Védelmező kert

Ha itthoni női irodalomról beszélünk, az most már nagyon sok mindent jelenthet. Lektűrbe, zsurnalizmusba hajló „nőktől nőknek” opusokat, „nőtől már ez is szép” örök zsengéket, politikailag korrekt agresszióval és a szépség vérszomjas tagadásával megfejelve. Jelentheti írófejedelem-asszonyok sziklaszilárd prózaszerkezetét, mondatait.
Vathy Zsuzsa másképpen nőíró, bátorsága, szívóssága is más természetű, mint a fent körvonalazott magatartásformák. Vathy Angolpark című novelláskötetében kecses, nőies léptekkel, de elszántan szembemenetel a bennünk élő sztereotípiákkal, amelyek bevésődtek az ötvenes-hatvanas évek kibeszéletlensége miatt. Visszaveszi az irodalom számára a rendszerváltás után gyakran pletykalaptémává vagy politikai bunkósbottá silányított szociális érzékenységet, a szociografikus érdeklődést, a morális megítélés lehetőségét, a pillanat varázsának csodáját, a gyász hol tabuként kezelt, hol szélesen tárgyalt és rútul félrevitt témáját, de főképp az életörömöt, az optimizmust, s érzékeltetni meri a gyermekkor és a természet (a kert) védelmező hatalmát is. Vathy Zsuzsa beszélget az olvasóval, önéletrajzi ihletésű novelláin keresztül nem keveset ad magából, pedig rejtőzködő íróként tartják számon.
Benne ott folytatódik a történet, ahol abbamaradni látszott vagy húsz éve, amikor még el lehetett olvasni egy magyar irodalmi folyóirat nyolcvan százalékát. (Ma a negyven-ötven százalék már kisebb rekordszámba megy.) Novelláiról nem az jut eszembe, hogy mekkora teljesítménynek számítanak, mennyi a munka mögöttük, hanem hogy jó olvasni őket. A prózafordulat kapcsán az írókkal szemben felmerült igények – nem lehet lineárisan írni, közmegegyezésszerűen használni fogalmakat stb. – Vathy novelláiban belső, alkotói szabadsággá és nem iparosi szabadossággá vagy önkénnyé lesznek. Különösen a gyermekkort megidéző elbeszélésekben nem válogatja szét mindig, mi kicsi, mi nagy, mi fontos, mi nem fontos és miért, hagyja, hogy az olvasó döntse el, rendezze át vagy rangsorolja, amit kap. Ez az attitűd érzékenyen, mondhatni, interaktívan kottázza le a kort, amelyben újra kell és lehet gondolnunk szavaink jelentését, mérlegre kell és lehet tennünk, mit felejtünk el, mire emlékezünk, mit kell megerősítenünk magunkban, mi az, ami nélkülözhetetlen egy ígéretes közös jövőhöz. El tudom képzelni azt a kort, amelyben ugrásszerűen felértékelődik Vathy novelláinak egyáltalán nem könnyen mért optimizmusa, józan derűje, az ötvenes-hatvanas évek kertjeinek világa, ahol még megbújt felnőtt és gyermek.
Külön ajándék Vathytól a Lázár Ervinnel közös életükről, a betegségről, a halálról szóló, a gyászról végül életörömmel, a földi életen túlra ívelő ragyogással átitatott ciklus. Ilyen ajándékot csak az adhat, aki legalább egyszer belehalt már az életébe.
(Vathy Zsuzsa: Angolpark. Helikon Könyvkiadó, Budapest, 2009. Ármegjelölés nélkül)