Szent István ünnepe gazdasági szemmel

Új kenyér ünnepe. Alkotmány ünnepe. Augusztus huszadika. Munkaszüneti nap. Mi minden volt már ez a nap! Eszembe jut az új kenyérről a gyermekkoromban hallott csasztuska: Villásfarkú fecske, bátai menyecske, / Hogyan tudtál ide-ide jönni / Sej, erre a távoli földre. / Nem egyedül jöttem, vonat hozott ide, / Aratási búzakoszorúnkat, / Sej, Rákosinak hoztuk Pestre. / Azt kívánjuk néki, ha kenyerét eszi, / Minden falat erőt, egészséget, / Sej, számos évet hozzon néki…
Nem tudom, e halhatatlan opus kinek a műve volt, de – hogy finom legyek – talpnyalásból aranyérmes.
Hát igen, Rákosi elvtárs az aranyló búzakalászokat simogatja, s a kis úttörőket a keblére öleli. Majd legjobb harcostársait bebörtönözteti, megkínozza, kivégezteti. Majd azok a legjobb harcostársai, akik túlélték, kivégeztetik a még megmaradt legjobb harcostársakat, akik véletlenül azt szerették volna, ha a föld megművelőinek is jutna egy-egy falat kenyér. Erőt, egészséget adó.
Erőt, egészséget! – ez katonaköszöntés. A honvédelmi miniszter fia az államvédelmi osztály főnöke volt. Fontos posztokra megbízható embereket! Hírhedt volt a kegyetlenségéről. Felesége az egyik Rákosi-harcostárs, egy ravasz öreg moszkovita leánya volt. Jött a poszt-Rákosi korszak, a kádári konszolidáció. Feloszlatják az ÁVO-t, elválik az ÁVO vezetőjétől az öreg ravasz moszkovita lánya. Reformszelek fújnak ekkor már. A terror hatalma helyett egyre inkább teret nyer egy másfajta hatalom. (No, azért nem üresek a börtönök, és nem munkanélküliek a III/III-asok.) Az exfeleség pedig fontos tisztséget kapott: a Magyar Nemzeti Bank (MNB) nemzetközi osztályának vezetője lett, a szocialista ügyekért felelt. A reform felértékeli a pénzügyeket: láthatólag messze még az idő, amikor ki-ki szükséglete szerint… Egyelőre szükség van a pénz elosztó, allokáló, ösztönző szerepére. A Magyar Nemzeti Bank mind inkább a szürke eminenciás szerepét veszi át. Élharcosa a reformoknak. Fontos posztokon pedig fontos emberek. Megbízható káderek gyermekei. A munkásőrség tagjai. Egyesek III/III-asok.
Hiába a reform, a hatékonyság nem kielégítő. A szocialista valuta konvertibilitása nem valósul meg. Enélkül pedig akadozik a modernizáció. A Magyar Nemzeti Bank nyit a tőkés kapcsolatok felé. Fontos poszton fontos emberek. Az MNB devizafőosztályát irányító elnökhelyettes befolyása, bár háttérben marad, óriási. A devizaadósságok halmozódnak. A fontos posztosok új orientációt keresnek nemzetközileg. Belépünk az IMF-be. Vezényletével továbblépünk az intézményi reformokban: létrejön a kétszintű bankrendszer. A szocialista modell az egész régióban megbukik. Elérkezünk a rendszerváltáshoz. A régi harcostársak gyermekei a pénzügyi szektorban tevékenykednek. Igen hasznos ez – saját magukon kívül – az új uralkodó osztály többi tagjának is, hiszen a pénz minden lakat kulcsa. A pénzen hatalmat is lehet venni, a hatalomból pénzt lehet osztogatni, megrendeléseket finanszírozni. További pénzt termelő beruházásokra is nyílik lehetőség. Privatizálni, rt.-ket alapítani. A pénz mindig jól jön… A közpénz azonban kevés, mert mindent privát – lehetőleg külföldi! – kézbe adtunk, ami valamit hoz is. Az adózás meg – hogy, hogy nem! – ezektől a vállalkozásoktól csak szűken csurog.
Így újratermelődik a hatalmas államadósság, s döntően külső forrásra alapozódik. A vállalati szektor fele meg szépen kifelé utalgatja az országból a hasznot. Elzálogosítva már az egész ország. Fontos helyeken fontos emberek: immáron az üzleti élet vezető alakjai egyenesen a politikai vezetésben foglalnak helyet. Már nem is szürke, de nagyon is csillogó eminenciások. Úgy igazgatják Magyarországot, mintha a saját vállalatuk volna, amelynek egyetlen célja a profit termelése. Természetesen saját maguknak. S e cél eléréséért semmi se drága. Országomat egy lóért!
Ha nem lesz olyan vezetése ennek az országnak – sürgősen –, amely nem öncélnak tekinti a pénzt, mindannyian elveszünk. Mi és a még meg se születettek is. Mert van még most is remény, bár nagyon sok minden veszve van. Csak olyan emberekre van szükség a fontos posztokon, akik azzal vetnek számot, hogy Magyarország természeti kincseit megőrizzék az utókornak; hogy a sivatagosítást eredményező szélsőséges időjárással megküzdve, csatornákat, öntözőműveket építsenek; akik értelmes gazdasági hálózatok kiépítését támogatják, amelyek munkát adnak a helyben lakó magyaroknak; akik érdekeinket kifelé maximálisan védik, s nem a mesterségesen keltett megosztó akciók szervezésével foglalkoznak; akik tudják, hogy az iskolának széles műveltséget kell adnia, mert ez készít fel a hosszú, inaktív évek eltöltésére is. Hiszen a magyar kultúrának és oktatásnak nem azt kell szolgálnia, hogy a munkaerőpiacnak robotokat képezzen ki, hanem azt, hogy személyiségeket fejlesszen, akik minden élethelyzetben képesek önállóan ítéletet alkotni, s így méltósággal élni. Olyan vezetők kellenek, akik országban és generációkban, távlatokban gondolkodnak. Akiknek szemhatára nem a szűk földi lét, de tudják, hogy az utókor és az Örök Bíró mérlegre teszi majd munkásságukat. Akik ezért mernek erőt mutatni, ahol kell, és szolidáris szeretettel fordulni minden elesett felé. De erre csak akkor képesek, ha nagyon sokan így gondolják, s támogatják benne. Ez a dolgunk, és nem is kevés.

A szerző közgazdász, egyetemi tanár