Létünk függhet az öntözéstől

Magyarország rendkívül gazdag folyókban, ám az országba érkező vízmennyiséghez képest jóval több távozik. A különbségből két Balatont is megtölthetnénk. A rengeteg vízzel nem tudunk mit kezdeni, hol óriási belvízről, máskor rendkívüli aszálykárokról beszélünk. Az öntözési rendszerek kiépítése jelentené a megoldást, ám ebben a nemzetpolitikai jelentőségű kérdésben egy tapodtat sem haladt előre a kormány.

Jelentősebb agrár-érdekvédelmi szervezetek szerint a tavaszi aszály miatt – az előző évhez képest – az idén akár százmilliárd forintos bevételkiesést is elszenvedhetnek a gazdálkodók. Miközben az utóbbi évtizedben lényegében minden második évben visszatér ez a probléma, a hazai szántóföldek és ültetvények öntözése körül semmi sem változott az elmúlt húsz évben. Pedig kis túlzással azt is mondhatjuk, hogy minden egyes aszályos időszak után egy-egy új öntözési programot hirdetett meg a kormány. Legutóbb a tavalyi év elején, Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök jelentette be az öntözött terület 40 ezer hektáros bővítéséről szóló grandiózus tervet a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében, több száz szakember és politikus jelenlétében – idézte fel az eseményt megkeresésünkre Ligetvári Ferenc, a gödöllői Szent István Egyetem vízgazdálkodási profeszszora, korábbi környezetvédelmi és vízgazdálkodási miniszter. Az ötlethez csatlakozott Gráf József agrárminiszter is, aki akkor úgy látta: a 40–70 százalékos támogatással együtt járó nemzeti öntözésfejlesztés első lépeseként el kellene érni, hogy a mintegy 300-400 ezer hektárnyi hazai öntözhető területre valóban eljusson a víz.
– A miniszterelnök és az agrárminiszter bejelentését követő szakmai felmérés során 16 ezer hektárra csökkent a terv, mert csak ennyire jelentettek be fejlesztési igényt, de mára ennek is már csak a fele látszik megvalósíthatónak, vagyis alig 7-8 ezer hektárral bővíthető az öntözhető hazai terület – mutatott rá Ligetvári Ferenc. A szakember véleménye szerint abban az esetben, ha a gazdák összefogtak volna, a 16 ezer hektáros fejlesztésnek lett volna alapja.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint hazánkban az engedélyezett öntözhető terület nagysága az utóbbi években 220– 230 ezer hektár között változott, ami a közel hatmillió hektár művelhető terület alig négy százaléka. Egyes kimutatások szerint ugyanakkor az engedélyezett földek legfeljebb felén, vagyis alig százezer hektáron öntöznek ténylegesen – mutatott rá a professzor. Ligetvári Ferenc megítélése szerint még ezzel a kis területtel is gond van, mert a hazai gyakorlat csak „itatásra” használja a vízutánpótlást, pedig a külföldi gyakorlatnak megfelelően hazánkban is lehetőség lenne arra, hogy az öntözéssel egy időben a tápanyag-utánpótlást is megvalósítsák. Ligetvári Ferenc szerint a legnagyobb probléma, hogy az öntözéssel kapcsolatos tudományos kutatások lényegében megszűntek, s a támogatások hiánya miatt ma már csak egyetlen vegyészmérnök áll rendelkezésre arra, hogy felkészítse az országot a megfelelő technológiák használatára.
Nem elég a pénz- és szakemberhiány, az öntözés terjedését a rossz jogszabályok is akadályozzák – szögezte le Ligetvári Ferenc. Tavalyelőtt például az aszály közepén az előírtnál nagyobb vízfelhasználásért a gazdáknak büntetődíjat kellett fizetniük. A szabályozást tartja az egyik legnagyobb gondnak a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) igazgatója is. Budai Gyula elmondta: a vízgazdálkodási társulásoknak egyrészt a tagok hektáronként befizetett 700–900 forintos díjából, másrészt az állam azonos mértékű hozzájárulásából kellene működniük. A kormány ugyanakkor 2002 óta nem tesz eleget kötelezettségének, miközben a gazdáktól akár adók módjára is behajtható a pénz. Budai Gyula szerint az így kialakult forráshiány miatt a társulások nem működőképesek, nem tudják karbantartani a vízelvezető árkokat, csatornákat és egyéb műtárgyakat, például a víztározókat. A földművelők tehát a befizetett pénzük után nem kapják meg a szükséges ellenszolgáltatásokat.
Azt a törvényt – tette hozzá a Magosz igazgatója –, amelyik egyeduralkodó helyzetbe hozta a vízgazdálkodási társulásokat, meg kell szüntetni. Egy olyan jogszabályt kell a helyébe alkotni, amelyik alapján a társulások vezetőit maguk a befizető gazdák választhatnák meg, mégpedig azért, hogy ha elégedetlenek a szolgáltatásokkal, úgy le is válthassák az általuk megbízott tisztségviselőt.