Megaludt a tej a szájukban

Eddig ez nem a mi Európa-bajnokságunk, s most már kisebb csoda kell ahhoz, hogy az eddig időhatározó ne kerüljön ki a mondatból. A házigazda, s most már elvitathatatlan favorit lettek is legyőzték az első két negyedben tétován tébláboló „legjobbjainkat”, s mivel a görögök nem tették meg azt a szívességet, hogy megverjék a lengyeleket, ma csak a Bibrzyckáék elleni nagy különbségű győzelmünk esetén lehet esélyünk a továbbjutásra a körbeverésből.

(Liepaja)

De hát hol van még az a körbeverés! Két forduló után már csak mi állunk nyeretlenül a csoportban, s ahhoz, hogy ez az állapot ma este megváltozzon, totális feltámadáson kellene keresztülmennie a csapatnak.
A vasárnapi, lélekromboló vereség a görögöktől (43-59) nem múlt el nyomtalanul a magyar válogatott szakmai stábjának tagjai fölött. Miután végignézték a másik két csoportellenfél, Lettország és Lengyelország mérkőzését – a házigazdák 86-52-re elgázolták a vezéregyéniségüket, Agnieszka Bibrzyckát bokaficam miatt elveszítő piros-fehéreket –, beültek, azaz beültünk a csapatnak otthont adó Hotel Livától pár lépésre található Hard Rock Caféba, hogy néhány pohár kiváló Lacplesis sör társaságában elemezzük a történteket.
„Lehetne most kárhoztatni az irányítók értékelhetetlen játékát, a centerek szerencsétlenkedését, ugyanakkor dicsérhetném a második félidőbeli talpra állást, de nem ez a lényeg. A lényeg az, hogy mivel 2003 óta nem voltunk Európa-bajnokságon, kiesett hat év, és most szinte az egész csapat újoncként szembesül egy nagy nemzetközi torna minden stresszhatásával. Mert bár Ujhelyi Petra játszott a 2001-es franciaországi, Vajda Anna, Englert Osolya és Horváth Zsuzsa a 2003-as görögországi
Eb-n, ez a négy ember akkor még csak epizodista volt. És a lámpaláz, az idegesség összeroppantotta tapasztalatlan játékosainkat” – morfondírozott Rátgéber László szövetségi kapitány.
Tegnap délután azért szurkoltunk, hogy a görögök verjék meg a lengyeleket is, és akkor ma egy bármilyen különbségű siker Lengyelország felett elegendő lett volna a legjobb tizenkettő közé jutáshoz az Európa-bajnokságon. A kulcsfontosságú összecsapás előtt beszéltem a lengyelek főtitkárával, látva, hogy Bibrzycka dagadt bokával biceg a kispad mellett. – Mennyire sérült Agnieszka? – érdeklődtem. – Annyira, hogy ma semmiképpen nem játszik – hangzott a válasz. – És holnap, ellenünk? – Erre a lengyel hamiskásan elmosolyodott: – Akkor már lehet, hogy igen…
Szóval, a lengyelek az ellenünk vívandó ki-ki meccsre tartalékolták Európa egyik legjobb kosarasát. Szép kilátások…
Aztán még Bibrzyckára sem volt szükség, mert 1,8 másodperccel a vége előtt Magdalena Leciejewska betempózta a győztes kosarat (62-60). Ezzel feladták nekünk a leckét: ma – mivel a kosárarány dönt – durván tíz pont körüli különbséggel kellett legyőznünk őket ahhoz, hogy ne kelljen csomagolnunk, és hazautaznunk Budapestre…
Előtte azonban még ott volt a lettek elleni vesszőfutás – mert lett belőle, hogy ezzel az ócska szóviccel éljek. Hiába vezettünk a kezdés után 4-0-ra, első nyolc büntetőnkből ötöt elfuseráltunk. Ujhelyi és Horti, a két méla center ugyanott folytatta, ahol vasárnap abbahagyta, sajnos Vajda Anna, a csapatkapitány is „felzárkózott” melléjük, de a többiekről is nagyjából ugyanezt mondhatnám. Megaludt a tej a magyarok szájában, Rátgéber is megadóan tűrte a sors csapásait, látszólag egykedvűen sétált a kispad előtt, még azzal sem idegesítette magát, hogy perelt volna a bírókkal vagy a játékosaival.
Aztán a harmadik negyedre – akárcsak a görögök ellen – elkezdett kosarazni válogatottunk. Kihoztuk döntetlenre ezt a játékrészt, majd a negyedikben a remekül küzdő Vida Anna bravúrkosaraival kétszer is felzárkóztunk 13 pontra. Ám amikor egy kicsit felgyorsulhatott volna a pulzusunk, jött Anete Jekabsone (25 pont) vagy Zane Tamane (20), és lehűtötte éledező reményeinket.
Summa summarum: tegnap valamivel jobban kosaraztunk, mint vasárnap, de a remek lettek ellen ez is csak egy 76-59-es, aránylag tisztes vereséghez volt elegendő.