Még nem jelentették fel Kolompárt

Nem érkezett feljelentés a Bács-Kiskun Megyei Főügyészséghez Kolompár Orbán és más roma vezetők kérdéses balatoni nyaralása, közpénzfelhasználása ügyében – tudtuk meg a főügyészhelyettestől. Ám az Országos Cigány Önkormányzat kétszeresen vádlott elnöke elleni eddigi eljárások rövidesen folytatódnak.

Joó István
2009. 09. 19. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kolompár Orbánt eddig nem jelentették fel az egyre növekvő ellenzéke soraiból. Pedig – amint azzal lapunk elsőként foglalkozott – a kisebbségi közalapítvány egyik pályázati győztese, a Bács-Kiskun megyei cigány önkormányzat állítólag nem a kiírt célra – hátrányos helyzetű roma gyerekek anyanyelvi és hagyományőrző táboroztatása – fordította a támogatási pénzt, hanem arra, hogy helyettük Kolompár, az országos roma önkormányzat első embere és megyei cigány vezetők üdülhessenek ott családtagjaikkal. A tavaly nyári balatonmáriai esetről Hajek Csaba pályázati alvállalkozó tálalt ki, terjedelmes fotó- és videodokumentáció birtokában állítva a közpénz-felhasználási visszásságok megtörténtét. Szerinte döntőrészt fiktív gyermekneveket tartalmaz a balatoni hétvégén összeállított tábori jelenléti ív. Ezzel kapcsolatban Németh Erika, a Magyar Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Közalapítvány MSZP-s kuratóriumi elnöke korábban azt mondta, hogy kész ügyészségi utasításra átadni a tábor dokumentációját.
Szabó Ferenc főügyészhelyettes lapunk érdeklődésére elmondta, a sajtóhíradásokból tud ugyan a balatonmáriai ügyről, de szerinte a médiafelvetések nem számítanak hivatali hatáskörben tudomásukra jutott információnak. Ezért a főügyészség maga nem kezdeményez eljárást. Ugyanakkor elismerte: a büntetőeljárási törvény szerint bűncselekmény miatt bárki tehet feljelentést. Ez eddig nem történt meg. Így állíthatja Agócs János Bács-Kiskun megyei cigány önkormányzati elnök, hogy létrejött a képzéssel egybekötött tábor 60-70 gyermekkel, akik faházakban laktak, s hogy Kolompár csak pár órás vendég volt. Míg Hajek azt dokumentálta, hogy a roma szegény gyermekek helyett üdülő, fekete luxusautókkal érkező cigány vezetők és családtagjaik a Mária hotelben és a Fekete Macska motelben mulattak változatosan szórakozva, beleértve a Kolompár családot is.
A főügyészhelyettestől megtudtuk, a kétszeresen vádlott, emellett gyanúsított országos cigány önkormányzati elnök megyei büntetőeljárásai hetek múlva folytatódnak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.