A vád jogai

Sok jogász meglepőnek találta a bíróságon és az ügyészségen az Alkotmánybíróság (AB) legújabb döntését. A testület a nyári ítélkezési szünet előtt a héten úgy határozott: az ügyésznek 2010 végétől kivétel nélkül minden bűnper tárgyalásán részt kell vennie. Még nem mérhető fel pontosan, milyen következménnyel jár ez, már most bizonyos azonban, hogy nem kis horderejű lépésről van szó.
A legfőbb ügyész vélhetőleg a napokban sürgősséggel áttekinti a teendőket és benyújtja igényét a pénzügyi tárcához. A 2010-es büdzsének az év végéig el kell készülnie. A jövő év végéig a jelenleg 1800 munkatársat foglalkoztató vádhatóságnak legalább száz új ügyészt munkába kell állítania. Idővel megváltozhat a tárgyalások légköre, a bíró és az ügyész magatartása, a büntető felelősségre vonás mindennapi gyakorlata is.
Az AB a büntetőeljárási törvény azon paszszusát találta alkotmánysértőnek, amely szerint az ügyésznek csak bizonyos ügytípusokban kell részt vennie a bírósági tárgyaláson. Kötelező például a jelenléte, ha a vádlott előzetes letartóztatásban van, vagy súlyos büntetések kiszabására lenne mód. Az öt évnél rövidebb szabadságvesztéssel büntethető cselekmények megítélésekor a vádhatóság munkatársának nem feltétlenül kell megjelennie a bíróságon. A vádiratot ilyenkor természetesen a bíró olvassa fel. Összességében a bűnperek 36-37 százalékát ítéli meg évente a bíróság az ügyész távollétében. Több tízezer vádlott sorsáról ilyen formán határoz.
Az AB úgy látta, jelenleg nem érvényesül a büntetőhatalom megosztásának elve és a tisztességes eljáráshoz való jog. Az csak a kisebb hiba, hogy a tárgyalás kezdetén az ügyész helyett a bíró olvassa fel a vádiratot. A fő gond az, hogy az ügyész távolléte miatt a bizonyítást teljes egészében a bírónak kell lefolytatnia, holott az alkotmányos követelmény szerint a vád bizonyítása a vádhatóság kötelessége. Ennek színhelye pedig a bírósági tárgyalóterem. A büntetőeljárás úgynevezett kontradiktórius esemény, a bírói pulpitus előtt két egyenrangú fél, az ügyész és – védőjével együtt – a vádlott vívja küzdelmét. Az igazságszolgáltatás a résztvevők feladatainak szigorú elhatárolásán alapul. Ebben az állam büntetőigényét kizárólag az ügyész képviseli, az ügyvéd a védelem érveit sorakoztatja fel, a bíróság pedig az előtte felvonultatott bizonyítékok alapján ítéletet hoz.
Az alkotmánybírák azt mondták: a szerepek nem keverhetők össze. A látszatát is el kell kerülni annak, hogy a bíró részt vesz a vád képviseletében és az ügyész feladatait látja el. Az eljárás csak akkor tisztességes, ha az ügyész jelen van és reagálni tud a vádlott, a tanúk és a szakértők előadására, a védő indítványaira. Ezek után esetleg nyomban módosíthatja, netán elejtheti a vádat. Nyilatkozhat, hogy megfellebbezi-e a döntést. A vádlottnak is ez az érdeke.
Mindinkább az amerikai filmekből jól ismert minta bontakozik ki előttünk, bár visszafogottabb formában. S ez előnyünkre válhat. Eddig ugyanis sok tárgyaláson az volt az ember érzése, hogy a bíró a vád képviselője is. Mindenáron megpróbálja bizonyítani, amit a vádirat magában foglal. A hallgatóság nemegyszer azt érezhette: még ha az ügyész jelen van is a tárgyaláson, a bíró akar a vád uraként feltűnni. Így végeredményben ketten állnak szemben a vádlottak padján helyet foglaló személlyel.
Remélhető, hogy miközben az ügyész szerepe hangsúlyosabbá, aktívabbá válik, a bíró megelégszik saját státusával, s igazságot szolgáltat. Az Országgyűlés pedig az év végéig megszavazza a változáshoz szükséges összeget. A jogállam fenntartása, kiegyensúlyozott működése költséges és fáradságos passzió.