Karzai köpönyege

Jövő csütörtökön az afgánok negyvenegy jelölt közül választanak elnököt. Ne tévesszen meg senkit a jelöltek nagy száma, a verseny igazi tétje csupán az, hogy második fordulóra tudják-e kényszeríteni a jelenlegi államfőt, Hamid Karzait, akinek szinte biztos a győzelme. Mégis mi állhat a népszerűtlen és igen kevesek által elismert afgán politikus újraválasztásának nagy esélye mögött?

Futottak még
Az afgán humor szerint a „névtelen” jelölteknek több esélyük van arra, hogy merénylet áldozataivá váljanak, mint hogy akár egy napot is „uralkodjanak”. A nyugati média érthetően – az esélyeseken túl – a két női elnökjelöltet részesítette különös figyelemben. Frozan Fana nem ismeretlen az afgán média előtt, ugyanis az özvegye annak az Abdul Rehman volt turisztikai miniszternek, aki 2002-ben a kabuli repülőtéren vesztette életét. A turisztikai minisztert dühös mekkai zarándokok verték halálra. Egy másik verzió szerint politikai gyilkosság történt.
A tádzsik származású, orvos végzettségű Frozan Fanának – mint Sahla Attának, a másik hölgynek, aki indul az elnökválasztásokon – a nullához közelítő esélye van arra, hogy nyerjen. A két asszony szinte szó szerint azonos programmal szeretné a választók kegyeit elnyerni. A 47 esztendős, pastu ősökkel rendelkező Atta, aki kabuli képviselő, a helyi egyetemen tanít. A merészség a legnagyobb aduja, ugyanis parlamenti képviselői helyét is egy különösen férfipárti választókerületben sikerült megszereznie.
Aztán van itt egy valódi tálib jelölt is. A pastu Abdul Salam Rakiti molla, aki Oruzgán tartomány vezetője volt a tálib időkben, és – mint mondják róla – nem épp kíméletesen oldotta meg a vitákat a térségben. A tálibok bukása után tábort váltott, és már a kormány színeiben tűnt fel. Szolgálata jól jött a hatalomnak, különösen az utóbbi időkben, amikor közvetítőként működött a kormány és a mérsékelt tálibok közt folyó titkos egyeztetéseken. De hogy ő legyen az elnök?

Első megválasztásakor – 2004-ben – már-már érinthetetlen volt. Nemcsak a nemzetközi politikai élet szereplői adták kézről kézre Hamid Karzait, hanem még a divatvilágban is tündökölt. Tom Ford, a Gucci divatház vezetője jelentette ki, hogy ő a legválasztékosabban öltöző férfi politikus. Az ötvenegy éves Karzai zöld és kék tógájában, elmaradhatatlan kis prémsapkájával valóban színt hozott az ötlettelen egyenöltönyösök közé. Egész megjelenése ugyanakkor a mérsékeltséget, a hagyományok tiszteletét fejezte ki. Afganisztán hű a dicső múlthoz, de immár kész a jövő felé fordulni – sugallta a választékos ruházat. Vajon mi vezetett oda, hogy e kikezdhetetlen férfiról egyre inkább olyan vélemények látnak napvilágot, amelyek szerint „az ország irányítása hatástalan, sőt impotens”, ő pedig „kevéssé megbízható politikus”, aki csupán egy „narkóállamot” vezet?
Kétségtelen, hogy Hamid Karzai csillogása megkopott, ezt még a pompás ruha sem tudja eltakarni. Mégpedig a beváltatlan ígéretek miatt. A legutóbbi választások előtt a korrupcióellenes harcot jelölte meg az első számú céljának, ezenfelül a biztonság megteremtését az országban. Gyakorlatilag csupán ezt a két feladatot nem sikerült teljesítenie. Kormánya az egyik legkorruptabb a világon, és a helyi hatalmi szervek sem a megvesztegethetetlenség mintapéldányai.
A kezdetekben szinte minden teaszalonban ott lógó portréja a népszerűsége csökkenésével kezdett eltünedezni, csak a poros falon a kép fehérebb helye emlékeztetett az elnök be nem váltott ígéreteire. A biztonságról pedig annyit: míg öt éve – „néhány szigetet” kivéve – többnyire stabil volt a helyzet az országban, ma már a térképen csak „néhány sziget” kerüli el a tálibok zaklatását – írta frappánsan az amerikai hírmagazin, a Newsweek.
A Hilmend tartományban zajló amerikai–angol offenzíva eredményességét csak a jövőben lehet megítélni. Az biztos, hogy az előrenyomuló csapatok csekély ellenállásba ütköznek. Valóban ilyen kevesen lennének a tálibok, vagy esetleg a túlerő láttán kivonták magukat a harcokból, átvedlettek civillé, s a lakosság soraiban bújnak meg? A NATO-erőknek a választásokra kellene megtisztítaniuk Afganisztán tálib gócpontjaitól az országot, hogy azok zavartalanul lebonyolódhassanak, miközben a vallási fanatikusok a voksolás megakadályozásával fenyegetőznek.
Karzai egyik legfőbb hibájának azt tartják, hogy lehetséges vetélytársait „megvásárolja”: miniszteri tisztségeket juttat nem egy volt hadúrnak, akiknek módszerei a demokratikus normákkal ritkán találkoznak. Miközben az afgán politikusok zöme egyszerű amerikai bábnak tartja az elnököt, még ez a helyzete is egyre bizonytalanabb, hiszen a Fehér Ház környékéről érték az utóbbi időben a leghevesebb bírálatok. Az Egyesült Államok mintha próbált volna tőle megszabadulni, de nem nagyon talál mást a helyére.
Persze a Közép-Kelet szokásai szerint bizonyára máshogy kell egyensúlyozni a különböző erők közt, mint mifelénk teszik. Egy csapásra nyilván nem lehet elvárni egy országtól, hogy középkori hagyományok helyett példamutatóan teljesítsen demokráciából.
Ha ezt figyelembe vesszük, talán kevésbé kritikusan kell szemlélnünk Karzai tevékenységét. A kezdeti lépéseket Afganisztán demokráciává alakításában, a rendszer kiépítésében vitathatatlanul megtette. Hatalma fenntartásáért kellett sokszor elvtelen egyezséget kötnie olyan emberekkel, akiket senki sem szeret miniszteri tisztségben látni. Ne feledjük, hogy nyolc éve még a tálibok voltak uralmon Kabulban! Ma a sajtó – tiszteletben tartva a vallási előírásokat – szabadon működhet, és a parlamenti képviselők negyede nő.
A nyugatiakat különösen érdeklő ópiumtermelés elleni küzdelemben ugyanakkor teljes az afgán kormányzat veresége. Nemhogy sikerült volna az évek során visszafogni a máktermelést, ennek épp ellenkezője történt. Afganisztán ópium-nagyhatalom: a világ (többek közt a heroin alapanyagául is szolgáló) ópiummennyiségének kilencven százaléka ebből az országból származik. Narkóállam – mondotta rá hajdanán Hillary Clinton amerikai külügyminiszter, és jogosan, ugyanis az ország nemzeti jövedelmét meghaladják a kábítószer-termelésből származó bevételek.
Egyes elemzők határozottan állítják: az afganisztáni kormányzatnak nagyon is köze van ahhoz, hogy ilyen lassan reagálnak a különböző kábítószerügyekre. Nemegyszer az egyes térségek hadurai egy személyben a térség ópiumbárói is. Márpedig veszélyes az olyan törzsi vezetőket háborgatni, akik egy hadsereg felett rendelkeznek. Például itt van Hamid Karzai egyik testvére, Ahmed Vali, aki a déli Kandahár tartomány egyik feje, és – a Fehér Ház szerint – zavartalanul űzi kábítószerügyleteit.
Egyvalamiben Hamid Karzai viszont kétségtelenül sikert ért el: elnöksége alatt nem robbant ki etnikai háború. Az afgánok ezért fogják újraválasztani. Afganisztánban az 1990-es évek első fele maga volt a pokol, amikor törzsek, nemzetségek egymást irtották. A pastuk, tádzsikok, üzbégek, hazarák, türkmének hadurai káoszba taszították az országot. Ezért fogadták örömmel 1996-ban még a tálibok kabuli bevonulását is, mert legalább békét ígértek nekik.
Az augusztus 20-i választás igazi tétje az, hogy Karzai meg tudja-e ismételni az öt évvel ezelőtti eredményét, amikor is már az első fordulóban 54 százalékkal elnökké választották. Az elemzések most inkább arra hajlanak, hogy lesz második menet a két legsikeresebb jelölt között. Karzai előnye azonban számottevő lehet: a hivatalban lévő elnök irányítja az államhatalmi rendszert, felügyeli a hadsereget, a rendőrséget, és rendelkezik azzal a sok milliárd dolláros segéllyel, amelyet Afganisztán az Egyesült Államoktól és a nemzetközi közösségtől kapott. Ez nem elhanyagolható tényező egy ottani választáson…
Az afgán közvélekedés úgy tartja, ha valaki tájékozódni akar egy jelöltről, elég csupán három kérdésre feleletet találnia. Mely népességből származik, milyen nyelvet beszél, és hol volt a tízesztendős szovjet megszállás és az azt követő törzsi háborúk idején?
A nemzetközi sajtó csupán három nevet emel ki a 41 jelölt közül. Először nézzük meg Hamid Karzait a fentebb vázolt elvek szerint. A pastu hadúr fia kiválóan, már-már akcentus nélkül beszél angolul. Az 1979-es szovjet invázió után Pakisztánban csatlakozott az ellenálláshoz. A szovjet kivonulás utáni Burhanuddin Rabbani-kormányban a külügyekért felelős államtitkár volt.
A közvélemény-kutatók által második helyre tett Abdullah Abdullah apja pastu volt, míg anyja tádzsik, mintegy példázva a két nép összefonódását. Abdullah valóságos nyelvzseni, ha ezen múlna, akkor övé lenne a befutó hely. Beszél dariul, pastuul, franciául, angolul és arabul. A kabuli, szemész végzettségű férfi a pakisztáni Pesavarban csatlakozott az afgán menekülttáborhoz, ahol a hetvenes évek végén gyógyítómunkát végzett. Később a legendás ellenálló, Maszúd parancsnokhoz állt, az ő szervezetében haladt egyre feljebb a ranglétrán, a külügyek irányítója volt. 2001 augusztusában Maszúdot, a Pandzsír oroszlánját megölték a Bin Laden által felbérelt öngyilkos merénylők. A parancsnok mérhetetlen népszerűségéből kicsit Abdullahra is sugárzik. Öt évig – 2001 után – külügyminiszter volt. Hamid Karzai elnök legkomolyabb kihívója, akit nemzetközileg is ismernek és elismernek.
Akinél tökéletesebb jelöltet el sem lehet képzelni, már-már annyira, hogy kissé gyanús: Asraf Gani. Ő is pastu származású, mégpedig az Ahmadzsaj klánból. A dari és pastu mellett ő is kiválóan beszél angolul. A szovjet megszállás éveiben az amerikai Columbia Egyetemen tanult, előbb nemzetközi kapcsolatokat, majd antropológiát. Professzori címet ért el, több amerikai és európai egyetemen tanított. Mielőtt hazatért volna, a Világbanknál alkalmazták. Így nem volt alkalma megtapasztalni a hazájában dúló háború borzalmait.
Karzai elnök pénzügyminisztere volt, de ma már az együttműködésükről nem csak a szép emlékek jutnak eszébe: „Sohasem tudott jó döntést hozni – nyilatkozta volt főnökéről a Le Journal de Dimanche francia hét végi lapnak. – Sokat dolgoztam vele, de mindig az volt a benyomásom, hogy képességei szerint nem több egyszerű miniszternél.” Gani később a kabuli egyetemen tanított. Az egyszerű afgánnak már sok az a külföldi elismertség, amellyel Gani rendelkezik, ezzel szemben otthoni népszerűsége egy-két százalékos. Kampányát az az amerikai James Carville vezeti, aki Bill Clintont is elnöki székbe juttatta, és a hírek szerint az MSZP-t is tanácsaival látja majd el a következő választásokon.
A tálibok eközben az iskolákra összpontosítják figyelmüket. Nem, nem a továbbképzésre koncentrálnak. Minden iskola célpont, nemcsak mint a hatalom, a központi irányítás jelképe, hanem mint olyan oktatási intézmény, amely ezenfelül szavazóhelyiségeknek is otthon ad. Azért kell kárt tenni ezekben az intézményekben – mondjuk gyújtogatással –, hogy a választókat ne tudják fogadni. De hogyan is lehetne meggyőzni cselekedetük helytelenségéről azokat, akikben anynyi harag lobog, hogy parazsat vetnek egy falu iskolájára? Évszázadok állnak ennek útjában.