Kapukon át, Indiában

Gazdag eseménysorozattal emlékezett március–május hónapokban az Újdelhiben működő Magyar Tájékoztatási és Kulturális Központ Kőrösi Csoma Sándor születése 225. évfordulójára. A rendezvénysorozat részeként rendezték meg a központban Kubinyi Anna textilművész Csoma kapui című tárlatát.

Amilyen logikus módon jutott el a textilművész a magyarság múltjának évezredes nyomait, az őshazát kereső Kőrösi Csoma Sándorhoz, éppen olyan erős hatást gyakorolt rá az, hogy műveinek indiai bemutatása kapcsán olyan motívumokkal, színekkel szembesülhetett, amelyek teret és időt átívelő módon őrzik az egymástól látszólag távoli kultúrák közötti közös vonásokat, értékeket. Az őshaza kutatójának élő emlékével Erdélyben találkozott, amikor hosszabb franciaországi munkálkodás után az ezredforduló utáni években az ottani népi kultúra emlékeivel szembesült. Baktay Ervin könyve éreztette meg vele Kőrösi Csoma Sándor munkásságának dimenzióit, a népi emlékezet pedig a múlt és a jelen közötti láthatatlan, de eltéphetetlen szálak erősségét. Maga is úgy érezte, a szó átvitt és konkrét értelmében is, hogy kapu nyílik meg előtte, amelyen belépve maga is közvetítőjévé válhat a múlt titokzatos üzeneteinek. Textilbe fordította át a székely kapuk formáit, a rajtuk olvasható, az érkezőt üdvözlő szöveget, másik kaputextiljén a romló anyag, a gyász színei azokról a tragédiákról is beszélnek, amelyek a XX. századi magyar sorsot, kelet-közép- európai történelmet kísérték. A harmadik nagyszabású, a kapumotívum ihlette mű az idén elkészült Kőrösi Csoma Sándor emlékére című, 300x115 cm méretű textil lett (képünkön), amely egyszerre idézi meg a vándor alakját és az évtizedeken át Indiában munkálkodó tudósét, amelyen egyszerre láthatók a magyar népművészet és a hindu vallás, kultúra motívumai. A Delhiben rendezett tárlaton a három mű a kiállítóterem közepén kapott helyet, mintegy vezetve a látogatót egyik alkotástól a másikig, a terem falain helyezték el a különböző méretű textil faliképeket. Ahogyan a művész felidézi, a műegyüttest örömmel és érdeklődéssel fogadta az indiai közönség, érezhetően „megérintette őket az erős lelki, érzelmi kötődés az ősi értékekhez”. A látogatókéhoz hasonló vélemények fogalmazódtak meg az újságcikkekben és televíziós riportokban is. A legfontosabb reakciók egyike, hogy a Szanszkriti Művészeti Alapítvány és csodálatos művésztelep alapítója és vezetője, O. P. Jain nemcsak a megnyitón méltatta a kiállítást a legnagyobb elismeréssel, de azonnal meghívta a kiállítót a művésztelepen való részvételre, amely meghívással jövő évben talán élni is fog – mindenesetre budapesti műtermében is indiai környezetben érezheti magát, hiszen újabb és újabb terveket készít az onnan hozott motívumokból kiindulva, a magyar, az indiai, tibeti jelek közötti hasonlóságokat és különbözőségeket elemezve.