Volt visszaút
A Forma–1-es csapatokat tömörítő szervezet, a FOTA visszavette tagjai sorába a korábban kizárt Williams és Force India istállókat. A Williams csapatát májusban, a Force Indiát pedig júniusban zárták ki határozatlan időre a FOTA-ból, mert amikor tartott a költségvetési vita, feltételek nélkül beneveztek a 2010-es szezonra, miközben a többi istálló egységesen feltételekhez kötötte a jövő évi szereplést. (MTI)
Fradi-torna
Hagyományteremtő jelleggel idén először rendezik meg a Testvérvárosok Kupája női kosárlabdatornát Budapesten, az FTC népligeti sporttelepén. A négycsapatos viadal résztvevői a házigazda Ferencváros mellett az erdélyi Sepsiszentgyörgy, Cegléd és Kecskemét csapatai. A szeptember 11–12-i felkészülési tornán mutatkozik be a nagyközönségnek a Fradi újjáalakult szakosztálya, amelynek szakmai főnöke Varga Mátyás vezetőedző. (MTI)
Valverde az élen
Az amerikai Tyler Farrar nyerte tegnap a Vuelta a Espana spanyol országúti kerékpáros körverseny 11. szakaszát, amely után továbbra is a spanyol Alejandro Valverde áll az élen összetettben. (MTI)
Godó Kitti bronza
A tajpeji siketlimpia harmadik napján megszületett a magyar csapat első érme: a cselgáncsozó Godó Kitti az elődöntőig menetelt, ott azonban vereséget szenvedett, így bronzérmes lett. Vízilabda-válogatottunk továbbra is őrzi veretlenségét, így szinte biztos, hogy felállhat majd a dobogóra. Kérdés, melyik fokára. (MN)
Kolonics emlékére
Kolonics, a sportlegenda címmel emlékkiállítás látható mától október 11-ig a Csepel Plázában, a tavaly júliusban edzés közben tragikus körülmények között elhunyt kétszeres olimpiai bajnok kenus tiszteletére. A tegnapi hivatalos megnyitón Angyal Zoltán, a tárlatot megvalósító Kolonics György Alapítvány kuratóriumi elnöke elmondta: kettős céllal hozták létre a kiállítást: egyrészt szeretnék ápolni, őrizni és védeni Kolonics emlékét, másfelől remélik, hogy a kiállítást megtekintő fiatalok a kajak-kenun keresztül késztetést fognak érezni a sport és az egészséges életmód iránt. Képünkön a hajdani kiváló kajakos, Wichmann Tamás látható, aki tárlatvezetést is vállal. (MN)
Magyar Péter gyurcsányi mélységbe zuhant a felelőtlensége miatt
