Szocialista zárt osztály

Az MSZP vezetése meg van esküdve a zárakkal: magát bezárja, a riválisokat bezáratja, s aki mindennel nem ért egyet, azt kizáratja. Mi ebből a tanulság? Egyáltalán nem zárható ki, hogy nem tudnak záros határidőn belül öszszezárni, s bezárhatják a bazárt. Amelyre végleg kirakhatják a táblát: Zárt osztály. Bizonyára ezen állapotuk miatt nem engedtek egyetlen újságírót sem a kongresszus helyszínére, így aztán az MSZP életében először a nyilvánosság, a sajtó teljes kizárásával tartották meg a traccspartit. Fogalmazzunk bátran úgy: kirekesztették a társadalmat, hogy a kormányzás belső ügyeiről még annyi tájékoztatást se kaphassanak, mint eddig.
Az MSZP saját pártéletét a kíváncsi szemektől elzárva, családellenes körben bonyolította le, ám láss csodát: mégsem érezte úgy senki, hogy megrövidítették volna. Pedig miről maradtunk le! Élőben hallhattuk volna a pártelnöknőt, amint Telly Savalas frizurája kapcsán arról értekezik, hogy nem kell erőltetni a személyi kérdéseket. Azt meg, ugye, pláne ne bolygassuk, miért pereceltek akkorát a választáson, hogy alig előztek meg egy újonc pártot. Premier plánban láthattuk volna, amint megfenyegeti elvtársait: aki le meri öregezni, annak kitépi a haját. Nincs hír arról, hogy bárki tarkopaszon, amúgy Kojak-sima, egészséges fejbőrrel távozott volna. Akár Ficsor Ádám, akár Mesterházy Attila vagy Molnár Csaba szaktársak. Úgyhogy a kapuk előtt guggoló riporter-siserehad annyit azért az indirekt jelekből leszűrhetett: senki sem tett célzásokat az örökifjú Lendvai korára.
Mégse adjuk át magunkat a kárörvendő hahotának, a helyzet ennél humortalanabb. A kormánypártnak nevezett önérdekvédelmi szövetség azt akarja megszoktatni, hogy semmi közünk saját ügyeinkhez. Mint amikor kopaszra nyírnak valakit, hogy aztán megkérdezzék, hogy milyen frizurát szeretnél. Hogy indító metaforánkhoz visszatérjünk: zárkózottak lettek, s legszívesebben bezárnának mindenkit, aki számukra veszélyes lehet. És mielőtt könnyelműen tovább pikírtkednénk, ismerjük el: perzsa magaslatokba emelkedett a Bajnai-éra. Gondoljunk bele: Irán lakossága többszöröse a miénknek. Ha tehát azt halljuk, ezer embert vettek őrizetbe a mintegy hatvanmilliós ázsiai iszlám köztársaságban, ne legyen úrrá rajtunk kisebbségi érzés. A Bajnai–Draskovics–Bencze-féle trojka által dirigált rendőrség lehet, hogy csak kétszáztizenhat állampolgárt csukott le, ám ezt a viszonylag alacsony számot tízmillió emberből sikerült kitermelni. Mire lennének képesek egy nagyobb államban! Ha tehát összevetjük Ahmadinezsád rezsimjével, nincs pironkodnivaló. Sőt, az ezer lakosra jutó letartóztatottak tekintetében kihúzhatják magukat Bajnaiék: megelőztük Iránt, amelynek hatvanmillióból csak piti ezer főt sikerült sittre vágnia. A kákán is csomót találók mondhatják: a magyar kurzus puhánynak bizonyult, hiszen egy nap után már ki is engedte a hűvösről a tüntetőket, míg Irán e tekintetben elvhűbbnek bizonyul. Ne ítéljenek korán a csüggedésre hajlamosak. Még egy-két betiltott demonstráció, és a magyar elvtársak is ki fogják termelni az ázsiai kvótát, efelől senkinek ne legyen szemernyi kétsége.
Móra Ferenc írta: ezer szerencsénk, hogy nem létezett hajdanán a fővárosi tanács fűre lépést tiltó rendelete. Ha lett volna már ezer éve is, sosem kerül sor a honfoglalásra. Ez az ötlet lebeghetne a kormány szeme előtt. Nem kellene semmi más, minthogy a gyülekezési jog megsértésének nyilvánítani minden olyan mozgást, ami a lakóhely elhagyásával jár. Megszűnne a felelőtlen „elkolbászolás” azzal az ürüggyel, hogy csak a sarki boltba ugrom le egy liter tejért meg gyufáért. Tudják ezt igazolni a potenciális bűnelkövetők? Ha nem, akkor irány a dutyi. És mi van akkor, ha netán messzebb van az az üzlet, s egy kosár kiélesített paradicsommal, barackkal, netán (irgalom atyja, ne hagyj el!) egy doboz tojással betárazva flangírozna az utcán, közterületen Kucsera bácsi vagy Kovács néni. Na ugye, mindjárt lenne utánpótlás a rendőrségi kóterben. És ha ez még mindig nem lenne elég: a ruházati elhajlások büntetése terén máris számottevő előmenetelt tanúsított a budapesti kormány. A fekete és fehér ruhák gyanússá nyilváníttatása, ha kollekciót alkotnak, máris óriási lépés a felforgató szabadosság felszámolása terén. Szépen is néznénk ki, ha mindenki úri és reakciós kedve szerinti hacukákkal rongálná az EU-kompatibilis jogállamiságot. Ha hozzávesszük, hogy a piros és fehér színekkel kiegészített öltözéket is a társadalmi békére különösen veszélyes provokációnak nyilvánították, meg lehet kockáztatni: a megregulázásra vágyó hivatalos közegek valóságos paradicsomává léptették elő a Magyar Köztársaságot.
Szinte dúskálni lehet mostantól fogva a rend őreinek a gondatlanságból vagy előre megfontolt szándékkal letartóztatásra magukat felkínáló emberi egyedekben a városi és vidéki flaszteren. Aki mindezt az öltözködési kihágást még fekete bőrcipővel is megfejeli, ne csodálkozzon, ha ripsz-ropsz egy rabomobilban találja magát. Azt már nem is merjük említeni, milyen következményekkel járhat, ha ön óvatlanul sötét színű sapkát is hordani talál. Aki mindenképpen a vesztébe rohan, az magára vessen. Üdvös lenne, ha a kormány kiadna már egy eligazító brosúrát a Válságkalauz, a Nem fog fájni, a Beindultunk, az Újult erővel és más hasonló sikerfüzetei és szlogenjei után. A kis katekizmus a helyes viselet és magatartás betartásra melegen ajánlott direktíváit tartalmazná, térképen megjelölve az útvonalakat és időintervallumokat, amelyeken és amikor fegyvernek látszó élelmiszerekkel engedélyezett közlekedni az előírt szín-összeállítású és szabású öltözékben.
A költségvetési egyensúly kedvező irányt vehetne, hiszen a kirótt bírság és a fizetésképtelenek közmunkája hozzájárulhatna, hogy az államadósság ne érje el a nemzeti össztermék száz, majd ezer százalékát, és újabb hitelekre érdemesnek találja az IMF a vaskezű kormányt. Azt a kabinetet, amely mintegy ideiglenesen állomásozna hazánkban. Már amikor a kormánytagokat nem szólítják el halaszthatatlan magánüzleti feladataik fontos tevékenységük valódi székhelyére, a festői Ciprusra.