Pécsi vegyes felvágott

Vegyesre sikerült az idei IX. Pécsi Országos Színházi Találkozó versenyprogramja. Janisch Attila filmrendező válogatása csalódást keltett sokakban, s ez ismét felveti a kérdést: érdemes-e továbbra is egy embert megbízni a versenydarabok kiválasztásával? Nem lenne-e célszerűbb ahhoz a kezdetek kezdetén felmerült, s azóta újra elővett ötlethez visszatérni, hogy legalább két-három ember válogasson?

Felettébb kiábrándítóan hat élesben, a helyszínen is meggyőződni arról, milyen sok középszerű mű jutott át a rostán. Annak ellenére állíthatjuk ezt, hogy a szemle alig van túl a felén, hiszen a versenyprogram minden előadását lehetett látni korábban is. Az első, igazán problematikus bemutatóval szombaton este találkozhattak a nagyszínpadra bejutók.
A zalaegerszegiek Hamletje több szempontból is értetlenséget váltott ki, s a közönség egy része még az első felvonás alatt elpárolgott. A folyamatot felgyorsította a szünet, amikor még több nézőtéri sor ritkult meg. Érthető a távozók protestálása: egy helyenként kétségtelenül szép képi összhatást produkáló előadást láthattunk, amely azonban a lényegét érintve erősen lebutított, helyenként deszakralizált, üresen modernkedő, így végeredményben érdektelen, s egy idő után unalmas. Manír manír hátán: a dán királyfi például ruhástul fekszik a fürdőkádban, s maga elé meredve mondja a nagy monológot, s fekete szemüvegben, napozás közben ismeri be Claudiusnak Polonius megölését. Sokat szaxofonozik, a Csillagok, csillagok című népdalt, Horatio időnként zongorán kíséri. „A többi néma csend” – hangzik el tőle mérgezett tőrtől találva az utolsó mondat, majd aláhullik, de erőt véve magán megkaparintja a szaxofont, s búcsúzóul még egyet játszik, aztán amint várható, a záróakkordoknál gyorsan meghal. Modoros hamletkedés, amiről persze nem a színész, hanem Bagó Bertalan rendező tehet.
A felismerhetetlenségig szétcincált, nehezen követhető Büchner-mű, a Leonce és Léna vasárnap került a közönség elé a Maladype Társulat előadásában, Balázs Zoltán rendezésében. A nézők jelenetenként szavazhatnak, hogy a száz választható, általuk persze nem ismert jelenetvariáció közül melyiket kérik. A pszichodrámák hangulatát idéző produkció természetesen szétesik, s zagyvaságba hullik.
Ma este a József Attila Színház Éjjeli menedékhelye lesz látható a nagyszínpadon. A szimbólumokkal túlzsúfolt, nehezen élvezhető, Horváth Csaba rendezte előadás a szereplőkkel szinte csak fizikai munkát végeztet, így a kimagasló színészi teljesítmények is elmaradnak. A még Pesten látott előadáson nem valószínű, hogy azóta módosítottak volna. Furcsa, hogy Horváthnak egy másik darabja is bekerült, amely szintén a táncra épül, holott kikötés volt, hogy prózai előadásokat válogassanak. Ezt a válogató néha nem tartja be, ami bizonyos esetekben érthető, hiszen a műfaji határok kontúrjai gyakran elmosódnak, de a két Horváth-opus kiválasztása mégis túlzásnak tűnik.
El kell viszont ismerni, szerencsés volt beválogatni a Jógyerekek képeskönyvét (Örkény Színház), az utolsóként műsorra kerülő Augusztus Oklahomábant (Vígszínház), vagy akár az Istenítéletet (Pécsi Nemzeti Színház). Mégsem ártana, ha mondjuk közös előadásnézéseket követő vitákon át, több szakember egyetértésével születne meg a versenyprogram.