Harangorkán Haydnnak

Szinte napra pontosan három éve írtam ehelyütt az ottobeureni bencések templomában felvett c-moll miséről. Most „megtérhetünk” oda újra: Mozart jó cimborája, Joseph Haydn évét üljük, a bajor tartomány kiváló közszolgálati zenekara és kórusa a szerző tán legjobbját, A teremtést hozta el. És Leonard Bernsteint, megint. Vagy ő hozott mindannyiunkat, és tart is a képernyő előtt.

Félre ne értsen senki, nem Haydn géniusza elé helyezném a karmestert, habár ő is zeneszerzője egy kései kornak, de nem. Ám kifogyhatatlan életigenlése a Mozart árnyékába tolt mester művét oly különös fénybe vonja mégis, hogy az már-már újrafelfedezés. Mert míg a nagy és merész ötlet, a fényteremtés előtti káosz ábrázolásában egymást licitálják felül hatásvadász dirigensek, addig a kisportrék, az áriák és recitativók egyszerre elemző és színes elővezetésére általában már kevesebb invenció marad.
A Fogadalmi Bazilika szembemiséző oltára hiába fedi a világhírű karmestert, a templomot megtöltők számára is világos, hogy újrateremtő centrumból, Bernsteintől kapja szeretetteljes tartalmainak felerősítését e mű. (A bizonyos basszusáriában szörnyek is morognak, de még nekik is jut a szelíd félmosolyból.) Bár a láncdohányos Lennie permanens gégehurutja miatt sosem vonzódott az énekléshez, szólistáihoz (is) remek füle volt. Judith Blegené fénylő, jól futó szoprán, a rövidebb, paradicsomi színben pedig másik sikeres Susanna, a félig magyar, mert pozsonyi Lucia Popp lép fel: ő tünemény! Az urakat erősorrendben Kurt Moll vezeti, aki látható drukkja ellenére fent is biztos és árnyalt, a mélyben pedig olyan gordonkaregisztere szól, amely a sokasodásra felhívó szakasz divizi csellói közt is a legszebb. Thomas Moser pompás tenorja messze cseng, mégis testes, maszszív – egyedül a tekintetében van valami kibillenthetetlenül halszerű, amely az összhatást némileg lerontja, ám így is fényévekkel helyezi a kor sztárja, Schreier elé. Az Ádámot alakító Kurt Olmann teljesítményét nevezhetném idiomatikusnak, ám az igazság az, hogy semmi köze sincs a németes deklamációhoz. Hogy Bernsteinnek Bajorhonba miért Amerikából kell szerződtetni egy „német” baritont, arra csak sanda magyarázat van, mi inkább az orgánum kellemességére figyeljünk, szürkés visszafogottságán túllépve. 1986 júniusát írjuk, a lemezfelvétel – részben más előadókkal – már dobozban, most a szikrázó nyár, a tévéközvetítés lámpaparkja, no meg az élő produkció izgalma teremt hősi hőséget, s ennek verítéke tán letörölhetetlen is, bár azért a sminkosztály megpróbálhatta volna…
A legszebb vallásos zene, amelyet valaha hallottam – mondta egyszer Bartók Zenéjének első tételéről Leonard Bernstein. Istenhitét nem ismerem, talán valamiféle panteizmus volt, mint Bartók asztronomikus csodálata a Nagy Elrendező felé. De e felvételen celebrált A teremtéséből hitet meríteni lehet, s még az illő megoldásból is.
(Haydn: A teremtés – Deutsche Grammophon DVD, 2009.)