Új tulajdonos a Lánchíd Rádiónál

Hírösszefoglaló
2009. 09. 27. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Megvásárolja a Heti Válasz után a Lánchíd Rádiót is az Infocenter.hu Zrt.; a rádió szakmai stábja változatlan marad – közölte tegnap a befektetési vállalkozás az MTI-vel. Az Infocenter.hu Zrt.-ben Fellegi Tamás üzletember a többségi, a dán DEFAP média- és egyéb befektetésekkel foglalkozó pénzügyi csoport pedig a kisebbségi tulajdonos – áll a cég közleményében. Tájékoztatásuk szerint a magyar– dán vállalkozás egy olyan média- portfólió létrehozását tervezi, amelyben „a nyomtatott és elektronikus sajtó további szinergiákra lehetőséget adó médiumokkal egészül ki”. A társaság tulajdonosainak meggyőződése – mint írták –, hogy a dán partnerek segítségével bevonandó tőke, illetve bevezetendő vállalatirányítási és gazdálkodási modell segít a megvásárolt cégeknek, hogy a válságból megerősödve, az eddigieknél versenyképesebben jöjjenek ki, a válság után pedig a konszolidálódott, kevesebb szereplős piacon jelentős sikereket érjenek el. Az új tulajdonos nem kíván változtatni a megvásárolt médiumok irányultságán, tartalmán, a szakmai stáb az újonnan megvásárolt Lánchíd Rádió esetében is változatlan marad – közölték. A Heti Válasz augusztus 31-én tájékoztatta az MTI-t, hogy a hetilapot megvásárolja az Infocenter.hu Médiabefektetési Zrt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.