Kádár felettünk lebegő szelleme

Kedvence volt a káposztás tészta és a zsíros kenyér, a darás tésztát lábosból ette hokedlin ülve, és nem nézett tévét. Ki az? A válasz nem nehéz, talán már a rendszerváltozás gyermekei is mondják, már aki tudja közülük egyáltalán, hogy Magyarországnak van történelme. A puritán Kádár János képe legendává nőtt (a krumplileves legyen krumplileves), de a történelmi emlékezet már csak így működik, a köznép nem tud mit kezdeni a tudományos elemzésekkel.
Azoknak viszont, akiknek lett volna mit felejteniük, ez nem sikerült. Nehéz is elfelejteni a tönkretett vagy elvett életet. Amikor a nyolcvanas–kilencvenes évek fordulóján egyszer csak felhangzott az ő hangjuk, a nép hirtelen összezavarodott. Ez a zavarodottság sokakban máig nem oszlott. Kádár hol a XX. század legnépszerűbb magyar politikusa, hol legvéresebb diktátora, igaz, póló még nem lett belőle, de a kor morbiditását mégiscsak jellemzi, hogy tetemét kilopták a sírjából. Hogy hol van, a független magyar rendőrség azóta sem tudja. Hogy miért vitték el, azóta sem ismeretes. Bosszúból-e vagy szerelemből?
Borenich Péter 1993-ban készítette el a Kádár-villa titka című dokumentumjátékát (hol vannak ma már a Magyar Rádióból a dokumentumműsorok?), amelynek apropója akkor a pártfőtitkár hagyatékának árverése volt. „Mikor volt nekünk időnk arra, hogy gyereket csináljunk?”, kérdezett vissza Mária néni, amikor házvezetőnője arról faggatta, miért nincs utódjuk. Ezért aztán az egész rózsadombi hagyatékot kikiáltották, nem nagyon emlékszünk már rá, mekkora üzleti sikerrel. Virág Judit kalapácsa mintha nem dolgozott volna olyan szaporán. A műsorban azok szólalnak meg, akik a néhai pártfőtitkár egykori személyes környezetét alkották: titkára, házvezetőnője, tolmácsa, vonatvezetője, tehát akik láthatták Kádárt asztalra tett lábbal, már ha egyáltalán ez szokása volt. A népnek joga van tudni, milyen volt egykori vezetője (igaz, Gyurkó László már kapott korábban egy Kossuth-díjat a sikeres portréfestő munkáért), és Borenichnek ez a most megismételt, de a maga idején alapvetőnek tekinthető dokumentumműsora is szerepet játszott abban, hogy a „puritán, szerethető egyszerű vezér” kép széles körben elterjedt. A Magyar Rádió most, a vasfüggöny leomlásának, valamint Nagy Imre és mártírtársai újratemetésének huszadik évfordulóján vette fel ismét műsorába a Kádár-villa titkát. Lehet, hogy teljesen véletlenül. Lehet, hogy csak egy archívumban kotorászó szerkesztőnek ez akadt épp a kezébe. De az is lehet, hogy nem. Hogy valaki úgy gondolta, simítani kell azokat az ellentéteket, nem hegyesíteni. És felültette fölénk János bácsit, hogy kacsintós apró kis szemeivel figyeljen bennünket.
(A Kádár-villa titka, MR1–Kossuth rádió.)