Egyszerre edző, sebész és tanár. Hogyan képes összeegyeztetni a különféle hivatásait, tevékenységeit?
– Az úszásban éltem, nőttem fel. A sebészetet azért választottam, mert nem akartam viaskodni.
– Viaskodni? Kivel?
– Az Öreggel, Széchy Tamással. Azért nem szerettem volna edző lenni, hogy ne kerüljek konfliktusba vele. Nem voltam jó gyerek, mindig minden marhaságon veszekedtem. Az úszást azért imádtam, mert mérhető dolog volt, és valahol a sebészet is az. Úgyhogy szeretem mindkét hivatásomat, és csinálom, amíg bírom. Előfordul, hogy elfáradok a sebészeti ügyeleten, de utána feltöltődöm itt, a Komjádiban. Később az edzés végén holtfáradtan hazamegyek, és másnap reggel a sebészeten pihenem ki magam. Mindkettő empirikus tudomány, mert az úszás is az, ezt is az Öregtől tanultam meg. Folyamatosan képezni kell magunkat, ő is ezt tette. A nyelvek kivételével minden téren. Elmentünk egy múzeumba, és mindent tudott a kiállított művekről. Akkor azt hittük, ennyire művelt, de később rájöttem, hogy előre elolvasott és megtanult mindent az adott kiállításról.
– És ön mit tanult tőle?
– Elsősorban a maximalizmusát. Önző egyéniség volt, de ezt arra használta, hogy belőlünk kihozza a legtöbbet. Előtte járt a korának, a mai elméleteket már előre érezte. Nagyon tisztességes volt, és megkövetelte a tisztességes munkát, el tudta érni a tanítványainál, hogy annyit eddzenek, amennyivel a világ legjobbjaivá válhatnak. Ha százötven méternél az egyik úszója együtt ment a mezőnnyel, már hátat fordított a versenynek. Tudta, hogy a tanítványa nyert. Ez többször megéltem András (Hargitay András – a szerk.) versenyein.
– Kivéve az 1976-os montreali olimpiát. Ott mi történt?
– Valamiért nem úsztunk jól. Azt hittem, nyerek majd egy aranyat és egy ezüstöt, lett belőle egy 8. és egy 28. hely. Hazajöttünk, és egy hónap múlva úgy edzettünk a Komjádiban, hogy két pályán a közönség úszott mellettünk. Leégtünk, hát nem védtek minket. Amikor megfordultunk a falnál, egyszerre tizenöten ugrottak a medencébe, hogy megverjenek minket. Úgy gondolták, ha az olimpián nem jött össze, ők is jobbak nálunk.
– Ettől eltekintve azért többnyire kellemes emlékeket őriz?
– A KSI-ben úsztunk és a Rákóczi gimnáziumba jártunk Hargitayval, Soóssal, a két Wladárral és több remek sportolóval. A gimnáziumot talán leromboltuk, de tanultunk. Az Öregnél szombatonként ellenőrző-ellenőrzés volt, aki rossz jegyet hozott, azt leültette maga mellé tanulni. Apám helyett apám volt. Amikor elverte a fenekemet, nagyon lázadoztam, de így utólag igazat adok neki. Ha elvégeztük a munkát, utána mindent megengedett. Életemben nem játszottam annyit, mint nála. Ezt nem értik a maiak, hogy mi többet szórakoztunk, de többet is edzettünk, mint ők.
– Hogyan jutott minderre idejük?
– Hajnali 5.15-kor már az uszodában kezdtem, utána iskola, ebéd, majd vissza az uszodába.
– Rávehetők erre a maiak is?
– Nem. Teljesen más életet élnek. Minket este nyolckor ki kellett rugdosni az uszodából, nekünk ez volt az otthonunk.
– Az edzéseket is élvezték?
– Aki azt mondja, leúszik 20 kilométert, és még élvezi is, nem normális. Mégis lehetett élvezni. Belehaltunk, de éreztük, jók vagyunk. Ezt értette meg most Molnár Ákos is, hogy edzeni jó. Négyszeres ifjúsági Európa-bajnoki ezüstérmesként az amerikai egyetemek kapkodtak utána, kiment, megkapott mindent, ösztöndíjat, szállást, támogatást, mégis hazajött. Mert itt szeret úszni. Reggelente két és fél órát, délután két és negyedet, majd másfél óra torna. Hétfőtől szombatig. Molnár arra panaszkodott Amerikában, hogy nincs edzés, komolytalan az egész. Hazajött, és azt mondta, szeret edzeni. Jó volt hallani. Ez életforma a Jövő SC-ben is. A társaság is abszolút normális. Kovács Emese távozása nagy tüske volt bennük, mégis visszafogadták.
– Mitől esett vissza ennyire a tavaly tavaszi eindhoveni Eb-n 200 pillangón még ezüstérmes, a pekingi olimpián viszont 27. Kovács Emese?
– Óriási tehetség, de nagyon nehéz időszakot él át. Ha valakinek szétesik a mellúszása, az érhető, de hogy valaki pillangón felejt el úszni, mint ő, olyasmit még nem tapasztaltam. Pedig abban a ritmusban, mint ő, a világon nem úszott senki. Ha fáradt volt, a ritmusa akkor is elvitte végig. Most pedig olyan ritmustalan, amilyen csak lehet. De fiatal még, vissza tud térni!
– Leányától, Evelyntől mit vár?
– Olyan közel jár a világ elejéhez, amilyen közel csak lehet. Apróságokon fog múlni a sikere. Például azon, kijön-e a fordulója vagy nem. Az utolsó ötvenen senki sem jobb nála. De az is nagy különbséget jelent, ki miben úszik. Az egész egy cirkusz. Ami szomorú, mert egy fürdőruhától kikapni kellemetlen. Szerintem legalább négy olyan ember volt a magyar csapatban a pekingi olimpián, aki simán döntős, ha más ruhában úszik. Vagy ha mindenki hasonlóban versenyez.
– Kikre gondol?
– Dara Eszterre, Mutina Ágnesre, Evelynre, Takács Krisztiánra. Mind századokkal estek ki. Kis Gergő pedig hatodik lett, de előtte négyen úsztak jobb ruhában.
– Hogy tudják ezt a ruhamizériát az úszók feldolgozni?
– Sehogy. Ezt nem lehet.
– El tudja választani magában az edzőt és az édesapát?
– Megesett, hogy Evelyn elsírta magát az edzésen, én pedig elfordultam. Ilyenkor kiszállok, és Balázsra bízom őket. Amúgy is ő az igazi edző, én csak besegítek. Balázs rengeteget és nagyon jól dolgozik, amit véghezvisz, azt én már nem tudnám a gyerekeimmel megcsinálni. Érzelmileg nagyon nehéz, állandó konfliktushelyzet ez. Le a kalappal előttük, hogy elviselik az edzőénemet. A maximalizmusomat, amit az Öregtől hoztam. De csak a munka vezet eredményre, és a magyar edzők, úszók hihetetlenül sokat dolgoznak. Persze kellenek a zsenik is, mint Gyurta Dani.
Kiderült a cukkini féltve őrzött titka, így marad sokáig friss!
