Bizalmatlanság fogadta az Élőlánc mozgalmat

Köszönöm az írásomnak szentelt figyelmet (Győzelem?, Magyar Nemzet, aug. 30.), de nem bocsátkozom vitába bírálóimmal, mert nem kívánom terhelni a lapot a leírt és a nekem tulajdonított gondolatok közötti különbség boncolgatásával. Ha valaki számára nem világos, hogy egyfelől a tömegek jogos elégedetlenségét meglovagoló jobboldali radikalizmus, másfelől a sokszínű, erős médiatámogatottságot élvező, és töretlen megújulási képességét hatvan esztendeje bizonyító „baloldal” között az elszigetelődés igenis végzetes lehet a politikai monopóliumán féltékenyen őrködő Fidesz számára, az tekintse soraimat közönséges ünneprontásnak. S hogy a választások biztos nyertesének politikai győzelmét kétségbe vonom, ám legyen „mélyértelműsködés”: én fenntartom, hogy ebben a mély (és sötét) értelemben az utóbbi húsz esztendőben a pártállam örökségét elmagántulajdonító klientúra politikai céljai teljesültek, szinte hiánytalanul. Amikor országlásuk nyomasztó következményeit már végképp nem lehet elleplezni vagy kimagyarázni, a kormányzást átengedik ellenlábasaiknak. Ez még nem győzelem; győzelemről vagy vereségről majd négy év múlva beszéljünk, attól függően, hogy mit kezd a Fidesz a nyakába zúduló csődtömeggel.
Körmendy Zsuzsanna azonban megtisztel egy kérdéssel, amire válaszolni szeretnék: „miért nem lett az Élőlánc ilyen erős zöldpárt a polgári oldalon”. Rövidre zárhatnám a választ, idézve őt magát, aki írásában többször is hangot ad a pár százalékos, tarkabarka pártocskák, ingatag szövetségesek iránti ellenszenvének. Ezen az ellenzéki oldalon általánosnak mondható bizalmatlanságon szenvedett hajótörést az Élőlánc Magyarországért, és méltán. Megbízhatatlanságunk nyilvánvaló: nem vagyunk jobboldaliak és pártként is civil mozgalom maradtunk, amely kizárólag meggyőződését hajlandó képviselni, az ökológiai politika programját (amelyet volt szerencsénk Magyarországon elsőként naprakész állapotba hozni), a jövő nemzedékek iránti felelősség álláspontját. Míg a baloldal céltudatosan építgeti a leamortizálódott SZDSZ helyébe lépő zöld színezetű pártot (Lehet Más a Partnerünk), a jobboldal minden alternatív törekvésben veszélyt lát. Kötcsére is egy döbbenetesen civil- és értelmiségellenes vitaindító opponensének hívtak meg tavaly: képviseltem a másik oldalt, és távoztam, dolgom végeztével.
Indulásunkat 2005 őszén megkeserítette egy váratlan, de jól időzített meghasonlás a pártalapító zöldek között. Kezdeményezéseink azóta kivívták a közvélemény elismerését. Az Országos Civil Fórum programalkotó munkája, a rendőrterror áldozatai melletti kiállásunk, küzdelmünk az ország GMO-mentességéért, a kórházak, majd az egészségbiztosítás kiárusítása elleni fellépés, az állami vagyonról szóló törvény ellen indított mozgalom, a falusi kis iskolák védelmében kifejtett erőfeszítések, legutóbb a Velencei-tavi mentőakció, váltakozó sikerrel zajlottak, de bebizonyították, hogy a gyakorlatban is hiteles választ kínálunk az ország előtt álló sorskérdésekre. Egy-egy kezdeményezésünk kedvező fogadtatása nyomán követeléseink megjelentek más pártok és mozgalmak mondanivalójában, amelyek kellő médiatámogatással rendelkeztek ahhoz, hogy a kommunikációs sikert learassák. A médiapolitika világában lenni annyi, mint közvetítve lenni – s a mi nevünket a balliberális sajtó négy éve nem hajlandó leírni, a jobboldali pedig óvatos tartózkodással kezel. Mi magunk is tehetünk erről: nem mozgalmunknak, hanem az általunk képviselt ügyeknek igyekeztünk nyilvánosságot biztosítani, és tapasztaltuk, hogy ezt akadályozza, ha pártként lépünk fel.
A vállalkozásaink iránt nyilvánuló rokonszenv azonban, sajnos, csak ritkán fajul a tettlegességig. Akik együttérzéssel figyelik tevékenységünket, alig segítenek. A közéleti szerepvállaláshoz nálunk általában hiányzik az áldozatkészség és a bizalom, hogy az eredményre vezethet. A pártszerű működés elemi anyagi eszközeivel pedig nem rendelkezünk. Feltett szándékunk volt, hogy ezeket munkával, önkéntes áldozatvállalással pótoljuk. A választási sikerhez azonban ez – pénz és médiafelület híján – nem elegendő.
Akit ennél bővebben érdekel a Duna-mozgalmak túlélőihez köthető civil politizálás hányatott sorsa, azoknak Porcelán az elefántboltban című, tavasszal megjelent könyvemet ajánlom. A kiadó hetilapot leszámítva a konzervatív sajtó ezt is ugyanolyan jeges közönnyel fogadta, mint a túloldaliak. El tudja képzelni, kedves Körmendy Zsuzsanna, hogy ilyesmi előforduljon egy másod- vagy harmadosztályú balliberális médiaszereplő munkájával? Ugye, nem?
Köszönöm, hogy válaszolhattam a kérdésére.

A szerző író