Gizigéza apoteózisa

Benézek a fiam szekrényébe. Fekete nadrágok, kikönyökölt fekete pulóverek, fekete cipők, fekete pólók, sámándobok, pálinkák, számítógépek, szintetizátorok, súlyzók, szertedobált zoknihadak. Aztán az elmúlt évek árnyai: a Tündék, Zsuzsák, Encsik, Lillák, Emesék. Sem egy Steiner Kristóf, sem egy öleb, sem néhány baba vagy legalább egy fodros szoknya. Elszúrtam, már az óvodában el lett rontva minden, amikor az óvónők nem kentek le egyet a sok mihaszna fiúnak, akik indiánost, rendőröst játszottak, vagy a homokpogácsák szétrugdalásával múlatták az időt. Azt évek óta és Szetey Gábor gerlicebúgása óta különösen tudjuk, hogy a kormány, ha nem is mindig nyíltan, de rejtve konok hadjáratot folytat a kétszülős családok felbomlásáért. A volt miniszterelnök és neje demonstratív részvétele a ízléstelen homoszexuális-felvonuláson, a heteroszexuálisok folytonos gúnyolása, a család ócsárlása mind jelezték azt, hogy ide modern, semleges nemű csecsemők kellenek, akik maguk döntik el a nemüket, férfiak vagy nők akarnak lenni. A meghatározás még várat magára: kétneműek klubja? Az nem világos, ha ilyen rettenetes a hagyományos családmodell, akkor miért akar minden homoszexuális házasodni meg gyereket örökbe fogadni? Steiner Kristóf a heti naplójában írta, hogy a hitét szeretné továbbadni a gyermekének. Érdekes nász, hiszen a férje vagy élettársa szintén férfi, egy borostás izraeli orvos. Lehet, hogy mi járunk tévúton, lehet, hogy a kormány, engedve a gender ideológiának, sőt karöltve velük teljesen mellőzi XVI. Benedek intését, amely szerint a gender fogalmával visszaélve az embereket ki akarják szakítani a teremtésből, és rábízzák saját maga nemének megalkotását. Az angolban a biológiai nem a sex, a szociológiai nem a gender. Egyszer menjenek el egy ilyesfajta összejövetelre Magyarországon, telis-tele vannak genderkutató hölgyekkel, akik lassan és szívósan veszik birtokba a nyilvánosságot. Az egyoldalú férfierőszak, a családon belüli férfi- erőszak dominálása, a szinglilét dicsérete, a homoszexuálisok jogainak kérdése, a leszbikus párok propagálása mind támadás az úgynevezett nemi sztereotípiák ellen. A kormány most látta elérkezettnek az időt ahhoz, hogy beletaposson a mögöttünk hagyott évezredekbe, és kihirdesse, hogy az óvodai alapprogramban az óvónők tartózkodjanak a nemi sztereotípiák erősítésétől, és már kora gyermekkorban vegyék rá a gyerekeket a másság tiszteletére. Ennek a karriert befutott fogalomnak amúgy semmi értelme. Szóval az óvodák kidobhatják a bababútorokat, a Barbie, a sírós és Encsi babákat, a kis sütő-főzőedényeket, a babaruhákat, a királykisasszonyt. Az egész magyar népdalkincset kihányhatják a szemétdombra, ugyanis minden magyar népdal epekedés egy fiú vagy egy lány után. Aztán mit tanítsanak helyette? Milyen meséket meséljenek a gonosz boszorka, a daliás királyfi és az őt kereső Hamupipőke helyett? És hogy gondolja a kormány, miként fognak a családdal együttműködni? Kedves anyuka! De kérem, én az apuka vagyok! De hiszen szoknyát tetszik viselni! Még, kedves óvónéni, még, de ennek a nemi beidegződésnek vége! Férfi vagyok, és kész! Ezt az őrületet nemigen lehet fokozni, de minden faluban lakott egy-két deviáns lakos, aki hol férfi volt, hol nő. A parasztok bölcsen csírának nevezték őket. Örökös boldogtalanság volt a sorsa Gizigézának is, mert maga sem tudta, hogy mikor lesz Gizi vagy mikor lesz Géza. Így se férj, se feleség nem volt, illetve néha az egyik, néha a másik. Az ő megdicsőülése következik, ha nem térünk észhez.