Draskovics, az igazmondó

Hibázott a Hír TV riportere, amikor merészen, nyíltan és nyersen Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter mellének szegezte a kérdést, hogy miért hazudott a hírcsatorna munkatársait érintő ügyben. Egy minisztert nem szokás és nem is tanácsos ily leplezetlenül lehazugozni, még akkor sem, ha a minősítés találó és igaz. Ám az efféle tartózkodást nem valami túlzott udvariasság, rosszul értelmezett lojalitás, s főleg nem a felsőbbséggel szembeni szolgalelkűség indokolja, hanem sokkal prózaibb ok: ilyen kérdésre nincs értelmezhető válasz. Hiszen ha a kérdezett elkezd remegni és hebegni, felindultságát éppúgy magyarázhatja az erkölcsi felháborodás, mint a leplezett hazudozó hirtelen riadalma, így reakcióját nem lehet egyértelmű metakommunikatív feleletként felfogni. Sőt az ilyen helyzet veszélyessé is válhat, mert a sarokba szorított ember megpróbálhatja váratlan, ötletes húzásokkal kivágni magát, aminek kimenetele kiszámíthatatlan. Mert mit tett volna a Hír TV riportere, ha Draskovics bátran replikázik, mondjuk ekképpen: „Miért pont ezzel hozakodik elő? Mondjon, akár egyetlen példát is, amikor igazat mondtam!” Akkor bizony a riporter jött volna zavarba.
A szocialista politikusok jelesei ha hazudozásaikat vallják be, akkor sem képesek igazat mondani, ha igazmondó voltukat bizonygatják, egyszerre siralmasak és nevetségesek. Szerencsére Draskovics is tipikus szocialistaként viselkedett, ő sem az a kimondott debatter, aki a váratlan szituációban is ura marad az indulatainak és a helyzetnek, tőle is csak szánalmas méltatlankodásra és nyomorúságosan átlátszó magyarázkodásra futotta, de a riporter kérdésére semmilyen formában és semmilyen szinten nem kaptunk választ. Persze, nem is az a kérdés, hogy miért hazudott Draskovics – bármilyen témában –, hiszen a szocialista kormány minisztereként mi mást tehetne szegény szerencsétlen? Kinevezői ezt várják tőle, ezért kapja a fizetését, ráadásul szellemi, politikai közegétől azt szoktuk meg, talán már rossz néven vennénk, ha egyszer véletlenül igazat mondana valamelyikük.
Viszont perek fenyegető árnya borul mindenkire, aki úgy gondolja, hogy Draskovics és hozzá hasonlóan makulátlanul ártatlan tettestársai tudomással bírtak a Hír TV munkatársai ellen előkészített aljas provokációról. Nem azokat citálják a törvény elé, akik azon meggyőződésüknek adnak hangot, hogy Draskovicsnak és társainak aktív szerepük volt a mocskos ügyben, a bírósági eljáráshoz elég annak feltételezése is, hogy információik voltak a bekövetkező eseményről. Teljességgel érthető indulat ez, hiszen egy szocialista miniszter személyiségi jogait mélységesen sérti minden olyan feltételezés, amelyik a tárcájához tartozó ügyekben való jártasságára, tájékozottságára utal. Pénzügyminiszterként gazdasági kérdésekkel nem volt ajánlatos zaklatni, mostanság igazságügyi és rendészeti témákra érzékeny különösen.
Draskovics megbízható, fegyelmezett hivatalnok. Állíthatják bármilyen posztra, adhatnak neki akármilyen feladatot, mindig mindenben tudatlan lesz, kártékony és pitiáner. Mert mit tesz a szocialista kormány igazságügyi és rendészeti minisztere, ha tudomására jut, miszerint a Hír TV két riporterét, Kisberk Szabolcsot és Krakkó Ákost kábítószer-fogyasztással és -terjesztéssel vádolta meg egy derék, jogkövető állampolgár, aki röpke másfél millió forintért konkrét információkkal is szolgált? Egy egyszerű mezei állampolgár ilyenkor a rendőrséghez fordul és feljelentést tesz. (Ha nem ezt tenné, megbüntetnék feljelentési kötelezettség elmulasztásáért.) Nem úgy a miniszter, aki nem a rendőrséghez, hanem egy rendőrhöz, Petőfi Attilához, a Nemzeti Nyomozó Iroda vezetőjéhez fordult, s nem feljelentést tett, hanem tanácsot kért. Egy rendészeti miniszter honnan is tudhatná magától, mi a teendője? Viszont fontosnak tartotta közölni a főrendőrrel, hogy Veres János pénzügyminisztertől értesült a dologról, egyébként pedig a két riporter kedvezőtlen színben szokta feltüntetni a jeles minisztert és nagyszerű környezetét. Ezzel persze nem akarta befolyásolni a hivatalos eljárás menetét (nyilván feljelentés hiányában az meg sem indulhatott), de még Petőfi Attila elfogulatlan ítélőképességét sem, hiszen még a bűnügyekben járatlan analfabéták is tudják, mindenféle drogos nyomozásban döntő körülmény a gyanúsítottak viszonya Veres János pénzügyminiszterhez és üzletfeleihez.
Megjegyzendő, ez a sanda befolyásolási szándék csak az elfogult jobboldali politikusok és médiások balsejtéseiben merül fel, rendes baloldaliaknak az esetleges ráutaló mozzanatok ellenére sem jutna eszükbe. A kormányfő például kifejezetten elégedett a miniszterével, talán még büszke is rá, ami rendkívül hasonló morális nívójuk alapján egyáltalán nem meglepő. De a független és tárgyilagos sajtó, mint amilyen a Népszava is, úgy tartja, Draskovics ugyanúgy, mint bármely más esetben, ebben az ügyben is jogszerűen és korrekt módon járt el, aki mást mond, az hamisít és hazudik. Szögezzük le: Draskovics Tibor, Veres János, Tóth Viktor, Helmeczy László mindannyian tisztakezű, intakt úriemberek, méltó társuk az a Baráth Miklós, aki a provokátor szerepére vállalkozva felnőtt a vezető szocialisták erkölcsi szintjére. Minden további kijelentésünket és megfontolásunkat ennek tudatában és fényében kell értékelnünk. Tehát amikor a felsőbb politikai nyomástól egyáltalán nem befolyásolt Petőfi Attila azt tanácsolta Draskovicsnak, hogy írja le az esetet, mert az illetékes rendőrhatóság akkor tud eljárni az ügyben, szinte a hivatalos feljelentés is megtörtént, s nemcsak Draskovics, hanem Veres, Tóth és Helmeczy nevében is, akik szintén mindenben a lehető legszabályosabban jártak el. Draskovics ezután levelet ír Petőfi Attilának, de a főrendőr kiegészítéseket kért, nem a tettes, hanem az áldozatok nevén túl, egyéb személyes adataikat, ugyanis a rendőrségnek nincs apparátusa ilyen dolgok felderítésére. Később Draskovics megüzente azt is, hogy mikor és hol helyezik el a kábítószert a riporterek autójába – még a járművek típusát és rendszámát is kinyomozta –, de a rendőr későn értesült mindenről, így nem volt ideje intézkedni. (Vajon mi lett volna a nem utasított és nem befolyásolt Petőfi dolga, hogy megakadályozza, leleplezze, netán biztosítsa az eseményt?) Mindenesetre ha egy bűncselekményt, amelynek tettesét, elkövetési körülményeit két miniszter (az egyik a rendészeti) és egy jogász pontosan ismeri, azért nem akadályoznak meg, mert a Nemzeti Nyomozó Iroda főigazgatója későn nézi át a napi postáját, akkor hazánkban nem egyszerűen dilettánsok, hanem közveszélyes elmeháborodottak kezében van a bűnüldözés, akiket nem lenne szabad szakszerű felügyelet nélkül hagyni, mert félő, kárt tesznek a környezetükben vagy magukban. Már csak azt nem értjük, hogy Draskovics minek értesítette Petőfit, hiszen a főrendőr semmit nem derített ki, s semmi néven nevezhetőt nem tett. A főnyomozó javára szól: semmittevése nyomán azzal sem vádolható, hogy politikai nyomásra cselekedett (tétlenkedett).
Draskovicsnak tökéletesen igaza van, amikor hisztérikusan tiltakozik, hogy érintett lenne egy drogügyben. Nem érintett – nyakig benne van, viszont ez nem pusztán drogügy, hanem valami egészen más, bár a minősítést gyakorló jogászokra hagynám. Híre ment, hogy Draskovics felhagy a jogászkodással és a rendészkedéssel, inkább adótanácsadó menedzserként kamatoztatná lenyűgöző képességeit. Már pénzügyminiszterként gondoskodott arról, hogy ne tolongjanak majd nála az ügyfelek. Tipikus szoci észjárás: akit nem fosztottak ki teljesen, akinek hagytak valami befektethető vagyont, az hozzájuk fordulhat tanácsért, mihez kezdhet vele.