MI A MAGYAR?

Egy kis fricska. Mint minden ember tudja, a képviselőház nagy többsége 1866. év tavaszán minden vitatkozás nélkül akarta elfogadni Deák válaszfeliratát; hanem a jobboldaliak kivánták, hogy legyen egy kis disputa.
Mikor aztán már igen is hosszura nyult a kölcsönös szónoklatok sora, akkor minden oldalról elkezdtek könyörögni Deáknak, hogy szóljon már bele s vessen véget a vitának.
A megszólitott aztán azt felelte:
De barátim, nem addig van a! – azt mondom én, a mit a czigány, mikor aratni hivták, hogy a kik elszórták a magot, azok csak szedjék is össze.

Megbélyegezve! 1866. márczius havában Deák Ferencz arczképe lefoglaltatott; nem ugyan rendőrileg, hanem az árvaintézet javára.
Ugyanis nagy hazánkfia az előtt néhány évvel csupán azon feltétel alatt engedte magát levétetni, hogy az arczképek jövedelme a nevezett intézetnek essék osztályrészül.
A városi tanács ennek folytán a hiteles kiadásu arczképek mindegyikét saját pecsét-bélyegével látta el, hogy ekként gátat vessen az üzérkedésnek.
Ennek daczára annyi nem bélyegezett Deák-arczkép került a piaczra, hogy a városi tanács szükségesnek látta a nem hiteles kiadásu arczképeket a jótékony czélu intézet érdekében elkobozni, és azontúl a közönség csak bélyegezett Deákot kapott!
Ily áron még Deák Ferencz is szivesen tűrte a bélyeget.

Deák helye. P-y országgyülési követnek az a rút szokása volt, hogy valahányszor Deák egyik vagy másik okból az ülésen jelen nem volt, ő az „ország bölcsének” helyére ült.
Pedig P-y nemcsak bölcs nem, de sőt egyike volt az országgyülés legellenszenvesebb alakjainak.
Egyszer ismét éppen Deák helyén ült, mégsem ragadt rá semmi ama hely iránti tiszteletből; és az éppen beszélő szónokot illetlen módon félbeszakitotta.
„Igaz – vágott vissza a beszédéből kizavart K-y, csak nyers vas a mi lényünk; de a nyers vasból lehet baltát késziteni a faragatlan tuskók számára.”
A ház méltán nevette ki a Deák helyét be nem töltő esopusi alakot.
„Hja! azon helyet – mondák képviselőtársai nevetve – könnyebb elfoglalni, mint betölteni!”
József főherczeg Deáknál. József főherczeg 1848 óta, a mikor még gyerek volt, nem találkozott Deákkal.
Miután honvédelmi főparancsnokká kineveztetett, egyik nap a Nádor-utczán sétált valakivel, és távolabb megpillantotta Deákot.
Mindjárt odament, kezet nyujtott és örömét fejezte ki, hogy jó szinben látja.
Deák nem tudta, kivel beszél; azért csak általánosságban kérdezte:
– Hát kegyed most itt van?
– Igen – felelé a főherczeg –, fölcsaptam honvédnek.
– No, az derék dolog. Isten áldja meg!
Ezzel elváltak.
A főherczeg mindjárt elbeszélte találkozását Deákkal gróf Andrássynak, és hogy nem ismert rá az „öreg ur”.
(Deák Ferencz-adomák, 1871)