Banki profit az adósoktól

Egyik héten az állását, a másikon a lakását veszítette el egy ismerősöm, aki tavaly szeptemberben még álmában sem gondolta volna, hogy rövid időn belül ekkora tragédiában lesz része, és élete várhatóan évekig parkolópályán rostokol majd. Jól keresett, egy nemzetközi autókereskedő társaság hazai leányvállalatánál volt középvezető. Munkahelye, a Magyarországról azóta már kivonult cég azonban pillanatok alatt a válság epicentrumába került. Egyik nap reggel épp azt hallgatta munkába menet a rádióban, hogy az ország felelős miniszterelnöke szerint a pénzügyi csődhullám megállt a határainknál, a másik felelős személy, a jegybank első embere pedig nem győzte hangsúlyozni, hogy pánikra nincs semmi ok. Beérve a munkahelyére azonban nem Gyurcsány Ferenccel és Simor Andrással találkozott, hanem a főnökével, aki elvette tőle a szolgálati autó kulcsát, aláíratott vele egy elbocsátópapírt, és indokként a határainkat áttörő válságra hivatkozott. Ugyanezt mondta az a banktisztviselő, akitől ismerősöm nem sokkal később számon kérte: vajon miért emelte meg a pénzintézet ilyen drámai mértékben a jó fizetése idején felvett olcsó devizahitel törlesztőrészletét. Hiába, a válság! – sóhajtotta együttérzően az a vevő is, akinek végül a kölcsön kifizetése érdekében sikerült jóval áron alul értékesítenie a lakását.
Azóta majd egy év eltelt, ám a bankoknál a válasz még mindig ugyanaz. Ma is a világban dúló gazdasági krízisre mutogatnak a pénzintézetek, ha valaki megkérdezi tőlük: ha semmi sem indokolja – hiszen csökkent az alapkamat, a svájci frank és az euró árfolyama nagyjából visszatért a válság előtti szintre –, az eladósodott polgároknak miért kell nyögniük hosszú hónapok óta a hetek alatt felemelt és mesterségesen magasan tartott kamatokat? Eltartott egy darabig, míg végre valaki kimondta az igazat, s kiderült, a bankok semmit sem kockáztatnak. Előre megfizettetik velünk a közeljövőben bedőlő hitelek által okozott veszteséget. Akiről még lehúzható egy bőr, annak a pénzén növelik a még rosszabb időkre félretett céltartalékokat.
Ráadásul azt még maguk a bankok is tudják, hogy nagyon nincs rendjén ez az eljárás. Beismeréssel ér fel az, hogy a pénzintézetek többsége aláírta azt a magatartáskódexnek nevezett dokumentumot, amiben vállalták, hogy ugyanolyan gyorsan csökkentik majd a kamatot és a törlesztőrészleteket, mint amilyen tempóban korábban felemelték őket. Sajnos megjósolható, hogy mindez beismerésen kívül mást nem jelent, mert kódexek és vállalások eddig is voltak, ám az érdeküket valóban korlátozó kitételeket nem tartották be a pénzintézetek. Hozzáértő szakemberek mondják, hogy ezután sem lesz másképp, mert a szépen írt papirosok nem helyettesíthetik a szigorú törvényeket.
Márpedig a történtek azt mutatják, hogy a kormányt a válság első évében sokkal jobban izgatta a hazai bankrendszer jóléte és stabilitása, mint a pénzintézetek fogságába került sok ezer család sorsa. Senkit sem érdekelt, hogy az emberek tömegével veszik fel az eleve a lakásokra utazó bűnszövetkezetektől a pénzeket. Hónapokig nem született válasz a megduplázott törlesztőrészletekre, az egyoldalúan módosított banki szerződésekre, a lakottan elárverezett házakra, a kilakoltatásokra. Ami aztán született, az is kínkeservben fogant, és elsősorban a fényképeszkedést, a vakuvillogtatást szolgálta. A lényeg ellenben teljesült: a bankok még a válság után fél évvel is jelentős nyereségre tehettek szert ebben az országban. S bár a nyár közepéig tartó időszakban már megjelentek az első veszteségek, több komoly pénzintézet mérlege továbbra is profitot mutat.