetértek, hiszen szültek a nők gyermekeket a gyes, a gyed stb. bevezetése előtt is, s istennek hála, fognak szülni akkor is, ha ezek szabályait a családok szempontjából kedvezőtlenül változtatják, netán eltörlik. Az egyetértés mellett azonban nyomatékosan felhívom a fentieket megfogalmazók figyelmét néhány igen fontos szempontra. Először is az állam nem valami tőlünk független alakulat, aminek pénze van egy másik világból. Abból él, azt használja fel jól-rosszul, amit tőlünk (közvetlenül és közvetve, munkaadóinkon keresztül) adók formájában beszed. Ha pedig ez így van, akkor legyen már beleszólásunk abba, hogy mire és mennyit költ, jusson belőle a jövő nemzedéknek és a jövő nemzedéket felnevelő családoknak.
Másodszor, egy kis elméleti közgazdaságtan. Az emberek szükségleteik kielégítéséhez különféle javakat és szolgáltatásokat fogyasztanak. Ezeket különböző szempontok alapján csoportosíthatjuk. A csoportosítás két fontos ismérve: a fogyasztásból való kizárás lehetősége és a fogyasztás során megfigyelhető rivalizálás. A két ismérv együttes figyelembevétele alapján megkülönbözetünk tisztán magánjavakat, tisztán közjavakat és vegyes javakat. Megítélésem szerint már ma is, de a jövőben is egyre inkább a közjavak körébe sorolhatjuk a családok szeme fényét, a gyermeket, és az édesanyák gyermekekkel kapcsolatos tevékenységét, a közjavak előállítását ennek alapján kell megítélnünk. Miért lenne pont az édesanyák munkája ingyenes?
Harmadszor, tekintsük végig az előnyöket, amit elveszíthetünk a gyes idejének megkurtításával, illetve amit évek óta elveszítünk az általam évtizede bevezetni javasolt főállású anyaság hiányában. A csak gyermekére koncentráló édesanya (nincs munkahelyi stressz) többet és nyugodtabban tud foglalkozni csemetéjével. Az édesapa békésebb közegbe érkezik haza. A gyermeknek nem kell már hároméves kora előtt hajnalban kelnie. (Vannak gyári munkások is, falvakból – ahol sikeresen megszüntették a gyermekintézményeket – bejárók is, nemcsak kényelmesen 8-ra, 9-re járó irodai dolgozók.) Néhány testvér helyett nem 20-30 idegen gyerekkel kell együtt lennie; lehetősége van az egyéni fejlődésre, s nem egy „nyáj” tagjává válik. Édesanyja mellett megtanulhatja az otthoni munkákat stb. A gyes jó az anyát foglalkoztató munkahelyeknek, a gyesről visszatérő anyák gyerekbetegségek miatti hiányzásai csökkennek. Hasznos a társadalom számára is: kevesebb bölcsődére (létesítésük, fenntartásuk amúgy is rendkívül költséges) lenne szükség, megtakarítás jelentkezne a tb-kasszában is (csökkenne a gyermekápolási táppénzek összege) stb.
Amit az előzőekben megfogalmaztam, az egy gyermek véleménye, aki abban a szerencsés helyzetben volt, hogy nem kellett bölcsődébe, óvodába járnia, akinek az édesanyja egészen 11 éves koráig mosolyogva várta eleinte az iskolakapuban, később otthon, és aki – amikor ez a helyzet a család akaratán kívül megváltozott – testvéreivel együtt bizony nemegyszer várta az este 10 után hazatérő édesanyját kétségbeesetten. Amit az előzőekben megfogalmaztam, az egy édesanya véleménye is, aki élete legszebb, legnyugalmasabb időszakaként emlékezik a négy gyermekével otthon töltött nyolc esztendőre. Amit az előzőekben megfogalmaztam, az egy tanár véleménye is, aki már tanítványai gyermekét is oktathatta, és aki az édesanyává lett egykori diákoktól hallotta (hiszen sohasem csak a tananyagot igyekezett átadni): „Előtte nem hittem, de utólag tudom, igaza volt édesanyámnak és Kati néninek, életem legszebb hat évét kisfiammal, kislányommal tölthettem.”
Amit az előzőekben megfogalmaztam, az egy kutató véleménye is, aki egyetért Kopp Máriával: „Támogatnunk kellene a harmadik királylányok, a harmadik királyfiak megszületését. Franciaországban ilyen programot hirdettek meg, a háromgyerekes családok szinte nem is fizetnek adót, és ott megfordult a rossz demográfiai helyzet. Csupán elhatározás kérdése, hogy megfelelő támogatást kapjanak azok a szülők, akik vállalják a három gyermek világrahozatalát. A magyar népmesékben is mindig a harmadik királylány, a harmadik királyfi menti meg az országot, hátha nálunk is így lenne.”
Nagyon várom a kedden elfogadott, de rendkívül káros intézkedések visszavonását! Nagyon várok egy, az általam leírtakkal egyetértő és azt megvalósítani képes kormányt!

A szerző főiskolai docens, Széchenyi István Egyetem, Győr