Tegnap mérsékelt, 22,4 milliárd forintos forgalomban a Magyar Telekom kivételével esett a vezető részvények árfolyama. A nap vesztese címet ezúttal a Richter érdemelte ki, miután 4,08 százalékkal, 1550 forinttal értékelődött le, záróára 36 450 forint volt. A Mol árfolyama 205 forinttal, 1,41 százalékkal 14 300 forintra csökkent, 1,4 milliárd forintos forgalomban. Hasonlóan szerepelt az OTP is: a bankrészvények ára 81 forinttal, 1,64 százalékkal 4845 forintra esett, forgalmuk 7,8 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom hat forinttal, 0,77 százalékkal 781 forintra erősödött. A távközlési részvény 3,6 milliárd forint értékben cserélt gazdát. A távirati irodának nyilatkozó Rózsa Balázs, az OTP Bank tőzsdei műveletek osztályának vezetője kiemelte: aggasztó lehet, hogy a Budapesti Értéktőzsde a nyugat-európai optimista hangulat ellenére jelentős veszteséggel zárta a napot, mivel ha a nemzetközi börzék negatív irányba fordulnak, akkor várhatóan a hazai parketten ezeknél jóval hevesebb korrekció mehet végbe.
Mindeközben tartotta a 270 forintos euróárfolyam feletti szintet nemzeti fizetőeszközünk. Az eurót tegnap lapzártakor 271,06 forinton jegyezték a keddi 270,99 forint után. Szűk sávban, 270,25 és 271,35 forint között mozgott a jegyzés. A távirati iroda által idézett elemzők a forint árfolyamát 271–272 forintos euróárfolyam környékén várják, és nem tartják valószínűnek a 270 forintos küszöb tartós áttörését az elkövetkező egy-két napban.
A dollárt 185,83 forinton jegyezték délután négy órakor a bankközi kereskedelemben 1,4584 dolláros euró árfolyam mellett, szemben a kedd délutáni 186,97 forinttal. A svájci frank jegyzése 178,56 forint az előző napi 178,46 forint után, 100 japán jent pedig tegnap délután 202,64 forinton jegyeztek a kedd délutáni 203,00 forinttal szemben.
Megvan, hogy a Balaton melyik részén lehet átszállás és egyéb kellemetlenségek nélkül vonatozni
