Dicsőség, szenny, történelem

Magyarországon az első, kizárólag zenés darabokat játszó társulat az 1980-ban megalakult Rock Színház volt, amelynek évtizedeken keresztül kemény harcot kellett vívnia fennmaradásáért nemcsak a szakmán belül, de az éppen aktuális kormányzattal is. A társulatot végül 1996-ban az akkori kormány önkényesen megszüntette. Azóta több próbálkozás is volt az újraélesztésére – kevés sikerrel. Az Óbudai Nyár vendégjátékaként a Várkonyi Mátyás és Miklós Tibor Néró és a Sztárcsinálók című rockoperáját a fiatalok mellett a legendás társulat legnagyobbjaival mutatták be, akik ismét bebizonyították, hogy igenis ők a hazai, zenés színjátszás „alapkövei”.

A majdnem harminc évvel ezelőtt íródott első magyar rockopera, a Sztárcsinálók ma is aktuális – az ókori Rómában játszódó Néró-történet, a hatalmi téboly, az önös szándékú kormányzás tragikomédiája mintha a világ jelenlegi politikai színjátékának tükörképe lenne. A címszerepet alakító Szemenyei János 2004-ben Veszprémben már játszotta Nérót. Most is gyönyörű ívvel rajzolta meg a fiatal uralkodó személyiségét, a naiv gyerekléttől egészen a brutális őrületig tartó utat. Zseniális színészi játéka és magabiztos énekhangja a legnagyobbak közé emelheti majd. Az Agrippina szerepét megformáló Újhelyi Kinga is játszott a veszprémi előadásban. Erőteljes, mégis bársonyos hangja, alattomos és ambiciózus figura alkotása tökéletes egységet képez. Az Ulricát játszó Fekete Linda teljes erőbedobással formálta meg a szerepét, a technika azonban sokszor nehezítette munkáját. Kovács Lotti, aki Octaviát alakította, alkatilag talán a legnagyobb telitalálat a Rock Színház történetében erre a szerepre. Nagy nótája azonban a végére teljesen szétesett, ő maga pedig pont azt a gyermeki bájt veszítette el, ami Octavia szerepének a lényege. Détár Enikő Poppeaként ma is ugyanolyan elementáris és meggyőző, mint tizenöt éve. Csengeri Attila Senecaként keretek közé lett szorítva, elveszett a többiek között, figurája is el lett túlozva. Sasvári Sándor, aki Kiprios Jézust játszotta, most is tökéletesen alakította régi szerepét, Gerdesits Ferenc Claudiusként magabiztosan debütált. Üdítő volt látni Papadimitriu Athina és Járai Máté Locustáját és Zodiusát. Lengyel Gábor felnőtt a Csuha Lajos által megformált keresztény Péter szerepéhez, Makrai Pál, aki már az 1981-es változatban is Pál apostolt játszotta, ezúttal is a tőle megszokott formát hozta.
A kaotikus történelmi szituációt Nagy Viktor rendezése puritán elemekkel, finomra hangolva érzékelteti. Míg Horváth Kata jelmezeinek eklektikussága, az archaikus és mai jellegzetességek tudatos keveredése erősíti a darab kortalanságát, addig Szendrényi Éva díszlete túlzottan sematikus és egysíkú. A koreográfia látványos és nagyon mozgalmas, észre sem lehet venni, hogy a tömeget amatőr táncosok alkotják. Gyenes Ildikó munkája azonban Seneca figuráját lebutította, Nérónál is nevetségesebbé tette. A régi Rock Színházra jellemző családiasságot idézte meg a darab fináléja, amikor a narrátor, Juvenális dalát Várkonyi Mátyás zeneszerző Sasvári Sándor, Nagy Lóránt és Makrai Pál gitárkíséretével énekelte el. A hosszú percekig tartó tapsorkán mintha a Rock Színház továbbélést követelte volna.
(Várkonyi Mátyás–Miklós Tibor: Néró és a Sztárcsinálók. Rendező: Nagy Viktor. Zichy-kastély.)