Kráciák

Augusztus 20. a szilárd államhatalom jelképe. Nem árt ezt hangsúlyozni, hiszen ahol a közigazgatás, az igazságszolgáltatás és a rendőrség megbízható működése is megkérdőjeleződik, ott gondok lehetnek a jogállamisággal. Kukorelli István egyetemi tanár lapunknak azt nyilatkozta, hosszú listája van arról, milyen változtatásokra volna szükség a magyar alkotmányos rendszerben.

Augusztus 20. negyven évig a szocialista alaptörvény ünnepe volt. Utána változott a helyzet, de máig sem egyértelmű, hogyan ítéljük meg ezt a napot. A jogszabályok mit mondanak erről?
– Tudatos lépés volt, hogy a népköztársaság alkotmányát, vagyis az 1949. évi XX. törvényt éppen augusztusban fogadta el az akkori Országgyűlés. A hatalom ideológiai alapon szakított a magyar közjog történeti hagyományaival. Augusztus 20. nem Szent István és az új kenyér ünnepe volt többé, hanem a népköztársasági alkotmány és a munkás-paraszt szövetség jelképe. Változás 1991-ben következett be, amikor a parlament hivatalos állami ünneppé nyilvánította a napot. A 2000-ben elfogadott első törvény szerint az államalapítást, a Szent Koronát és Szent Istvánt ünnepeljük augusztus 20-án. Ez kifejezésre juttatja a magyar közjog jogfolytonosságát.
– A Szent Koronának van a mostani időkben alkotmányjogi jelentősége?
– Igen, része a magyar alkotmányjognak, benne foglaltatik a köztársaság mai címerében. Első királyunk koronája emellett 2000-ben megszűnt múzeumi tárgy lenni, átvitték a Parlament épületébe, védelmére testületet hozott létre a törvény. Az 1949-től 1989-ig tartó időszakot nem lehet elfelejteni, mégis azt mondhatjuk, augusztus 20. az államalapítás által a magyar történelmi alkotmány ünnepe is. Antall József kifejezésével élve hiába szerették volna ezt a napot ellopni tőlünk, augusztus 20. legitimációja sokkal mélyebb, a „nemzet búcsúünnepe” is egyben. A mostani Magyarország 3200 településéből nagyon sok helyütt búcsút rendeznek Szent Istvánra emlékezve. Noha negyven évig a szent jelzőt sem volt szabad kimondani, a hagyomány megőrizte és ápolta az államalapító emlékezetét.
– Akkor tehát ön szerint most ismét az alkotmányt ünnepeljük?
– Az önálló államiság és az alkotmány fogalmát nehéz egymástól elválasztani. A hivatalos állami ünnep az alkotmányossággal is összefügg. Magyarországnak – mint köztudomású – az államalapítástól kezdve történelmi alkotmánya volt: a nemesi alkotmány és a polgári alkotmány. Utóbbit 1848. március 15-éhez kötjük ugyan, de a polgári berendezkedést meghonosító márciusi és áprilisi törvények egységet alkotnak az előzményekkel. Harmadik nemzeti ünnepünk október 23., a köztársaság kikiáltásának napja.
– Politikusok, állami vezetők az ünnepek kapcsán mindenkor üzeneteket fogalmaznak meg a közemberek számára. Alkotmányjogászként ön most miben látja ennek a napnak a jelentőségét?
– Ismét Antall József 1993-as beszédére utalva: augusztus 20. a szilárd államhatalom jelképe. Napjainkban nem árt ezt hangsúlyozni, hiszen az államhatalom stabilitását sok tényező kikezdte. Ahol a közigazgatás, sőt az igazságszolgáltatás és a rendőrség megbízható működése is megkérdőjeleződik, ott komoly gondok lehetnek a jogállamisággal, a jogbiztonsággal. Másfajta üzenete is van augusztus 20-ának. Ez a nap a szuverenitás és a szabadság fontosságára is emlékeztet. A fennmaradás, a megmaradás a nehéz történelmi körülmények között is lehetséges.
– Mohácsra és Trianonra is gondolhatunk?
– Minden önkényuralmi, abszolutista berendezkedésre, amikor nem volt szabad és szuverén a magyar állam. Az állami önállóság szimbólumai, köztük a Szent Korona, ilyen időszakokban is emlékeztettek a szuverenitásra. A koronáról és őrzéséről egyébként a már említett 2000. évi I. törvényt megelőzően csaknem ötven törvényt alkottak. Az 1222-ből származó Aranybulla így rendelkezett: „minden esztendőnként […] Fehérvárat tartozzunk megülni” Szent István ünnepét. Majd 1938-ban az Országgyűlés Székesfehérváron iktatta törvénybe az államalapító emlékezetét, és nemzeti ünneppé nyilvánította e napot. Komoly történelmi tradíciói vannak tehát a rendszerváltozáskor ismét törvénybe iktatott állami ünnepnek.
– A hagyományt nem mindenki tiszteli, sőt sokan elutasítják a haladás jelszavával. Elég, ha azokra a provokatív megjegyzésekre utalunk, amelyek a koronát micisapkának titulálták.
– A magyar történelemben és közjogban az államalapító kapcsolta össze először a hagyományt a modernizációval, a magyarságot az európaisággal. Az 1938. évi emléktörvény úgy fogalmazott, hogy Szent István új szellemi és társadalmi formát adott a magyarság életének, ugyanakkor tisztelte és óvta az ősi értékeket. Most, az uniós választások után is át kell gondolni a hagyomány és az európaiság összefüggéseit.
– Ismert, hogy ön gyűjti és elemzi azokat a beszédeket, megnyilatkozásokat, amelyek augusztus 20-ával kapcsolatosak. Talált olyan további elemet, amely most is érvényesnek mondható?
– Igen, kiemelhető az államhatalom és a moralitás összefüggése. Ennek közjogi alapja is van. Szent István intelmei hangsúlyozták, hogy a hatalomgyakorlásnak morális alapokon kell nyugodnia.
– Nemcsak az államhatalom stabilitása vált kérdésessé, hanem a megyék létjogosultsága is.
– A kettő összekapcsolódik: a szilárd államhatalom szükségessé tette a királyi vármegyék létrehozását, jó működését. A magyar közjogi tradíció egyik fontos eleme, hogy az ország megyékből áll. Szent István a központi államhatalom helyi szerveiként hozta létre a vármegyéket, a nemesi vármegyék intézménye a későbbiekben épült ki.
– A hatalom az utóbbi időkben többször is kísérletet tett a megyei igazgatás felszámolására. Alkotmányellenes helyzet állt elő. Hová futhat ki ez a törekvés?
– Egyetértésre kellene jutniuk a különféle erőknek. Úgy látom, a magyar közjogban a megye időtálló intézmény, aki ezt eddig nem vette komolyan, még mindig megbukott. A régióknak jelenleg is megvannak a funkcióik.
– Egyes hatalmi tényezők szerint nincs szükség sem hagyományokra, sem szilárd államhatalomra. A piac majd mindent megold.
– Jogállamban a vélemény szabad. Az elmúlt két évtized parlamenti jegyzőkönyveit, dokumentumait olvasva is tapasztaltam, volt ilyen álláspont. Ezt remélhetőleg vállalják, akik képviselték. Az olcsó állam teóriáját én magam blöffnek tartom. A stabil, hatékony, kiszámítható hatalomgyakorlás a jövő szempontjából is nagyon fontos. Ez nem azt jelenti, hogy minden pofon mellé rendőrt kell állítani, hanem azt, hogy szabályozott, ellenőrzött keretek között a jogszerű közigazgatásnak megfelelő felhatalmazással kell rendelkeznie. Úgy vélem, a polgárok is így látják ezt, legyen szó akár gépjármű-vezetői engedély vagy bármilyen más dokumentum kiváltásáról. Különben nincs jogbiztonság, amely az egyik legfőbb érték. A szilárd államhatalom alapjogainkat is tiszteli.
– A mai gondok többségét sokan arra vezetik viszsza, hogy a rendszerváltozás nem sikerült megfelelően: az 1989. évi alkotmány csak a közjogi berendezkedés alapjait szabta meg, de azt is sok hibával. Napjainkban emiatt súlyos működési zavarok tapasztalhatók. Mi a véleménye erről?
– Álláspontom szerint a kerekasztal-tárgyalások eredményei alapján az 1989. október 23-i alaptörvénnyel megtörtént az alkotmányos rendszerváltozás. Az alkotmányos értékek és alapelvek megfelelnek a klasszikus európai normáknak. Ilyen a hatalommegosztás, az emberi jogok tisztelete, a jogegyenlőség, a parlamenti kormányzás, a demokratikus választások tétele. Létrejött az új intézményrendszer. Működési zavarok ugyanakkor valóban tapasztalhatók, de emiatt nem az intézményeken kellene elverni a port. Inkább az elit hibáztatható.
– Helyénvalónak találja, hogy alaptörvényünk jelenleg is az 1949. évi XX. törvény címet viseli, noha 1989-ben szinte a teljes szövegét átfogalmazták?
– Az 1949-es szöveg 1989. évi módosítása bevallottan ideiglenes megoldás volt, az elnevezés húsz éve történelmi anakronizmus. Hosszú listám van arról, milyen átalakításokra volna szükség, milyen kérdéseket kellene áttekinteni. Hogy csak néhányat említsek: hogyan viszonyuljon egymáshoz a képviseleti és a közvetlen hatalomgyakorlás. A közjogtudományban is nyitott kérdés az Országgyűlés létszáma, választási rendszere, illetve az, hogy egy- vagy kétkamarás legyen a parlament. A második kamara létrehozása tovább árnyalhatná a hatalommegosztást. Olyan szervezetek és intézmények képviselői vehetnének benne részt, amelyek nem tartoznak kizárólag a pártpolitika hatókörébe. Megemlítem, hogy 1947-ben Bibó István úgy látta, a demokráciát különféle kráciák veszélyeztetik: a mediokrácia, a bankokrácia, a technokrácia, a bürokrácia. Ez a gondolat ma is aktuális. A sajtó működésére utalva például valóban felvethető, hogyan alakuljon az Országos Rádió- és Televíziótestület jogköre. Megfogalmazható ugyanez a pénzügyi tevékenység felügyeletével kapcsolatban is.
– Mi a véleménye arról a kritikáról, amely szerint a rendszerváltó elit annak idején jórészt kihagyta az alaptörvényből a tulajdon, a piacgazdaság, a közteherviselés témaköreit, s alig-alig rendelkezett a gazdasági, a szociális jogokról és a természetvédelemről?
– Szó volt ezekről a kérdésekről, de úgy döntöttek, hogy majd az újonnan megválasztott Országgyűlés hozza meg a szükséges törvényeket. Az alkotmányos jogok között így most főként a szabadságjogok szerepelnek, az úgynevezett második és harmadik generációs jogok kisebb hangsúlyt kaptak, kevéssé érvényesíthetők. Vagyis az egészségügyi ellátás, a fogyasztóvédelem, a környezetvédelem joggyakorlata az anyagi lehetőségekhez köti az igények teljesítését. A globalizált világ szélesíti szabadságunk határait, ugyanakkor a kráciáknak való kiszolgáltatottságunkat is növeli. Egy megújított alkotmánynak ezt szerintem mindenképpen figyelembe kell vennie.
– Ön egy most megjelent tanulmányában azt írja: alkotmányos rendszerünk kereteit nem egyedül az alaptörvény tölti ki, hanem az alkotmány végrehajtását közvetlenül segítő törvények és más jogforrások is. Nem túlságosan bonyolult és kaotikus ez a rendszer?
– Némely megfogalmazások szerint alkotmányunk szövege összességében „ezer oldal”-t tesz ki. Az ide sorolható mintegy negyven darab kétharmados törvény egyesek szerint gúzsba köti a kormányzást, mások szerint konszenzuskényszert teremt. Úgy vélem: alkotmányos berendezkedésünknek ezt az összetett szabályrendszerét az a kölcsönös félelem alakította ki, amely 1989 óta jellemzi közéletünket. Minden politikai erő azt szeretné elérni, hogy nélküle ne változhassanak meg a rendelkezések. Az alkotmányt mindenesetre a jövőben is csak kétharmados többséggel lehet megújítani.
– Milyen esélyeket lát új alkotmány elfogadására? Ön szerint jó megoldás volna, ha kétharmados többségű politikai erő egyedül szavazná meg az új alaptörvényt?
– A kérdés húsz éve napirenden van. Az esélyt a történelem adhatja meg. A felelősséget a döntésekért az alkotmányozó hatalom viseli. A sportban is alapelv, hogy a játék előtt a játékszabályokban konszenzust kell teremtenünk. Személyes véleményem szerint el kell jönnie annak a pillanatnak, amikor az alkotmányozó hatalom modernizálja az alkotmányos intézményeket. Egyúttal 1989-ig visszatekintve átgondolja az élő alkotmányjogi tapasztalatokat, az Alkotmánybíróság értelmező határozatait. A jogalkotóknak emellett meg kell vizsgálniuk az alkotmány és a végrehajtását közvetlenül szolgáló törvények összefüggéseit. Mindezt úgy oldhatják meg sikeresen, ha legalább az új alkotmány bevezető rendelkezéseiben kapcsolatot teremtenek a mai viszonyok és a történelmi tradíciók között.