Hála helyett kíváncsiság aggályokkal

Nem az irónia, sokkal inkább a kíváncsiság és némi aggodalom az alapeleme az alábbi írásnak: bő két hét múlva rajtol az első osztályú labdarúgó-bajnokság, és a három év után végre visszajutott Ferencvárosnak még messze nincs meg a csapata, a kerete. A gárda ugyan a hírek szerint ideális körülmények között, roppant kemény munkát végezve készül Sheffieldben, a „testvérklub” United bázisán, a bökkenő csak az, hogy még nem is körvonalazódik, július 25-én, Szombathelyen a Haladás elleni nyitányon hogyan áll fel a Fradi.

Bevezetésként szögezzük le, ezt az Üllői úton úgyis igen szeretik olvasni, hallani: ha nincsenek az angolok, talán már Ferencváros sincs. Vagy ha van is, legfeljebb annyi pénzből tengődik, amennyiből Furulyás Jani bácsi hivatásos szemfényvesztő, másodállású elnök még lecsippenti valahogy a maga havi egymilliócskáját, miközben szupertitkos befektetőjelöltekkel tárgyal az elnökség teljes kizárásával, de másra már nem jut semmi.
Csakhogy mindörökre nem maradhat ez a viszonyítási alap, mint ahogyan az új tulajdonos tevékenységének megítélésekor sem lehet a hála az alapérzés. Ezért abból kell kiindulnunk, hogy Bobby Davison vezetőedző két fordulóval a másodosztályú bajnokság zárása előtt magára hagyta a csapatot, és hazarepült, hogy amíg a fiúk nélküle és a légiósok nélkül kikapnak Makón és leckéztetik a Vecsést, ő játékosokat nézzen, új szerzeményekre vadásszon, azokkal tárgyaljon. Lépésére elfogadható magyarázat nagyjából persze nem létezik, de ha az ő rendszerén belül maradunk, akkor e két hét értékmérője az lehet, kiket tudott ezalatt elkötelezni a Ferencvároshoz. A válasz egyszerű: senkit.
Davison tehát vagy nyaralt, vagy abszolút tévesen mérte fel a helyzetet, és a brit szigeten nincsenek olyan labdarúgók, akiknek képességei és anyagi igényei egyaránt alkalmasak lennének arra, hogy az FTC-ben futballozzanak, vagy – harmadik eshetőségként – a zöld-fehérek trénerének annyira csekély a kapcsolati tőkéje és érdekérvényesítési kompetenciája, hogy egyetlen ilyen kiszemeltet sem sikerült szerződtetnie.
Ez utóbbi variációt erősíti Keith Gillespie esete is. A 86-szoros északír válogatott érdemi erősítést jelentett volna, ám a Sheffield United, bár igényt nem tart rá, mert csúnyán összezördült Kevin Blackwell menedzserrel, Budapestre sem engedi. Nekem nem kell, de a tiéd se legyen – tipikus testvéri viszonyulás, csakhogy két kiskölyök, nem pedig két professzionális sportklub között. Az alapvetően csatárínségben sínylődő, a több mint ígéretes Jordan Robertsonról is lemondani kényszerülő FTC így aztán a hét elején mindössze négy jelöltet tesztelt, köztük három védőt. Egyikük, a 18 éves Cory Sinnott csigolyasérülés és tizennégy hónapos mozgásképtelenség után próbálkozik újra, története a talpra állás megindító példája, de a BL-főtáblára igyekvő alakulat, ugyebár, mégsem humanitárius alapon szerveződik.
Legalább a sokáig lábsérülésével küszködött Liban Abdi visszatér, és ugyan a szomáliai–norvég a Fradiban nagyot még nem alkotott, ellenfélként, a Sheffield United színeiben győztes találatot jegyzett azon a bizonyos első, Üllői úti mérkőzésen, így gólvágóként vonult be a zöld-fehér fociköztudatba. Hogy ki követi még Abdit? Davison Sheffieldben, Berki Krisztián igazgató Budapesten nevek nélkül biztatja az érdeklődőket: nyugi, megleszünk, jók leszünk.
A Sheffield FC (a város harmadik számú, veretes múltú egylete) feletti, hétfő esti 5-1 után tegnap, lapzártánkat követően a Lincoln Cityhez mérte magát az FTC, szombaton a Barnsley a soros rivális, jövő kedden, már itthon a Hertha, július 22-én rajtol a Ligakupa, 25-én pedig a bajnokság. Mivel az NB II-es zárás június közepéig tolódott ki, a Fradi a nemzetközi kupakötelezettségére hivatkozó Haladással együtt két hét halasztást kért, egyúttal azt, hogy egymás ellen kezdhessenek, ám a szövetségben erre a szokásos sajátos logikával úgy reagáltak: játszhattok egymással, de csúszás nincs. A remélt – amúgy jogosulatlannak tűnő – előny megvonásával tehát marad a hátrány: az újonc nem otthon mutatkozik be, mint általában, hanem a tavalyi bronzérmes pályáján, annak magyar szinten kirívóan népes és lelkes szurkolótábora előtt. Aztán jön a ZTE, majd irány Nyíregyháza.
A két kapus legalább megvan, hiszen az artista benyomását keltő Williams távozott, így védhet Megyeri Balázs és Holczer Ádám, a magyar tengelyt pedig az idén 35 éves Dragóner Attila, a 37-et betöltött Lipcsei Péter és a 32 felé közelítő Ferenczi István alkothatja. Nincs ebben semmi gúny, bevallom, én is tőlük remélem a legtöbbet; számukra nem titkosírás a címert díszítő három „E” betű, ők átérezhetik, mit jelent három év elteltével újra zöld-fehérben futballozni az első osztályban, ők tudják megítélni, micsoda lehetőség és felelősség ez, ebben a hajdan csak a Fradi-kérdésben kettészakadt, most azonban sok tekintetben egyesülni látszó, bizonyos hagyományos értékeket talán újra felfedező országban.
Erről olykor akár az angolokkal is elbeszélgethetnének.