Sátáni színjáték

Kedden búcsúztatták Michael Jacksont. Isten vele. Ma egy hete pedig Magyarországon, pontosabban a soproni VOLT fesztiválon koncertezett a sátánistának tűnő őrült metálbohóc, Marilyn Manson. Isten vele is.
A rendezvényen Közös pont néven civil sátrat állított keresztény fiatalok legalábbis egy költői kérdéssel – szereti-e Isten Marilyn Mansont? – hívták vitára a szórakozó ifjúságot. S ha valaki nem tudta volna előre, hát hamar elárulták: A Jóisten, bizony, még ezt a barmot is szereti. A beszélgetés szervezői okosan és elegánsan riposztoztak a provokatív vendég jelenlétére, üzenetük azonban a program jellegénél fogva nem érhetett el nagy tömeget. Feltehetően így is sokkal több eredményre jutottak, mint a győri egyházmegye előzetesen kiadott, szokatlanul kemény hangú megszólalásával, amelyet nem éppen a célközönség nyelvén fogalmaztak meg. Közös imára és böjtre hívták az ifjúságot, ami szép és értékes dolog, ám lássuk be, nem reális alternatíva a városokból, iskolapadból kirobbant, tomboló ifjúságnak. Pedig alighanem őrá akartak hatni.
A helyzet sajnos az, hogy a koncert napján ezt a csatát a halálról, sötét erőkről, gyilkosságról, öngyilkosságról éneklő (ordító) Marilyn Manson nyerte: július 4-én teljesen megtelt a nézőtér a VOLT fesztiválon. Meglehet, ha a katolikus egyház a tiltakozás helyett vagy legalábbis mellett másokhoz hasonlóan például saját zenei színpadot állít, találkozókat, netán sportrendezvényeket szervez, többekhez elér a hangja. Mert ebben az esetben sem csak az a kérdés, kinek van igaza, hanem az is, hogy kinél jobb az „erősítés”. Íme az apropó: a városmisszió után következzen a fesztiválmisszió!
A VOLT szervezői is tiltakoztak, ők a tiltakozás ellen, visszautasítva, hogy bármelyik fellépőjüket csak úgy sátánistának minősítsék. Pedig ebbe a „hibába” valóban nem nehéz esni.
De ahhoz, hogy igazságot tudjunk tenni, nézzük meg, ki is, mi is Marilyn Manson, elvégre annyira nem nagy művész ő, hogy mindenki ismerje. A koncertprogramokból is tudni lehet, hogy második albuma az Antichrist Superstar címmel jelent meg, turnéja pedig Dead to the World Tour (Halál a világra turné) néven fut. Ez már eleve nem keresztényi lelkületre vall. Aztán olvashatjuk róla sok helyen, hogy egyszer felgyújtotta a dobosát, állatokat áldozott fel koncertjein, show-elemként pedig rendszeresen tép szét Bibliákat a színpadon. Hiszen ezek amolyan látványos dolgok. Lehet bámulni s tapsolni hozzá, mint a koncertjein szokás, de lehet sajnálni is őt, hiszen Manson bizonyos értelemben szánalomra méltó deviáns. Boldogok a lelki szegények…
Még akkor is, ha sejthetjük, hogy az úriember igazából csak „show-sátánista”, aki aligha iszik vért reggelire, egyszerűen csak egy jól felépített, ahogy mondani szokás: megcsinált (és persze megfizetett) produkcióról van szó. A fesztiválon is többnyire kíváncsiságból s nem rajongásból vettek részt tömegek a koncertjén. Hatása ettől még kétségtelenül káros, hiszen sok fiatal hisz benne, divatnak tekinti, jelenléte pedig ismét reklámot csapott az ilyesfajta életvitelnek. Ami önmagában még nem bűn, de nincs is semmi értelme.
Ne legyünk álszentek, Manson meghívása sem bűn volt, inkább csak felesleges szenzációhajhászás, s ettől nem lett több a VOLT. (Amely pedig különben szerethető.) Az együttes zenei színvonala ráadásul egyre jobban közelít a nullához, már csak ezért is kár adni alá a lovat. Úgyhogy hiába szereti az Isten még Marilyn Mansont is, ne várja el, hogy rajongjon is érte. S ezt a helyszínen a püspök úr is elmondhatta volna.