Vigyázat, omlásveszély!

Magyarország legnagyobb tragédiája a felgyorsult népességfogyás. A kormány válaszként csökkenti a családi pótlékot, elvesz az étkeztetési normákból, visszavágja a bölcsődék, óvodák költségvetését.

Ezt az írást az utóbbi idők történései inspirálták. A kesznyéteni öregúr elmondja a bíróságon, hogy évek óta megrabolják a cigányok: visznek terményt, gépet, állatot, gyümölcsöt, mindent. Sz. Csaba halálra rugdalt egy férfit, mert az védelmébe vette a bolti eladót. Sz. Csaba idegállapotára hivatkozik. A kesznyéteni vádlott csak közli a rideg tényeket. A lapok szerint kinézhet neki akár egy életfogytig is. Egy család öngyilkos lesz, mert nem bírják tovább, egy asszony hetek óta éhezik, egy másik a veséjét árulja, hogy a számlákat fizetni tudja. Diploma nélkül szélhámoskodja be magát valaki a kormányba, a pénzügyminiszter Buda legrusnyább házát építve emelt fővel vállalja, hogy törvényt és szabályt szegett, de sebaj, fizet. Viszont elmarad a vízfüggöny, a miniszter ezzel a gesztussal igazítja lépteit a válság heroikus megoldásához.
Néhány soros hír, hogy az esedékes nyugdíjemelés elmarad. Azt a vicces kommentálást, amit Gréczy Zsolt Gyurcsány iránt minden tárgyszerűséget nélkülöző heves imádatából írt, persze nem kell komolyan venni. A többi balos agresszív magyarázata is a pénzben dúskáló és duhajkodó nyugdíjas képét villantja elénk. A zsonglőrködések a nettóval meg a bruttóval, a vásárlóértékkel bármelyik nyugdíjast megnyugtatott, jobb is, hogy elvették a tizenharmadik havit. A legszebb Gréczy-költemény a dinamikus magyar átlagfizetésekről szól. A magyar átlagfizetés e pillanatban 191 046 forint, ami nettóban 120 600. Ezen belül a legpocsékabban a textiliparban és az egészségügyben fizetnek, ahol még ezt az átlagot sem érik el. Hogy mennyit ér a 120 600 nettó átlag? Semmit. Lakásrészletet fizetni, autóhitelt törleszteni, családot eltartani, gyereket nevelni, közlekedni, közüzemi számlákat, közös költséget fizetni, öltözni, majd utoljára művelődni, számítógépet működtetni, olvasni, nyaralni, utazni, félretenni ebből a pénzből nem lehet. Még kétszer ennyiből is nagyon nehezen. Ennyit keresnek a magyarok a rendszerváltás utáni huszonegyedik évben, amikor a napi megélhetés ára meredeken emelkedik.
Visszautalva írásom elejére, feltűnő, hogy ezek a lórúgással vagy hatalmas pofonokkal felérő hírek, események majdnem visszhangtalanul hullnak a semmibe. Az ország, és nem jó ez az általánosítás, de igenis a nagy tömegek oly mértékig lettek lepusztítva, becsapva, kijátszva, megfélemlítve, megalázva, összeuszítva és kizsarolva, hogy a teljes érték- és mértékvesztés vákuumában vergődünk. A példa fentről jön, az agressziót meg elég egyszer felébreszteni, onnantól kordában tarthatatlan. Minden olyan hír vagy bejelentés, amire a józan ész diktálja a választ vagy az ésszerű megoldást, gellert kap, mert pont az ellenkezője történik. Ez a jelenség pedig, ha a média által felerősödik, alkalmas, hogy elbizonytalanítson vagy közömbössé tegyen.
Csak két példa: Kolompár Orbánt, ezt a mindenre alkalmatlan, buta és kártékony provokátort, aki ellen többszörösen is eljárás folyik, még most sem tiltják ki örök időkre a közéletből. A másik a Hunvald György polgármester körül kialakult rémdráma. Az előzetesben ülő MSZP-s Hunvald havonta majdnem egymilliós jövedelmet kap a semmiféle munkavégzésért. Lassan sejlett fel előttünk egy milliókkal dobálózó kőgazdag playboy képe. Mindezeket a kormány és a kormányhoz közel álló politikusok megfejelik sorozatos hazugságaikkal, tapintható lenézéssel, parasztozással és csürhézéssel. A Postabank- és a K&H-ügyek már belül voltak a rendszerváltáson, és mind a kettő az egészséges jogérzék megcsúfolásával, az igazságügybe vetett hit kudarcával végződött. Ráerősítettek erre a 2006-os események barbárságai, amiket az emberek nem felejtenek. Különös, hogy mindez október 23-án történt, kis fantáziával a kései kommunisták képletes bosszújaként. Ahogy sorjáznak a disznóságok és hullik a fejünkre a guanó, úgy lesz a társadalom egyre csendesebb; mintha torkára forrasztanák a szót, a napi gondok kiszívnák erejét, bátorságát, és tényleg nem telne másra, mint egy óhajra a betelefonálós műsorokba. A mindent lebénító országos sztrájk gondolata is csak társasági háborgás szintjén létezik.
Az őszödi beszédtől – ha odafigyelt valaki és túllépett a gyurcsányi trágárkodásokon – minden gondolkodó embert megcsapott a becsavarodás szele. Hogy lehetett ennyi ideig, ekkora töménységgel hazudni? Nem kormányozni! Csalni a költségvetéssel, meghazudtolni mások véleményét, újabb és újabb kölcsönöket felvenni, százasával trükközni, folyamatosan rontani az ország helyzetét, hitelét, és újra ott ülni a hatalomban, mámoros idiotizmussal, és elhinni, hogy kellek… Közben a kormányszóvivő lepetéző Domokostól a diploma nélküli titokminiszteren át az orrában bányászó Szigetvári Viktorig sikerült olyan embereket polcra ültetni, akik első látásra is elrettentő figuráknak tűnnek. Molnár Csabát, Mesterházy Attilát vagy Ficsor Ádámot elnézegetve gyanús, hogy némelyükkel provokálják a választókat. Gyurcsány Ferenc nem ment el, sasszézott egyet, és a helyére tolták a senki által nem kért, nem választott és nem szeretett havert, Bajnai György Gordont (a Medián vért izzadhatott, hogy összeszedje azt a néhány százaléknyi Bajnai rokonszenvpontocskát). Mivel Bajnai úr zsenge kora ellenére jelentős vagyont birtokol, eljátszadozhat az országgal és annak népével a miniszterelnöki székben, legjobb komájával, a nagy offshore-szakértővel, Oszkó Péterrel. Meghűl a vér a jámbor magyarban, amikor naponta hallgatja kettejük ájtatos szövegét: „mindenkinek ki kell vennie a részét a válságból”. Mondja ezt az a Bajnai, aki feltűnt a debreceni Hajdú-Bét libatenyésztői tragikus történetében, akik közül többen öngyilkosok vagy földönfutók lettek, mivel többmilliós járandóságaikat soha meg nem kapták. „Nem értettünk hozzá”, mondta utólag Bajnai, s ez kormányzására is tökéletesen illik. Mindent elvenni, viszszavágni, megvonni, átalakítani, lenyomni, megnyomorítani, a külföldi multicégeket segíteni, a hazaiak pedig mehetnek csődbe. A test rángatózik, a tudat homályosul, az emberek egymást kérdezgetik, lehet mindezeket a véletlenek számlájára írni?
Magyarország legnagyobb tragédiája a felgyorsult népességfogyás. A kormány válaszként csökkenti a családi pótlékot, elvesz az étkeztetési normákból, visszavágja a bölcsődék, óvodák költségvetését, megszünteti az ingyenes művészeti oktatást, a gyest és a gyedet megrövidíti, a várólistákat felduzzasztja, egy életveszélyes jelzést, a fogyatékosok számának ugrásszerű növekedését büntetendő hazugságként kezeli, eközben százmilliókkal dotálja a művi terhességmegszakításokat. Véletlen? Véletlen, hogy Bencze József elszólja magát, miszerint évi 1300 olyan cigánytámadásról tudnak, amiknek elszenvedői vagy halálos áldozatai magyarok voltak? Történik valami? Hogyne, Bajnai Gordon 200 cigány diplomást akar elhelyezni a közigazgatásban. Bajnai Gordont csak-csak feljelenti valaki ezért a leplezetlen rasszizmusért. Embereket származásuk alapján megkülönböztetni? Ha tilos állítani, hogy van cigánybűnözés, akkor honnan veszi Bajnai, hogy 200 diplomása cigány? És mi lesz a több ezer állástalan magyar diplomással? Mi lesz a teljesen kivéreztetett egészségüggyel, a lebutított oktatással? A felhígított felsőoktatással? Mi lesz a lakásrészletüket fizetni képtelenek tömegével? Átmenetileg beköltöznek abba a hét kaszinóba, aminek eszelős vízióját annyira erőlteti a kormány? Vagy ha megépül a népirtási központ, oda az öregeknek, betegeknek, hajléktalanoknak, fogyatékosoknak, rokkantaknak csak befelé szóló jegyük lesz?
Mint az amerikai kalandfilmek végén, minden dől és omlik össze körülöttünk. Ha nem akarjuk, hogy a romok alatt leljük a halálunkat, mégiscsak mozdulni kéne valamerre.