Közömbös NOB, felháborodott MASZ

Munkatársunktól
2009. 09. 27. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Változatlanul bizonytalan, hogy a pekingi olimpia kalapácsvetőversenyében negyedik, de a fehérorosz Gyevjatovszkij és Tyihon – az eredetileg második és harmadik helyezettek – doppingvétsége miatt két helyet előrelépő Pars Krisztián mikor kaphatja meg az ezüstérmét. A Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) szeptember 10-i keltezésű levelére a két atléta ügyében eljáró nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) még nem válaszolt, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság részéről Howard Stupp igazgató pedig tegnap közömbösen csak reményét fejezte ki, hogy még idén pont kerül az ügy végére. „Úgy látszik, vannak egyenlők és vannak egyenlőbbek. A Magyar Atlétikai Szövetség csalódott a nemzetközi olimpiai mozgalomban. Fel vagyunk háborodva, és ennek a nemzetközi fórumokon hangot is adunk!” – szögezte a NOB levelét kézhez kapva Gyulai Márton, a MASZ főtitkára.

Vissza a Madárfészekbe? Peking pályázatot nyújt be a 2015-ös szabadtéri atlétikai világbajnokság rendezésére. A kínai újságok tegnap a hír kapcsán közölték, hogy a főváros sportügyekért felelős vezetői az augusztusi vb alatt, Berlinben személyesen beszéltek e szándékukról a nemzetközi szövetség (IAAF) vezetőivel. Az IAAF képviselői pedig valószínűleg a jövő hónapban utaznak majd Pekingbe, hogy megtekintsék a lehetséges helyszínt. A vb-nek természetesen a tavalyi olimpia központi stadionja, a Madárfészek adna otthont, ahol az ötkarikás játékok atlétikai versenyeit is lebonyolították. A 2015-ös világbajnokságért Pekingnek várhatóan Tokióval és Rio de Janeiróval kell majd megküzdenie.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.