Haditanács

Érdemeinken felül respektál minket, magyarokat Ján Slota szlovák pártvezér, kormánypárti politikus, aki gyűlölködő harsánysággal igyekszik bátorítani magát, s palástolni infantilis félelmét. A magyar–szlovák háború rémképe homályosítja el látását, neki mindenről ez jut az eszébe, mintha bosszút szeretne állni valami rettentő sérelemért. Néhány évvel ezelőtt még azt proponálta, hogy a rettenthetetlen szlovák harckocsizók szállják meg Budapestet, de azóta újragondolta véleményét, talán mert akkoriban még egyik ország sem volt NATO-tag, azaz nem voltunk szövetségesek. Azóta a megbonthatatlan fegyverbarátság szellemétől áthatva, magyar agresszióval riogatja a Nagy-Morva Birodalom kései leszármazottait. Legutóbb azt sugallta tévedhetetlennek hitt veszélyérzete, hogy a Dunán és az Ipolyon épült hidak valójában a magyar irredenta revizionisták sunyi tervét szolgálják, mert miként kifejtette: ha a magyarok lerohanják az ősi szlovák területeket, nem kell pontonhidakat verniük, mert a rengeteg, állandó hídon nyugodtan átkelhetnek a folyókon.
Megnyugtathatjuk Ján Slotát, nála sokkal okosabb emberek is mondtak már egetverő baromságokat, sőt tisztességesebb, becsületesebb személyekkel is megesett már, hogy tudatosan félrevezették a közvéleményt. Elég, ha a szabad világ demokrata vezéreinek az iraki tömegpusztító fegyverekről előadott hazudozásaira utalunk. Slota kijelentéseiben, minden bornírtságuk ellenére, van némi igazság. Ugyanis a magyar hadseregnek egy folyón való átkeléshez valóban nem kell pontonhidat építeni. Az egész magyar haderő a teljes fegyverarzenáljával, minden haditechnikai felszerelésével és a gulyáságyúval együtt egy gumimatracon átkelhet bármely folyón, patakon, kacsaúsztatón. Ez a magyar haderő egyetlen harcászati előnye. Nehéz felderíteni és könynyű mozgatni.
Amióta a haza védelmét liberális alapokra helyezték, mindenféle náció – többek közt a szlovákok – kötelessége lett az ország biztonságát garantálni, mi magyarok legfeljebb kibicek lehetünk ebben a leosztásban. Megszüntették a sorozott hadsereget, azóta harcosokat csak mutatóban látni, viszont a tábornokok létszáma a többszörösére duzzadt. Igaz, az a régi sorkatonaság sem volt az a világverő ármádia, de legalább a fegyverzet menynyisége elegendő volt egy hadseregnek. Ma a kínai piacról kellene beszerezni a felszerelést, ha lenne kit felszerelni.
A sorozás liberális korunkban nem elég demokratikus, ezért szóba sem jöhet. A toborzásnak túl nagy az önköltsége a megszorítások közepette, ez sem használható. Az inszurrekciót a honvédelmi miniszter nem tudja kimondani, a véres kard körbehordozásához meg ÁNTSZ-engedély kell, azt meg placebo védőoltások és hamisított mézek kivételével nehéz beszerezni. Így az In-Kal Security mellett a legütőképesebb fegyveres erőt a roma telepek körül járőröző szabadcsapatok jelentik, de ők csak akkor igazán hatékonyak, ha az ellenség fekete terepjáróban ül, és sörétes puskát tart a csomagtartóban. Rajtuk kívül legfeljebb csak a Honvédelmi Minisztérium szobakerékpáros osztagára számíthatnánk a szlovákiai területek lerohanásában és megszállásában.
Egyetlen reményünk, ha fellendítjük a fehér lovak tenyésztését.